Keresztyénség - Házasság. Több a közös, mint gondolnád!

Az előző posztomban írtam arról, mit jelent a vallásosság, és mit a keresztyénség. Aztán most a hétvégén merült fel a házasság témája a beszélgetéseim során. És akkor jöttem rá, hogy jé, hát pont ugyanerről van szó!
Annyi nem jól működő házasságot lehet látni, keresztyének között épp akkora a válási arány, mint a hitetlenek között. Elgondolkoztatott. Hol lehet elrontani? Mi nem működik?
A "kedvencem", mikor a felek igéket idézgetnek egymásnak. "De benne van a Bibliában! Tisztelned kell engem, én vagyok a férjed!" És persze a feleség is visszavág. "Igen, de ott van, hogy úgy kell szeretned, mint Krisztus az egyházat!"... Stb. Hála Istennek nekem nem voltak ilyen gondjaim (és arra törekszünk, hogy ne is legyenek soha!), de rengeteg hasonló jellegű beszélgetésnek voltam tanúja. Vagy hasonló panaszkodásnak. "Nem hajlandó ezt meg ezt csinálni, pedig benne van az igében!"... Mindig is kiakasztott ez... De nem tudtam pontosan megfogalmazni miért. Persze, ott van az igében, úgy kellene lennie, de mégis az idézgetése semmit nem fog segíteni. És most hétvégén esett le, hogy jéé, én ezt a múltkor megfogalmaztam más köntösben! Ez pont olyan mint a keresztyénség vs. vallásosság! Pál is a házasságot Jézus és a Gyülekezet kapcsolatához hasonlítja. Mit is akarok ezzel mondani? Hát egyszerűen annyit, hogy a házasságra vonatkozó "törvények" épp annyira kudarchoz vezetnek, mint a keresztyén életedet kudarcba fullasztó törvények. Mert rossz a motivációd! Helyesek azok a szabályok, amiket Pál a keresztyén házasságokhoz állított fel? Helyes az a szerepfelosztás, amiről az Ige beszél? Már hogyne lenne az! Működni fog azért, mert a fejedhez vágják, hogy "ezt kell csinálnod, mert feleség vagy!" vagy épp "így kell tenned, mert a Biblia ezt írja a férfiakról!"? Hát, hosszútávon biztos nem! Egy darabig próbálkozik az ember, aztán látja, hogy mégse megy, úgyhogy feladja. Közben pedig olyan egyszerű a kulcs! Hogyan tudok hiteles keresztyén életet élni? Személyes kapcsolatom van Jézussal, szeretem őt, és mivel nagyon szeretem, nem akarok olyat tenni, amivel megbántom. Nem azért tartom be a tízparancsolatot, a törvényeket, mert tudom, hogy ezt KELL vagy NEM KELL tennem. Hanem egyszerűen azért, mert szeretem Őt, és az Ő tetszésére akarok élni. Nem kínlódok, hogy megfeleljek neki, hanem automatikusan az Iránta érzett szeretetem miatt teszem, amit teszek. És van egy nagyon fontos motiváció még. Tudom, hogy Ő is szeret. Jobban, mint el tudnám képzelni. És tudom, hogy ha kér tőlem valamit, akkor nem a saját hasznát lesi, hanem az én érdekemet nézi. Tudom, hogy annyira szeret, hogy képes volt meghalni értem. Soha nem önzésből kér valamit, vagy tesz valamit. Hanem mindig, minden esetben azért, mert Ő látja a nagyobb képet, és az én javamat szolgálja ami történik. Na, hát pont ilyen a férjjel való kapcsolat is! Nem azért tisztelem, nem azért teszek ezt meg azt, mert KELL, mert vannak erre igék. Hanem azért, mert szeretem. Nagyon. És a kedvében akarok járni. Azt akarom, hogy a lehető legjobbat nyújthassam neki. Mert szeretem. És ami a legnagyobb motiváció itt is, hogy tudom, ő is szeret engem. Nagyon.
Férfiak! Nincs könnyű dolgotok! Úgy szeretni valakit, hogy soha ne az önzés, soha ne a saját érdek vezéreljen, hanem mindig őt helyezni előtérbe, nem könnyű dolog! És nem is lehet rátok erőltetni. Belőletek kell fakadnia... De tudom, ha ezt teszitek, nem kell a nők fejéhez vágni az igéket, hanem maguktól, automatikusan tisztelnek titeket, járnak a kedvetekben, és élnek értetek!

Nők! A szeretet nem lehet kikövetelni! Hiába mondogatod a társadnak, hogy márpedig meg van írva, hogy így kell szeretned... A szeretet a Lélek gyümölcse. Ha nem tapasztalod meg ezt a szeretet a férjedtől, imádkozz, hogy a Lélek munkálja ki benne ezt a gyümölcsöt! És benned! Vedd körül a férjed figyelmességgel, szeretettel, kedvességgel... De ne kínlódásból! Mert abba egy idő után belefáradsz! Hanem mivel szereted, ezeknek automatikussá kell válni az életedben! Tudd, hogy ő is szeret téged! És akarj az ő tetszésére élni! :)
Hát valahogy ezek fogalmazódtak meg bennem. Ha te szereted a társad, és ő is szeret téged, mindketten szeretitek Jézust, akkor feladjátok az önzésetek, és nem törvények vannak, hanem szeretet. És akkor igazán boldog lehet a házasságod. Mert egy házasságnak nem a törvények az alapjai. Hanem az egymás iránti odaadó szeretet... Milyen hálás lehetek Istennek a férjemért! A legnagyszerűbb társat adta nekem benne. Szeretem. Kimondhatatlanul. És tudom, hogy ő is engem. És ebben a tudatban a legjobb házasságban élni! :)

2 helyett 3 út?! - avagy mi motivál...

