Annyira bennem ragadt... már több éve, hogy ezt hallottam, de ma is visszacseng a fülembe. Neki az elsődleges az volt, hogy várja az ő Urát. Megszégyenített. Mikor válaszolnék én bárkinek is így? Mikor lenne ez nekem az első helyen? Sőt egyáltalán mennyire várom én, hogy visszatérjen?
Mint írtam már korábban, megvolt az eljegyzésem. A vőlegényem Nagyváradon lakik, én Debrecenben, nem annyira hatalmas távolság, de ahhoz épp elég, hogy ne találkozhassunk minden héten. És mikor már napok óta nem látom, egyre inkább vágyom rá, hogy találkozzunk. Hogy a közelében legyek. Igen, mindennap beszélünk. Ettől függetlenül számolom a napokat, mikor végre megláthatom. És minden egyes nap elteltével közeledik a nap, mikor láthatom. És a várakozásom egyre fokozódik.
Valahogy így kéne lenni ennek Jézussal kapcsolatban is. Hiszen az Ige azt írja, hogy mi vagyunk a Menyasszony. Minden nap beszélhetünk a Vőlegénnyel, megismerhetjük még jobban. Érezhetjük a szeretetét. De eljön a nap, mikor meglátjuk színről színre! A kérdés, hogy Te, mint Menyasszony mennyire várod. Mennyire vagy szerelmes? Mennyire ég ott benned az első szeretet tüze? Fontosabb minden másnál, hogy Őt meglásd? Tudod, hogy minden nap elteltével közelebb kerülsz ahhoz a naphoz, mikor találkoztok? Fokozódik a várakozásod az idővel, vagy inkább ellanyhul?
A kérdés, hogy mikor visszajön, hogy talál? Boldogságtól ragyogó arccal, vagy szomorkodsz, hogy nem számítottál rá? Ha megkérdezem tőled mit csinálsz, hasonlít a válaszod a cipészbácsiéhoz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése