Át tudod ugrani a lécet? (avagy a törvényről, kicsit másképp...)

Képzelj el egy magasugró pályát. Képzelj el egy nagyon magas lécet. Legyen mondjuk 4 méter. Odaállítanak elé. És megmondják, hogy át kell ugranod. Át kell ugranod, vagy meghalsz. És ott vagy te, látod a 4 méter magasan lévő lécet.. Mi jár a fejedben? Tudod, hogy ez lehetetlen. Nem tudod magadtól átugrani. Tudod, hogy hiába is próbálkozol, nem fog menni. De azért megpróbálod, mert nem akarsz meghalni. És ott van melletted rengeteg ember. Látod, hogy ők is próbálkoznak. Van aki már eléri a 2 métert. Van aki még alig próbálkozott, és épp hogy a fél métert tudja átugorni. Akik már nagyobbat ugranak, gúnyolódnak rajta. Van aki még meg sem próbálta átugrani. És van aki már nem is fogja megpróbálni. Mert az egyik aki már 2 métert ugrott, mondta neki, hogy mennyire szerencsétlen, szörnyen kicsit ugrik, és már rég legalább 2 métert kéne ugrania. És akkor látod, hogy van aki simán átrepül a lécen. Minden erőlködés nélkül. Mert ott áll egy Hatalmas Valaki, aki ölbe veszi, és átemeli a lécen. Átrakja a túloldalra. És van aki lázad. "Hát ez nem ér!!!! Én sokkal nagyobbat tudok ugrani, mint az aki éppen most került a túloldalra!!!"
Tudod mi a léc? A törvény. És mi mindannyian ott állunk a törvény lécénél. Isten törvényének a lécénél. Ismerős a Tízparancsolat, ugye? A törvény amit Isten adott nekünk. A léc, ami túl magas. Mi a következménye ha megszeged a törvényt? Mert van következménye. Ha Magyarország törvényét megszeged, büntetéssel jár. Ha Isten törvényét megszeged, büntetéssel jár. Mert mindennek van következménye! És a bűn büntetése a halál... De eljött Valaki, aki tökéletesen átugrott ezen a lécen. Azt mondta, hogy itt vagyok én, én átugrom! És sikerült neki. És ahelyett, hogy kioktatólag azt mondta volna, hogy "Tessék, így kell ezt csinálni!", azt mondta, hogy "Tessék, én átugrottam.... de inkább meghalok azok helyett, akiknek nem sikerül átugrani!". Igen, Jézus volt ez. Jézusban megjelent a kegyelem. Ott maradt a 4 méteres léc? Ott maradt. De már nem volt jelentősége, mert ott volt valaki, aki könnyedén átemelt rajta. Mármint átemelte rajta azt, aki engedte. Van jelentősége annak, hogy ki az aki 2 métert tudott átugrani, és ki az aki még az 1 métert sem érte el? Hogy szólt a parancs? Ugord át a lécet, vagy... meghalsz. Nincs olyan opció, hogy ha 2 métert ugrasz, akkor csak kicsit halsz meg... :) Ugyanannyira halál várt arra, aki két métert ugrott, mint arra, aki meg sem próbálta átugrani. De ott van a kegyelem. Nem azon alapszik, hogy te mekkorát tudsz ugrani. Nem azért van, mert te milyen jó vagy! Nem számít, hogy már a tízből törvényt elértél, vagy a másodiknál megbuktál. Az számít, hogy elfogadod-e, hogy valaki 2000 éve átugrotta helyetted a lécet. És neked már nem kell. Neked már csak engedned kell, hogy ölbe vegyen, és átemeljen.
Annyi keresztyént hallottam már... Akik eljutottak egy szintre, már bizonyos bűnöktől megszabadultak, átugrották a két métert. És lenéztek a másikra: "Ó, te még mindig ezzel a bűnnel kínlódsz? Te még mindig csak a másfél méternél jársz?!". Segítek. TELJESEN MINDEGY MEKKORÁT UGRASZ, A LÉC ÚGYIS TÚL MAGAS! És ha túl magas, akkor nem tudod átugrani. És ha nem ugrod át, meghalsz. Egy időben mindig hatalmas lenézéssel és utálattal néztem a homokosokra. Úgy gondoltam, hogy ők nem hogy az 1 métert, de a 10 centit sem tudják átugorni. Egészen addig, míg nem hallottam egy bizonyságot. Egy embertől, aki homokos volt. És megtért. És amit mondott, az mélyen szíven talált. "A gyülekezetben mindig undorral és utálattal néztek rám. Pedig ha tudnák, hogy nekem is ugyanarra a kegyelemre van szükségem, mint nekik!"... Hoppá! Miről van szó?! Azt mondja, hogy ugyanarra a kegyelemre?! És igen... Itt volt az a pont, mikor Isten összetört. Rájöttem, hogy hiába ugrok én 2 métert. Ugyanúgy le kell hajolnia hozzám, és átemelni a lécen, mint ahhoz, aki csak fél métert ugrik. Ugyanúgy nem az én érdemem az üdvösség. Hanem kegyelem. És akkor miért jó a törvény? Hogy meglásd, hogy te egyedül képtelen vagy. Meglásd, hogy szükséged van a kegyelemre. Ugyanakkora kegyelemre, mint bárki másnak. Mindegy, hogy mekkorát tudsz ugrani. Csak a Kegyelem ment meg. És vajon, ha már megismerted a kegyelmet, mi a feladatod? Elijeszteni másokat az ugrástól? Vagy lenézni másokat, mert te már nagyon magasan érzed magad? Vagy inkább megismertetni velük a kegyelmet. Megismertetni velük, hogy mindegy, hogy nem tudnak elég nagyot ugrani. Mindegy, hogy lenézik őket ezért. Van Valaki, Aki át tudja őket emelni a lécen. És ugyanarra a kegyelemre van szükségük, mint neked. Nem kevesebbek, nem is többek. Csak a kegyelem által lehet életük. Akárcsak neked.
"A bûn szolgálatáért a jogos fizetség a halál. Isten kegyelmének ajándéka ellenben az örök élet, ezt pedig a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban kaphatjuk meg. " (Róma 6:23)