Nemrég fejeztem be egy könyv fordítását, akkor olvastam először erről. Mármint akkor tűnt fel. Aztán ma a Filippiekhez írt levelet olvasva megint feljött bennem. Eddig valahogy mindig csak két útban gondolkoztam. Emlékeztek arra a képre (elég elterjedt, több helyen is láttam, nekünk is volt itthon), mikor van egy széles út, sok emberrel, külön egy kis keskeny ösvény kevés emberrel? Azt hiszem, igeileg nem igazán állja meg a helyét, több okból sem (pl. Jézus imája: "nem azt kérem, hogy vedd ki őket ebből a világból, hanem hogy tartsd meg őket ebben a világban - tehát nem teljes elkülönülésről beszél, hanem valahogy a világon belül megyünk a keskeny úton). De csak most esett le, hogy nem csak két út van. Pál 3 útról beszél! Mire gondolok? Eddig megvolt a jól bevált két út, ez a kép valahogy mindenkiben él, vannak a hitetlenek (ateisták) meg vannak a hívők (keresztyének), és kész is a két út, vagy keresztyén vagy, vagy nem. De ebből a beosztásból kimarad egy igen széles réteg. Egy olyan réteg, ami sajnos a "hívők" többségét foglalja magába. A "vallásosak". És igen, itt lép be a 3 út. Pál teljesen egyértelműen beszél erről! Beszél arról, hogy vannak a "pogányok", akik ugyebár nem hisznek Istenben. Aztán beszél a saját életéről. Beszél arról, hogy mennyire meg akart felelni a Törvénynek. Mennyire ki akarta érdemelni Isten elfogadását. Mennyi mindent tett azért, hogy Isten szemében jobb fényben tűnjön fel. (Ó, igen, Istenért még képes volt keresztyéneket üldözni is! Sőt, István megkövezését is végignézte! 

"Egykor igyekeztem a Törvényt megtartani, és ilyen módon kiérdemelni, hogy Isten elfogadjon engem - ezzel azonban kudarcot vallottam." (Filippi 3:9b)

Akkor hogy is van ez? Nem volt hitetlen, sőt nagyon is igyekezett Istennek megfelelni. Minden tőle telhetőt megtett azért, hogy Isten elfogadja. És kudarcot vallott. Ezek szerint ez az út sem vezet semmi jóra! Ez sem az az út, amit Isten eltervezett a számunkra... Pedig mennyi gyülekezeti séma szól erről! Mennyi vallásos cselekedet sugallja ezt! Járj gyülekezetbe, adakozz, ne kövess el nagy/látható bűnöket, üsd meg azt a mércét, amit kiszabnak, és minden rendben van, Isten is akkor elégedett lesz veled. Na és ez az az út, ahol kudarcot fogsz vallani! Lehet most ledöbbensz, hogy hogy mondhatok ilyet? Idézem tovább Pál szavait:

"Régen  ezek (származás, törvény, vallás) nagyon értékesek voltak a számomra. Most már viszont úgy tekintek rájuk, hogy Krisztussal összehasonlítva csak veszteséget jelentenek. Sőt, ma már nemcsak ezeket a dolgokat, hanem minden mást is veszteségnek tekintek ahhoz a nyereséghez képest, amelyet Uram, a Krisztus Jézus személyes megismerése jelent! Mert Őt igazán megismerni - az minden másnál összehasonlíthatatlanul jobb és értékesebb! ... Mert Őbenne, vagyis a Krisztusban való hitem alapján Isten elfogadott engem." (Filippi 3:7-9a)

Akkor ezek szerint a keresztyén életen belül is van 2 út! Van egy út, amin járva próbálod a Törvény betartásával, a cselekedeteiddel kiérdemelni Isten elfogadását, és van egy másik út, ahol személyes kapcsolatod van Jézussal, és nem a cselekedeteid miatt, hanem csakis Jézus miatt Isten elfogad. És most jöhetsz azzal: jó, jó, de hát kellenek a cselekedetek, meghát Jakab is azt írja, hogy a hit cselekedetek nélkül halott! És amúgy is, hogy írhatom, hogy a gyülekezeti sémák meg a mércék pont a kudarchoz vezetnének? Hát a motivációd miatt mondom. Egyik cselekedeted sem ér semmit, ha rossz a motivációd. Én a kulcsot itt a személyes kapcsolatban látom. A motivációban. Mi motivál? Mi motivál az adakozásra? Mi motivál arra, hogy gyülekezetbe járjál? Mi motivál arra, hogy ne élj (legalábbis nyilvánosan) bűnben? Mi motivál arra, amiket teszel? Mert ha az, hogy kiérdemeld Isten elfogadását vagy áldását, vagy mások elismerését, vagy hogy megfelelj az elvárásoknak, vagy mert szeretsz jó színben feltűnni, akkor a biztos kudarc felé haladsz! SOHA NEM LESZEL ELÉG JÓ! SOHA NEM TUDSZ ELÉG JÓT TENNI, AHHOZ, HOGY ISTEN ELFOGADJON! SOHA NEM FOGSZ MINDENKINEK MEGFELELNI! És sajnos azt tapasztalom (igen, a saját életemre is igaz), hogy a "hívők" nagy része elköveti ezt a hibát. Azt hiszi, hogyha ezt meg azt teszi, akkor majd Isten jobban fogja szeretni. Akkor majd mások is látják milyen jó keresztyén. Akkor majd elismerik. És akkor majd Isten is megáldja. És nem vesszük észre, hogy egy olyan úton haladunk, ami a biztos kudarc felé vezet. Kiégünk, belefáradunk a törekvésekbe, pláne mikor látjuk, hogy továbbra sem vagyunk elég jók. Pedig olyan egyszerű a megoldás! Jézus PONT EZÉRT halt meg! Hogy ne a vallásosság, a törvény uralma alatt éljünk, hanem SZEMÉLYES KAPCSOLATUNK lehessen Vele! És akkor már valami teljesen más motivál... Akkor TUDOD, hogy Isten elfogadott. TUDOD, hogy Isten szeret, és az Ő áldásában élsz. Nem amiatt, amit te tettél, teszel, vagy tenni tudsz, hanem azért amit Ő tett érted. És nem azért adsz, élsz közösségben a többi keresztyénnel, élsz szent életet, teszel vagy épp nem teszel dolgokat, mert ki akarsz bármit is érdemelni. Nem is azért, hogy ne nézzenek rád ferde szemmel a többiek. Hanem egyszerűen azért, mert személyes kapcsolatod van Vele, és szereted. Nagyon. És egyszerűen a személyes kapcsolatodnak köszönhetően egy olyan életet élsz, amiben az Ő élete nyilvánul meg. Ő rajzolódik ki benned. Nem azért mert erőlködsz, hanem ez az automatikus következménye annak, hogy egyre jobban megismered Őt, és egyre mélyebb kapcsolatba kerülsz Vele. 3 út van. 1. Isten nélkül, 2. Erőlködve próbálkozol megfelelni Istennek, 3. Személyes kapcsolatod van VeleTe döntesz, hogy melyiken jársz. De a 3-ból kettő biztos kudarcba vezet! Ha győzelmes életet akarsz élni, válaszd a harmadik lehetőséget! :)

Áttörés a szolgaságból az ígéret földjére...

