2 helyett 3 út?! - avagy mi motivál...

Nemrég fejeztem be egy könyv fordítását, akkor olvastam először erről. Mármint akkor tűnt fel. Aztán ma a Filippiekhez írt levelet olvasva megint feljött bennem. Eddig valahogy mindig csak két útban gondolkoztam. Emlékeztek arra a képre (elég elterjedt, több helyen is láttam, nekünk is volt itthon), mikor van egy széles út, sok emberrel, külön egy kis keskeny ösvény kevés emberrel? Azt hiszem, igeileg nem igazán állja meg a helyét, több okból sem (pl. Jézus imája: "nem azt kérem, hogy vedd ki őket ebből a világból, hanem hogy tartsd meg őket ebben a világban - tehát nem teljes elkülönülésről beszél, hanem valahogy a világon belül megyünk a keskeny úton). De csak most esett le, hogy nem csak két út van. Pál 3 útról beszél! Mire gondolok? Eddig megvolt a jól bevált két út, ez a kép valahogy mindenkiben él, vannak a hitetlenek (ateisták) meg vannak a hívők (keresztyének), és kész is a két út, vagy keresztyén vagy, vagy nem. De ebből a beosztásból kimarad egy igen széles réteg. Egy olyan réteg, ami sajnos a "hívők" többségét foglalja magába. A "vallásosak". És igen, itt lép be a 3 út. Pál teljesen egyértelműen beszél erről! Beszél arról, hogy vannak a "pogányok", akik ugyebár nem hisznek Istenben. Aztán beszél a saját életéről. Beszél arról, hogy mennyire meg akart felelni a Törvénynek. Mennyire ki akarta érdemelni Isten elfogadását. Mennyi mindent tett azért, hogy Isten szemében jobb fényben tűnjön fel. (Ó, igen, Istenért még képes volt keresztyéneket üldözni is! Sőt, István megkövezését is végignézte! 

"Egykor igyekeztem a Törvényt megtartani, és ilyen módon kiérdemelni, hogy Isten elfogadjon engem - ezzel azonban kudarcot vallottam." (Filippi 3:9b)

Akkor hogy is van ez? Nem volt hitetlen, sőt nagyon is igyekezett Istennek megfelelni. Minden tőle telhetőt megtett azért, hogy Isten elfogadja. És kudarcot vallott. Ezek szerint ez az út sem vezet semmi jóra! Ez sem az az út, amit Isten eltervezett a számunkra... Pedig mennyi gyülekezeti séma szól erről! Mennyi vallásos cselekedet sugallja ezt! Járj gyülekezetbe, adakozz, ne kövess el nagy/látható bűnöket, üsd meg azt a mércét, amit kiszabnak, és minden rendben van, Isten is akkor elégedett lesz veled. Na és ez az az út, ahol kudarcot fogsz vallani! Lehet most ledöbbensz, hogy hogy mondhatok ilyet? Idézem tovább Pál szavait:

"Régen  ezek (származás, törvény, vallás) nagyon értékesek voltak a számomra. Most már viszont úgy tekintek rájuk, hogy Krisztussal összehasonlítva csak veszteséget jelentenek. Sőt, ma már nemcsak ezeket a dolgokat, hanem minden mást is veszteségnek tekintek ahhoz a nyereséghez képest, amelyet Uram, a Krisztus Jézus személyes megismerése jelent! Mert Őt igazán megismerni - az minden másnál összehasonlíthatatlanul jobb és értékesebb! ... Mert Őbenne, vagyis a Krisztusban való hitem alapján Isten elfogadott engem." (Filippi 3:7-9a)

Akkor ezek szerint a keresztyén életen belül is van 2 út! Van egy út, amin járva próbálod a Törvény betartásával, a cselekedeteiddel kiérdemelni Isten elfogadását, és van egy másik út, ahol személyes kapcsolatod van Jézussal, és nem a cselekedeteid miatt, hanem csakis Jézus miatt Isten elfogad. És most jöhetsz azzal: jó, jó, de hát kellenek a cselekedetek, meghát Jakab is azt írja, hogy a hit cselekedetek nélkül halott! És amúgy is, hogy írhatom, hogy a gyülekezeti sémák meg a mércék pont a kudarchoz vezetnének? Hát a motivációd miatt mondom. Egyik cselekedeted sem ér semmit, ha rossz a motivációd. Én a kulcsot itt a személyes kapcsolatban látom. A motivációban. Mi motivál? Mi motivál az adakozásra? Mi motivál arra, hogy gyülekezetbe járjál? Mi motivál arra, hogy ne élj (legalábbis nyilvánosan) bűnben? Mi motivál arra, amiket teszel? Mert ha az, hogy kiérdemeld Isten elfogadását vagy áldását, vagy mások elismerését, vagy hogy megfelelj az elvárásoknak, vagy mert szeretsz jó színben feltűnni, akkor a biztos kudarc felé haladsz! SOHA NEM LESZEL ELÉG JÓ! SOHA NEM TUDSZ ELÉG JÓT TENNI, AHHOZ, HOGY ISTEN ELFOGADJON! SOHA NEM FOGSZ MINDENKINEK MEGFELELNI! És sajnos azt tapasztalom (igen, a saját életemre is igaz), hogy a "hívők" nagy része elköveti ezt a hibát. Azt hiszi, hogyha ezt meg azt teszi, akkor majd Isten jobban fogja szeretni. Akkor majd mások is látják milyen jó keresztyén. Akkor majd elismerik. És akkor majd Isten is megáldja. És nem vesszük észre, hogy egy olyan úton haladunk, ami a biztos kudarc felé vezet. Kiégünk, belefáradunk a törekvésekbe, pláne mikor látjuk, hogy továbbra sem vagyunk elég jók. Pedig olyan egyszerű a megoldás! Jézus PONT EZÉRT halt meg! Hogy ne a vallásosság, a törvény uralma alatt éljünk, hanem SZEMÉLYES KAPCSOLATUNK lehessen Vele! És akkor már valami teljesen más motivál... Akkor TUDOD, hogy Isten elfogadott. TUDOD, hogy Isten szeret, és az Ő áldásában élsz. Nem amiatt, amit te tettél, teszel, vagy tenni tudsz, hanem azért amit Ő tett érted. És nem azért adsz, élsz közösségben a többi keresztyénnel, élsz szent életet, teszel vagy épp nem teszel dolgokat, mert ki akarsz bármit is érdemelni. Nem is azért, hogy ne nézzenek rád ferde szemmel a többiek. Hanem egyszerűen azért, mert személyes kapcsolatod van Vele, és szereted. Nagyon. És egyszerűen a személyes kapcsolatodnak köszönhetően egy olyan életet élsz, amiben az Ő élete nyilvánul meg. Ő rajzolódik ki benned. Nem azért mert erőlködsz, hanem ez az automatikus következménye annak, hogy egyre jobban megismered Őt, és egyre mélyebb kapcsolatba kerülsz Vele. 3 út van. 1. Isten nélkül, 2. Erőlködve próbálkozol megfelelni Istennek, 3. Személyes kapcsolatod van VeleTe döntesz, hogy melyiken jársz. De a 3-ból kettő biztos kudarcba vezet! Ha győzelmes életet akarsz élni, válaszd a harmadik lehetőséget! :)