Ma pakolásztam egy kicsit. A könyvek között egy kis füzetre bukkantam. Még a nővérem csinálta nekem évekkel ezelőtt (fa borítás, kézzel összeeszkábált, belül a borító teli igékkel). Ez lett az akkori kedvenc jegyzetfüzetem. Általában tanításokról van benne rövid összefoglaló. Meg egy-két "saját tanítás". Micsoda kincsekre bukkanhat az ember a saját szobájában! :)

Ahogy ezt a jegyzetet olvastam, tudtam, hogy Isten újból szól. Újból kezdtem átrágni magam a kapcsolódó igéken. 

És elhatároztam, hogy megosztom veletek is.

A történet minden bibliaolvasó embernek ismerős... Izráel népe Egyiptom fogságában. Jön Mózes, kivezeti őket, az ígérettel, hogy tejjel-mézzel folyó földre jutnak. De ahelyett, hogy minden fényes lenne 40 évet bolyonganak a pusztában. A nép lázadozik, visszakívánkozik Egyiptomba. Aztán Józsué vezetésével sok-sok év után végre eljutnak a megígért földre. 

Ami engem megérintett, hogy ez mennyire aktuális rengeteg keresztyén életében! Miről beszélek? Mi köze van egy többezer éves történetnek a mai keresztyének életéhez? Izráel rabszolga volt Egyiptomban. Te a bűn rabszolgája voltál. Isten tejjel-mézzel folyó földet ígért nekik, az áldások helyét. Neked pedig örök életet, mint Isten gyermeke, örököstársa Krisztusnak, és szintén áldásokat. Már itt is a párhuzam. De ettől sokkal többet kezdett Isten megértetni velem...

Izráel népének szüksége volt egy áttörésre. Igen, a Jordánon való átkelésről, a jerikói falak leomlásáról beszélek. Erre volt szükség ahhoz, hogy megkezdjék az ígéret földjének az elfoglalását.

De mi volt az áttörés előtt? Szolgaság, félelem, céltalanság. Pont ilyen sorrendben. Kezdjük a szolgasággal. Egyiptomban Izráel népe rabszolga volt, láncokkal. Te is rabszolga voltál, vagy talán még vagy. A bűn rabszolgája. Megkötöz a láncaival, és próbálnál szabadulni, de nem megy. Újból és újból visszaesel. Újból és újból azt teszed, amit nem akarsz. Hagyod, hogy mások határozzák meg a gondolkodásod és cselekedeteid.  Rabszolga vagy. Izráel is csak egy módon tudott szabadulni. Isten erejével! És azt gondolnánk, hogy na, akkor minden rendben, megszabadultak, nincs több rabszolgaság, az élet szép. Igen, egy rövid ideig ők is így gondolták. De aztán jöttek a nehézségek. És jött a félelem. Isten kihozta őket a rabszolgaságból,  be akarta őket vinni az ígéret földjére, Mózesék ott állnak a határán, kiküldi a kémeket, és... 12-ből kettő mondja azt, hogy merjenek lépni. 10 meg fél. De nagyon. Hányszor állított meg téged a félelem fala? Isten megígért valamit, de nem hullott az öledbe. Lépned kellett volna. De te megtorpantál, mert féltél. Inkább visszafordulsz és bolyongsz 40 évet. És el is érkeztünk a céltalansághoz. Izráel fiai visszafordultak félelmükben, és céltalanul bolyongtak 40 évet a pusztában, ami hát, hogy is mondjam, szörnyű volt nekik. Már nem volt vonzó nekik Isten útja. A fal megállította őket. Kellett volna egy áttörés, de ők féltek. Annyi ilyen hívő van! Ez a langymeleg állapot! Bár kijöttek Egyiptomból (lerakták a bűneiket, megtértek), nincs meg az áttörés az életükben. És ha nem is 40 évet, de éveket töltenek a pusztában panaszkodva. Sőt többször leginkább visszamennének Egyiptomba, vagy talán vissza is mennek.

De mi van a falon túl? Az ígéret földje, az áldások helye... Ahol felismered, hogy már nem szolga, hanem Isten gyermeke vagy, örököse az áldásnak. Ahol teljes szabadságot nyersz a Szent Szellem által. Ahol tisztán látod a célt. Igen, a Szent Szellem által. Csakis Ő tud neked bátorságot adni a félelem idején, és áttörést hozni.

"Hiszen a Szent Szellem, akit befogadtatok, nem tesz újra félelemmel megkötözött rabszolgává benneteket. Ellenkezőleg! Isten fiaivá tesz..." (Róma 8:15)

 De persze ebből nem következik, hogy a falon túl minden probléma megszűnik, és soha többet nem lesz gondod semmivel. Izráel gondjai nem szűntek meg az áttöréssel. Mindig újabb és újabb áttörésre lesz szükséged. Újabb és újabb falakon kell túljutnod. Mert Krisztus örököstársa vagy. És ez együttjár valamivel, amit mi sokszor nem annyira szeretünk...

"Igen, Isten örökösei és Krisztus örököstársai vagyunk - de csak akkor, ha együtt is szenvedünk Krisztussal. Akkor pedig Vele együtt veszünk részt a dicsőségben is." (Róma 8:17)

Igen, ezt a szenvedős részt szívesen kihagynánk. De az ígéret nem arról szól, hogy nem lesz nehezség, hogy nem fog fájni, hogy nem fogsz szenvedni. Az ígéret arról szól, hogy megtapasztalod Isten szeretetét, gondoskodását, áldását a legnehezebb időkben is. Nem leszel szolga, hanem gyermek. Nem a félelem, hanem a bátorság lelkét kapod. Nem bolyongsz céltalanul, hanem tisztán látod a célt. És a dicsőségben is részed lesz. Kívánom, hogy törj át a szolgaságból az ígéret földjére, és tapasztald meg annak minden áldását!

Jövendőmondás - másképp!

Csak blogolok ma is... Szeretem a szombatokat! Szeretem, mert ilyenkor sokkal több időm van elcsendesedni. Igyekszem persze mindennap elcsendesedni, de ilyenkor valahogy más. Felkelek, reggeli, kávé, egy kis vásárlás/ügyintézés, aztán elő a Biblia, toll, napló, és áhítatos könyv. Leülök, egyedül benn a szobánkban. És tartok egy jó hosszú csendességet, lejegyzetelve, amit fontosnak tartok. A mai csendességem is ilyen volt. Elolvastam az áhítatoskönyvemből a mai részt (Corrie ten Boom: Minden új nap). És nagyon nagyon megérintett.

 "Isten ismeri a jövőt. Isten tervezi a jövőt. Isten megmondta a jövőt az Ő Igéjében". 

Mostanában rengeteg facebook-os ismerősömnél látom, hogy kapja a napi horoszkópot. Ismerek olyanokat, akik jósokhoz fordultak, csakhogy megtudják a jövőt. Ismerek olyanokat is, akik nem hoznak döntéseket, sőt talán még az utcára se mennek ki, amíg el nem olvassák mit ígérnek a csillagok... Ismerek olyanokat, akik folyamatosan a jövőről beszélnek. Vannak akik a jövőt úgy képzelik el, hogy gazdagok lesznek, híresek, befut a vállalkozásuk. Vannak akik mindig sötéten látják a jövőt. Akik rettegnek a jövőtől. És vannak akik nem látnak semmi jövőt. 
Annyira különböző látások, annyira különböző emberek. De egyvalami közös. Mindenkit foglalkoztat a jövő.
És hazudnék ha azt mondanám, engem nem. Igen, érdekel sikerül-e a férjemnek a fogtechnikában elhelyezkedni. Érdekel, hova jutunk pár éven belül. Érdekel az is, hogyan fogjuk nevelni a gyermekeinket (ha Isten megajándékoz bennünket velük). Érdekel, hogyan fog alakulni az életünk. Pláne, hogy mostanában elég sok kérdés vetődött fel bennünk. És kicsit homályosnak tűnik a jövő. És olvastam ma ezt. Corrie ten Boom írta. Az a nő, akinek minden oka meg lett volna sötét jövőt látni, és Isten ellen lázadni. Koncentrációs táborba került, aztán rengeteg szenvedés után kiszabadult. És írta ezt az áhítatoskönyvet (több könyvet is írt). És azt írja, Isten ismeri a jövőt. Isten tervezi a jövőt. És Isten leírta a jövőt a Bibliában! Miről beszél? 
Egyből a kedvenc igém jutott eszembe. Az ige, ami hatalmas szerepet kapott az életemben: 

"Mert csak ÉN tudom mi a tervem veletek! - így szól az ÚR. Békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes JÖVŐT adok nektek! (Jeremiás 29:11)

Ebben az igében ott van, amiről Corrie beszélt. Isten tudja a jövőt. Van egy terve. És akármilyen helyzetben is vagyok jelenleg, tudom, hogy miről szól a jövőm! Mert az életem az Ő kezében van! Nincs szükségem jósokra, horoszkópokra. Pontosan tudom, mire számítsak. Mert ismerem Őt, aki ismeri a jövőmet! És tudom, hogy Ő békességet tervez. NEM romlást. És egy reményteljes jövőt tár elém. Nem azért mert megérdemlem. Nem azért, mert ekkor vagy akkor születtem. Nem is azért, mert ilyen vagy olyan hosszú a tenyeremen az a vonal. Hanem azért, mert szeret. Feltétel nélkül. És egy csodás jövő vár rám! Olyan jó biztonságban tudni az életem, és olyan jó, hogy nem kell félnem a jövőtöl. Mert van, Aki már réges rég ismeri a jövőmet. Aki eltervezte a jövőmet. Aki leírta a jövőmet a Bibliában. Nekem csak Rá kell bíznom magam. Mert Ő tudja. És hiszek neki! :)

Repül a sarokkő?

"Miért vagy olyan naív, hogy azt gondolod, csak Jézus az egyetlen út? Miért pont a te hited vezetne a mennybe? Miért nem fogadod el a többi vallást? MIÉRT PONT JÉZUS? Nem lehetsz ennyire kirekesztő! Végülis mindenki aki hisz Istenben, egy Istenben hisz. Mindenki ugyanazt akarja. Nem értem miért blamálsz erről a Jézusról. Mindenki ugyanarról beszél, csak máshogy hívja! Mi a bajod ezzel? Miért nem tudsz egy kicsit liberálisabb lenni?" 

Gondolom nem én vagyok az egyetlen keresztyén, aki találkozott ilyen kérdésekkel. 

Ma olvastam az 1. Péter 2-t. Bemutatja, hogyan néznek az emberek a Sarokkőre. Itt vagyok én, aki "blamálok" Jézusról, aki azt mondja, igen, Jézus az EGYETLEN út, aki azt mondja Jézus a legértékesebb kincs, hogy Általa örök életem van (ráadásul nem csak én vagyok ezzel így, hanem sokan mások is ezt állítják a Biblia alapján). "Nézzétek, én választottam ki egy értékes sarokkövet, és leteszem Sionban. Aki benne bízik, nem fog csalódni soha!" (Ézsaiás 28:16). És ott vannak azok, akik azt mondják, hogy jó-jó, tök jó ez a hívőség, meg minden, tök jó, hogy hiszünk Istenben, de hagyjuk már ezt a Jézust. Hívjuk akárhogy, tök mindegy. Legyünk már előzékenyek minden hittel kapcsolatban, bármilyen hitre építhetjük az életünket! És bammm....repül a sarokkő! "Az a kő lett az épület sarokköve, amit az építők félredobtak" (Zsoltárok 118:22)

Igen, számukra "az a kő, amelyben az emberek megbotlanak, és a szikla, amely miatt elesnek" (Ézsaiás 8:14).

Szeretem a Bibliában, hogy szóképeket használ. Szeretem, mert jobban megértjük, mit is akar Isten mondani. Vegyünk szó szerint egy jó nagy követ. Úgy kb. 100 tonnásat. Aztán most van 2 opciód:

1.) felhasználod sarokkőként, értékes és fontos szerepet kap az épületedben

2.) félredobod, mert szerinted anélkül is pont olyan jó az épületed

Na most csak úgy érdekesség képpen elárulom, hogy az első opcióra van példa Jeruzsálemben. Az a bizonyos "sarokkő", 100 tonnányi súlyával a legnagyobb kő a jeruzsálemi falban. A többi réteg átlagos magassága 1-1,2 m, a sarokkő 1,83 m magas. A keleti fal északi irányába tovább folytatódó részén két sor kő adja ki a sarokkő magasságát. 

A második opcióra ugyan nem tudok konkrét példát, de elképzelhetjük. Félredobtad. De a baj, hogy egy 100 tonnás kő félredobva is útban van. Ahogy építkezel, nem tudsz tőle rendesen mozogni. Újra és újra belebotlasz. Sőt, még el is esel benne.

Na jó, jó, milyen jó így példálózni, de mi köze ennek a mai életemhez, mi köze Jézushoz? Tudod, Péter azért tanított ezekről az igékről, hogy jöjjenek már végre rá az emberek, hogy Jézusról beszél Ézsaiás és a zsoltáríró is! Jézus ez a sarokkő! Mindenkinek adott ez a 100 tonnás Sarokkő az élete építéséhez. De nem mindenki látja ugyanúgy. Van aki rájön, hogy mekkora érték, és mekkora tartást biztosít ez az életének. Van aki meg jól félredobja. Repül a Sarokkő... Mindenkinek megvan a szabad akarata. Építkezhetsz a Sarokkő nélkül. Csak nem érdemes. Mert a házadnak szüksége van tartásra. Az életednek szüksége van egy jó alapra. És ha repül a Sarokkő, attól tartok te is repülsz... És igen, csak Jézus ez a Sarokkő. Az Biblia ezzel kapcsolatban teljesen egyértelmű. Hívhatsz fanatikusnak. Hívhatsz naívnak. Hívhatsz akárminek. Ha eldobod a Sarokkövet, eldobod azt, ami az épületednek biztonságot jelenthetett volna. És kiszolgáltatod magad a viharnak. Repül a házad a Sarokkő után. Vagy áll szilárdan a Sarokkővel. A te döntésed. De egy a Sarokkő: Jézus Krisztus!

Nővérként a világban...

Kórházban töltöttem az elmúlt 3 napot. Vesemedencegyulladás-szerűséggel. Már több mint 2 hete szenvedek vele, aztán elérkezettnek látták az időt, hogy befektessenek. És igazából ma úgy engedtek ki, hogy ugyanúgy érzem magam, mint előtte... De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mit is tanított nekem Isten ezáltal. Szombat este az egyik ápolónő mondta a 

férjemnek, hogy nekem biztosan nincsenek fájdalmaim, mert kedvesen mosolyogtam rá. Akkor nem így néznék ki. Nem is fáj ez nekem annyira. Látta volna a férjem a másik beteget! Na annak aztán volt fájdalma! A férjem persze kiakadt... És hát nekem se esett jól. Volt olyan, hogy nem bírtam megmozdulni, annyira fájt, volt, hogy csak görnyedtem, és volt olyan is, mikor könnyekkel küzdve markolásztam a takarót. Csak nem szeretem másoknak kimutatni. És nem is szoktam. Épp ezért nem hitték el. Gondolkoztam, hogy miért vettek ennyire félvállról, hogy miért beszélt így a nővér, stb. Mert tudom, hogy nincsenek véletlenek. Hogy Isten pontosan tudja, hogy mi ér minket, és miért. És ma rájöttem. Isten be akarta mutatni, hogy sokszor hogyan viselkedek én. Mikor látom, hogy valaki szomorú. Mikor látom, hogy valaki nélkülözik. Mikor látom, hogy a másiknak fáj valami. Mikor odajön hozzám egy hajléktalan kéregetni. Mikor látom, hogy sír valaki az utcán. És nem teszek semmit. Sőt meggyőzöm magam, hogy hát nem is olyan rossz az. Majd elmúlik neki. Biztos az ő hibája. És jönnek az önzőbbnél önzőbb gondolatok.

Végiggondoltam, hogy mit csinál egy nővér. Hajnalban jön, lázat mér, érdeklődik az állapotod felől, ellát, gyógyszert ad, infúziót, átkötözi a sebet, reggelit hoz, lecseréli az ágyneműt, és ami a legfontosabb: követi az orvos utasításait. Mármint ez az ideális eset. És mikor láttam, hogy mit csinálnak, Isten megnyitotta a szemem, és láttam, hogy Isten ezt várja pontosan tőlünk! Azt akarja, hogy Te is és én is "nővérek" legyünk ebben a beteg világban! Arra hívott el, hogy mindig készen állj, hogy vedd észre a környezetedben élő "betegeket", hogy érdeklődj utánuk, hogy ellásd a sérülteket, hogy gyógyítsd a szenvedőt, hogy enni adj az éhezőnek, hogy otthont adj az otthontalannak, és ami a legfontosobb, hogy kövesd MINDIG az Orvos utasításait. Mert van egy Orvos, Aki az orvosok Orvosa. Aki kívülről fújja az összes "beteg" kórlapját, Aki pontosan tudja, hogy kinek milyen "kezelésre" van szüksége, és azt akarja, hogy MINDENKI egészséges legyen. Aki nem tesz különbséget, hogy "hát ennek nem is fáj annyira", Aki nem tessékel ki senkit segítségadás nélkül, Aki nem csak tárgyként tekint a "betegekre", hanem legdrágább kincsként. Ilyen Főorvosunk van nekünk. A kérdés csak az, hogy vállalod-e a műszakod? Vállalod-e, hogy olyan nővér leszel, aki az összes kötelességében helyt áll? Aki ténylegesen kifejezi a törődését, és tényleges segítséget nyújt, mindig az Orvos utasításait követve?

Azt hiszem ezért kellett a kórházba mennem, hogy Isten kicsit beszélgethessen velem. És ha Ő ott tudott a szívemre hatni, akkor örülök, hogy ott kellett lennem. Nincsenek véletlenek. Mostmár várom, hogy mikor gyógyít meg teljesen, és hogy mik az utasításai a környezetemben élő "betegek" számára. Mert nála van a megoldás minden egyes életre, minden egyes élethelyzetre. És "nővérként" én is lehetek a megoldás közvetítője. Mint ahogy Te is. A kérdés csak az, hogy műszakkezdéskor ott leszel-e... Mert az Orvos Rád is számít!

Át tudod ugrani a lécet? (avagy a törvényről, kicsit másképp...)

Képzelj el egy magasugró pályát. Képzelj el egy nagyon magas lécet. Legyen mondjuk 4 méter. Odaállítanak elé. És megmondják, hogy át kell ugranod. Át kell ugranod, vagy meghalsz. És ott vagy te, látod a 4 méter magasan lévő lécet.. Mi jár a fejedben? Tudod, hogy ez lehetetlen. Nem tudod magadtól átugrani. Tudod, hogy hiába is próbálkozol, nem fog menni. De azért megpróbálod, mert nem akarsz meghalni. És ott van melletted rengeteg ember. Látod, hogy ők is próbálkoznak. Van aki már eléri a 2 métert. Van aki még alig próbálkozott, és épp hogy a fél métert tudja átugorni. Akik már nagyobbat ugranak, gúnyolódnak rajta. Van aki még meg sem próbálta átugrani. És van aki már nem is fogja megpróbálni. Mert az egyik aki már 2 métert ugrott, mondta neki, hogy mennyire szerencsétlen, szörnyen kicsit ugrik, és már rég legalább 2 métert kéne ugrania. És akkor látod, hogy van aki simán átrepül a lécen. Minden erőlködés nélkül. Mert ott áll egy Hatalmas Valaki, aki ölbe veszi, és átemeli a lécen. Átrakja a túloldalra. És van aki lázad. "Hát ez nem ér!!!! Én sokkal nagyobbat tudok ugrani, mint az aki éppen most került a túloldalra!!!"
Tudod mi a léc? A törvény. És mi mindannyian ott állunk a törvény lécénél. Isten törvényének a lécénél. Ismerős a Tízparancsolat, ugye? A törvény amit Isten adott nekünk. A léc, ami túl magas. Mi a következménye ha megszeged a törvényt? Mert van következménye. Ha Magyarország törvényét megszeged, büntetéssel jár. Ha Isten törvényét megszeged, büntetéssel jár. Mert mindennek van következménye! És a bűn büntetése a halál... De eljött Valaki, aki tökéletesen átugrott ezen a lécen. Azt mondta, hogy itt vagyok én, én átugrom! És sikerült neki. És ahelyett, hogy kioktatólag azt mondta volna, hogy "Tessék, így kell ezt csinálni!", azt mondta, hogy "Tessék, én átugrottam.... de inkább meghalok azok helyett, akiknek nem sikerül átugrani!". Igen, Jézus volt ez. Jézusban megjelent a kegyelem. Ott maradt a 4 méteres léc? Ott maradt. De már nem volt jelentősége, mert ott volt valaki, aki könnyedén átemelt rajta. Mármint átemelte rajta azt, aki engedte. Van jelentősége annak, hogy ki az aki 2 métert tudott átugrani, és ki az aki még az 1 métert sem érte el? Hogy szólt a parancs? Ugord át a lécet, vagy... meghalsz. Nincs olyan opció, hogy ha 2 métert ugrasz, akkor csak kicsit halsz meg... :) Ugyanannyira halál várt arra, aki két métert ugrott, mint arra, aki meg sem próbálta átugrani. De ott van a kegyelem. Nem azon alapszik, hogy te mekkorát tudsz ugrani. Nem azért van, mert te milyen jó vagy! Nem számít, hogy már a tízből törvényt elértél, vagy a másodiknál megbuktál. Az számít, hogy elfogadod-e, hogy valaki 2000 éve átugrotta helyetted a lécet. És neked már nem kell. Neked már csak engedned kell, hogy ölbe vegyen, és átemeljen.
Annyi keresztyént hallottam már... Akik eljutottak egy szintre, már bizonyos bűnöktől megszabadultak, átugrották a két métert. És lenéztek a másikra: "Ó, te még mindig ezzel a bűnnel kínlódsz? Te még mindig csak a másfél méternél jársz?!". Segítek. TELJESEN MINDEGY MEKKORÁT UGRASZ, A LÉC ÚGYIS TÚL MAGAS! És ha túl magas, akkor nem tudod átugrani. És ha nem ugrod át, meghalsz. Egy időben mindig hatalmas lenézéssel és utálattal néztem a homokosokra. Úgy gondoltam, hogy ők nem hogy az 1 métert, de a 10 centit sem tudják átugorni. Egészen addig, míg nem hallottam egy bizonyságot. Egy embertől, aki homokos volt. És megtért. És amit mondott, az mélyen szíven talált. "A gyülekezetben mindig undorral és utálattal néztek rám. Pedig ha tudnák, hogy nekem is ugyanarra a kegyelemre van szükségem, mint nekik!"... Hoppá! Miről van szó?! Azt mondja, hogy ugyanarra a kegyelemre?! És igen... Itt volt az a pont, mikor Isten összetört. Rájöttem, hogy hiába ugrok én 2 métert. Ugyanúgy le kell hajolnia hozzám, és átemelni a lécen, mint ahhoz, aki csak fél métert ugrik. Ugyanúgy nem az én érdemem az üdvösség. Hanem kegyelem. És akkor miért jó a törvény? Hogy meglásd, hogy te egyedül képtelen vagy. Meglásd, hogy szükséged van a kegyelemre. Ugyanakkora kegyelemre, mint bárki másnak. Mindegy, hogy mekkorát tudsz ugrani. Csak a Kegyelem ment meg. És vajon, ha már megismerted a kegyelmet, mi a feladatod? Elijeszteni másokat az ugrástól? Vagy lenézni másokat, mert te már nagyon magasan érzed magad? Vagy inkább megismertetni velük a kegyelmet. Megismertetni velük, hogy mindegy, hogy nem tudnak elég nagyot ugrani. Mindegy, hogy lenézik őket ezért. Van Valaki, Aki át tudja őket emelni a lécen. És ugyanarra a kegyelemre van szükségük, mint neked. Nem kevesebbek, nem is többek. Csak a kegyelem által lehet életük. Akárcsak neked.
"A bûn szolgálatáért a jogos fizetség a halál. Isten kegyelmének ajándéka ellenben az örök élet, ezt pedig a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban kaphatjuk meg. " (Róma 6:23)

Gondolatoktól jellemig...

Gondolkoztál már azon, hogy milyen szokásaid vannak? És ezek hogy alakultak ki? Engem nagyon elkezdett foglalkoztatni ez a téma. De valahol egész máshol kezdtem el megközelíteni. Három hónap (sincs), és férjhez megyek. Mostmár azért fokozódik az izgalom, a pillangók repkednek a hasamban, és csak remélem, hogy semmit nem felejtek el. Olvasok egy könyvet. Újra. A címe: A házasság működik (J.John). Az egyik nővéremtől kaptam még régebben, most vettem újra elő. Próbálkozom így is készülődni. :) 

Rengeteg hasznos tanáccsal lát el. És hát valljuk be, egy jó házasság nem sült galambként pottyan a szánkba. Tetszett ez az mondat: "A valóság nem arról szól, hogy megtaláljuk a megfelelő embert, akivel megházasodhatunk, hanem hogy legyünk a megfelelő emberek a házasságban.". És ez nekem a jellemről szól. Milyen jellemed van? És itt jutottam el a szokásokhoz. Ki ismeri ezt a mondást: "Gondolatból cselekvés, cselekvésből szokás, szokásból jellem."? Pál mikor a Kolossébelieknek írt, akkor pontosan a régi és új jellemről beszélt:

"Régen ti is így éltetek, és ilyen gonosz dolgokat tettetek. Most azonban már ne haragudjatok többé senkire, ne dühöngjetek, ne mondjatok vagy tegyetek semmi olyat, amivel valakit megbántanátok, ne mondjatok rosszat a másikról, se ne káromkodjatok!  Többé ne hazudjatok egymásnak, hiszen mindez a „régi ember” szokása volt. Ti azonban már levetkõztétek azt a régi természetet, és annak szokásait. Viszont felöltöztétek az „új embert”, aki állandóan megújul. Így egyre inkább hasonlít Teremtőjéhez, Istenhez, és egyre jobban megismeri őt. Ezért legyetek mindenki iránt együttérzők, kedvesek, alázatosak, türelmesek! Hiszen Isten kiválasztott benneteket a maga számára, és szeret titeket! Viseljétek hát el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valami panaszotok van a másikra! Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak! Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé. Isten arra hívott el benneteket, hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben, és mindig hálásak legyetek Istennek, hiszen mindnyájan Krisztus „testének” tagjai vagytok!" (Kolossé 3;8-10, 12-15)

Pál beszél a régi jellemről: haragos, bántó, káromkodó, pletykás, hazug. És beszél egy új jellemről: együttérző, kedves, alázatos, türelmes, megbocsátó, szerető, békés, hálás. De hogy alakul ez a jellem ki? És mit tehetsz, hogy változtathass? Az az idézet, amit írtam... Gondolatból cselekedet, cselekedetből szokás, szokásból jellem... Milyen gondolataid vannak? Mit teszel? Milyen szokásaid alakulnak ki? És ez milyen hatással van a jellemedre? Itt a kulcs. Először is a gondolatok... Pál beszél a Korinthusi levélben a gondolatok foglyul ejtéséről. Régen nem értettem. Aztán hallottam, egy példát, ami sokat segített. Azt nem tudod megakadályozni, hogy egy madár elrepüljön a fejed felett. De azt igen, hogy fészket rakjon a fejedre! Igenis, emberek vagyunk. Jönni fognak gondolatok. Olyan gondolatok, amik nem szabad hogy ránk telepedjenek. Amikből nem lehet cselekedet. De mi van akkor ha cselekedet lesz? Igen, emberek vagyunk, követünk el hibákat.. Követünk el bűnöket. De mi van akkor ha  a cselekedetekből szokás lesz? És továbbmegyek... Mi van, ha a szokásból jellem lesz? Mert az lesz. Akár tetszik, akár nem. Óriási felelősségünk van, hogy milyen szokások kialakulását engedjük meg. Mert ami már a jellemed része, attól a legnehezebb megszabadulni. De Pál erről beszél. Át kell öltözni. Levetkőzni ezeket a szokásokat, és újakat felölteni. Igen, van ennek a folyamatnak egy pozitív oldala! Ahogyan sikerült kialakítani rossz szokásokat, ugyanazzal a módszerrel tudsz jó jellemet építeni! Pál szerint az új jellem egyik tulajdonsága az, hogy hálás. Hogyan lehetne ez a jellemed része? Segítek: a mindennapos panaszkodás NEM fogja SOHA ezt kialakítani... Egyedüli módszer, elkezdesz gondolkozni: miért lehetnél hálás. Aztán jön a cselekedet: hálát adsz ezekért Istennek. Aztán rendszeres cselekedetből szokás lesz: mindennap megkeresed miért adhatnál hálát. És a szokásból jellem lesz.. Egyszerűen hálás leszel. És erre talán azt mondod, hogy jó, ez megy.. De mi a helyzet például a megbocsátással? Hogyan lehetnék megbocsátó? Mikor már sokadjára bánt meg? Mikor így viselkedik? Nos, ha a gondolataidban folyamatosan rosszat gondolsz róla, akkor SEHOGY! Ahogy elkezdesz róla úgy gondolkozni, hogy Isten ajándéka, hogy Isten által különösen szeretett, hogy ÉRTÉKES, na akkor jön a cselekedet. Megbocsátasz. És még egyszer. És még hétszer. És hetvenszer hétszer. És ez lesz a jellemed. Kérdés hogy milyen gondolatoknak adsz helyet, milyen cselekedeteket teszel, és milyen szokásokat alakítasz ki. Mert ha megmaradsz a régi gondolataidnál, a régi cselekedeteknél, a régi szokásoknál, akkor megmaradsz a régi jellemnél! Az én célom, hogy "megfelelő ember" legyek a házasságomban. És ehhez sokkal jobb jellemre van szükségem...

Befejezésül azt az igeverset írnám, amit kihagytam az előző idézetemből: "Ebben az új állapotban már nem fontos, hogy valaki eredetileg zsidó, vagy nem zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, külföldi idegen, tanulatlan, rabszolga vagy szabad ember volt. Csak maga Krisztus a fontos, csak Ő a lényeges a hívőkben, bárhonnan származnak is. " (Kolossé 3;11) Az Ő jellemének kell kirajzolódnia bennünk. Csak Ő a lényeges. Nem számít semmi más. Nem számít milyen családban nevelkedtél. Nem számít milyen szokásokkal nőttél fel. Egy a kérdés, hogy Krisztus jellemét formálod-e ki!

Like, ha szeretsz!

Az utóbbi napokban, hetekben a facebook-on egyre több olyan kiírást láttam, hogy "like, ha szeretsz", "like ha fontos vagyok neked egy kicsit". És alatta a számok, egy like 10%. Ha gyűjtesz 10 like-ot, akkor már nagyon boldog lehetsz, mert szeretve vagy.
Elgondolkoztatott. Szombaton, ifin is a megfelelési kényszerről beszélgettünk. Nagyon sok fiatalban ott van. Próbálnak "népszerűek" lenni, azt akarják, hogy elfogadják őket. Hogy érezzék, hogy szeretve vannak. És ez normális is. Az ember társasági lény. Szüksége van kapcsolatokra. Szüksége van olyan kapcsolatokra, ahol érezheti, hogy fontos. De van egy kapcsolat amire mindennél jobban szüksége van! Egy kapcsolat, ami nélkül lehetsz a legnépszerűbb facebook-on, lehet több száz like-od, de nem fogod teljesnek érezni magad. Igen, az Istennel való kapcsolatodról beszélek. Ő az, aki szeret. De nagyon. Annyira, hogy képes volt az egyetlen Fiát odaadni, csakhogy veled kapcsolatban lehessen. Ő az aki arra, hogy "like ha szeretsz", vagy "like ha fontos vagyok" már kétezer éve megnyomta a "like"-ot. És ez a legnagyobb "like", amit valaha kaphatsz. Ha Vele kapcsolatban vagy, érezheted, hogy szeretve vagy. És fontos vagy. Kimondhatatlanul. De én nem egy virtuális kapcsolatról beszélek! Tudom, hogy sok olyan ember van, aki virtuális kapcsolatokban él. Dolgozik, vagy épp iskolában van, aztán hazamegy, gépet bekapcsolja, és dob egy-két "like"-ot. Megszűnik a személyes érintkezés. Elárulok neked valamit: nem az szeret téged igazán, aki dob egy "like"-ot a képeid alá, vagy a státuszod alá. Sokkal többet ér, egy jó beszélgetés egy kávé mellett, vagy simán egy ölelés. Sokkal többet ér, ha segít, amikor lenn érzed magad, ha megoszthatod vele az élményeidet, és együtt örül veled. Sokkal többet ér, mikor láthatod a csillogást a szemében, vagy épp érezheted a közelségét. Ezek a valódi barátságok. Isten ilyen kapcsolatra vágyik veled! Nem egy "virtuális" kapcsolatra vágyik! Nem arra vágyik, hogy "like"-old vasárnaponként mikor mész gyülekezetbe/templomba! Nem arra vágyik, hogy "bejelöld ismerősnek" mert már hallottál róla, tudod kiről van szó. Nem is arra vágyik, hogy legyen sok közös ismerősötök! Arra vágyik, hogy az életed "üzenőfala" tele legyen közös képekkel... közös élményekkel! Arra vágyik, hogy ne egyedülálló legyél.. Hanem legyél kapcsolatban... VELE! És nem virtuálisan. Nem csak arra vágyik, hogy mikor hazaérsz ossz meg vele mindent ami történt. Hanem azt akarja, hogy együtt éljetek át mindent! Arra vágyik, hogy ott legyél, a közelségében! Hogy felemelhessen, mikor lenn érzed magad, hogy büszkén csillogjon a szeme, mikor rád néz, hogy jókat "beszélgessetek". Ez az Ő szíve. Ő szeret. De nagyon! És hihetetlenül fontos vagy Neki!
Ha ez a kapcsolatod rendben van, akkor helyrebillen az önértékelésed. Már nem a mások "like"-jától fogsz függni. Nem aggódsz a népszerűségi indexed miatt. Hanem tudod, hogy Valaki elfogad, így ahogy vagy. Sőt Valaki számára nagyon fontos vagy. És Valaki kimondhatatlanul szeret téged. És ez a Valaki nem más, mint a Mindenható Isten!

Értékes vagy. Fontos vagy. És szeretve vagy! Hát élvezd! :)

Amíg lehet....

Akik ismernek, tudják hogy szeretem a karácsonyt. NAGYON-NAGYON SZERETEM. A kedvenc időszakom az évben! Mindig rengeteg program előzi meg, és izgatott várakozás. És azért is szeretem, mert karácsony közeledtével általában felébred az emberekben a tenni akarás... Persze nem mindenkiben, de azért sokakban. Vannak a "cipősdoboz-akciók" szegény gyerekeknek. Forró levesek és meleg takarók hajléktalanoknak. Tartós élelmiszer-csomagok szükségben lévő családoknak. Mindenki kiveheti a részét. Szokták mondani, hogy karácsony a szeretet ünnepe. Mindenki készül ajándékokkal, meglepetésekkel. Együtt a család, fenyőillat, mosolygó arcok, az utcán ülő koldusok kezét nem tolják el, hanem nagylelkűen veszik elő a pénztárcájukat. Gyerekek szánkóznak, hógolyóznak, és mindenkiben ott van a várakozás. Nekem különleges. És tudom, hogy még sokaknak.
Van egy kedvenc karácsonyi dal.. Na jó, van nekem sok! De ez tavaly vált számomra különlegessé. Munkába menet, munkából jövet, és a munkában is hallgattam: "Legyen minden napod karácsony, szívemből ezt kívánom". És belegondoltam. Talán nem is igazán az ünnepről van szó. Hanem a hozzáállásról. A szeretetről. Nem arról, hogy álljon minden nap karácsonyfa a nappaliban, égjenek az égők, díszek borítsák a házat, főtereket. Nem is arról, hogy kellemes hangulatú karácsonyi dalok szólnak mindenhonnan. Hanem a várakozásról. A szeretetről. A jóindulatról. Az odafigyelésről. A gondoskodásról. Milyen jó is lenne ha minden nap erről szólna! Isten így is tervezte el. "A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal akik testvéreink a hitben." (Galata 6;9-10)
Tegnap jöttem vonattal tanítani. Az állomáson odajött egy néni. Nem volt rosszul öltözött. Odajött, és megkérdezte, hogy nincs véletlen apróm? Mondtam, hogy sajnos nincs. Kérdezte, hogy és ennivalóm? Majdnem rávágtam, hogy nincs, mikor eszembe jutott, hogy pont indulás előtt raktam be magamnak egy nagy szendvicset, mert nem volt időm ebédelni. Gyorsan odaadtam. Csodás érzés volt látni az örömét! Olyan könnyen elfelejtjük, hogy mennyire hálásak lehetünk azért, amink van! És olyan könnyen elfelejtünk segíteni másokon. Elfelejtjük, hogy nem csak karácsony szól a szeretetről, a törődésről. Hanem nyitott szemmel kell járnunk minden nap. És amíg van időnk, jót tenni mindenkivel. Nem tudjuk mennyi lehetőségünk lesz még rá. Azt az időt kell kihasználni, amink van. Milyen jó lenne nem csak karácsonykor látni, hogy segítenek a szegényeken. Nem csak karácsonykor látni, hogy megindulnak egy másik ember szenvedésén. Nem csak karácsonykor szeretni egymást. "Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat." Nem csak karácsonykor. Hanem míg időnk van. És majd aratunk. A vetés után mindig jön az aratás. Nem fogom elfelejteni soha azt a nagymamát, aki az unokájának akart venni egy chips-et és minden kis apróját kiszedte a pénztárcájából, de nem volt így sem elég pénze. Mikor megvettem neki, utánafutottam, és odaadtam neki, könnyes szemmel köszönte meg. Nekem bőven elég aratás volt ez! Látni az örömét. Vagy tegnap. A néni, mint egy kisgyermek az ajándékot, izgatottan bontotta ki a szendvicset... Nagyon megható volt!
Tegyél jót, amíg teheted. Szeress, amíg teheted. Gondoskodj, amíg teheted. Segíts amíg tudsz. Adj, amíg van miből. És legyél nagyon hálás mindenért, amid van. Mert nem ez a természetes. Sokaknak nem.