Gondolatoktól jellemig...

Gondolkoztál már azon, hogy milyen szokásaid vannak? És ezek hogy alakultak ki? Engem nagyon elkezdett foglalkoztatni ez a téma. De valahol egész máshol kezdtem el megközelíteni. Három hónap (sincs), és férjhez megyek. Mostmár azért fokozódik az izgalom, a pillangók repkednek a hasamban, és csak remélem, hogy semmit nem felejtek el. Olvasok egy könyvet. Újra. A címe: A házasság működik (J.John). Az egyik nővéremtől kaptam még régebben, most vettem újra elő. Próbálkozom így is készülődni. :) 

Rengeteg hasznos tanáccsal lát el. És hát valljuk be, egy jó házasság nem sült galambként pottyan a szánkba. Tetszett ez az mondat: "A valóság nem arról szól, hogy megtaláljuk a megfelelő embert, akivel megházasodhatunk, hanem hogy legyünk a megfelelő emberek a házasságban.". És ez nekem a jellemről szól. Milyen jellemed van? És itt jutottam el a szokásokhoz. Ki ismeri ezt a mondást: "Gondolatból cselekvés, cselekvésből szokás, szokásból jellem."? Pál mikor a Kolossébelieknek írt, akkor pontosan a régi és új jellemről beszélt:

"Régen ti is így éltetek, és ilyen gonosz dolgokat tettetek. Most azonban már ne haragudjatok többé senkire, ne dühöngjetek, ne mondjatok vagy tegyetek semmi olyat, amivel valakit megbántanátok, ne mondjatok rosszat a másikról, se ne káromkodjatok!  Többé ne hazudjatok egymásnak, hiszen mindez a „régi ember” szokása volt. Ti azonban már levetkõztétek azt a régi természetet, és annak szokásait. Viszont felöltöztétek az „új embert”, aki állandóan megújul. Így egyre inkább hasonlít Teremtőjéhez, Istenhez, és egyre jobban megismeri őt. Ezért legyetek mindenki iránt együttérzők, kedvesek, alázatosak, türelmesek! Hiszen Isten kiválasztott benneteket a maga számára, és szeret titeket! Viseljétek hát el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valami panaszotok van a másikra! Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is úgy bocsássatok meg egymásnak! Legfőképpen pedig szeressétek egymást, mert az isteni szeretet teszi az egységeteket teljessé. Isten arra hívott el benneteket, hogy Krisztustól származó békesség uralkodjon a szívetekben, és mindig hálásak legyetek Istennek, hiszen mindnyájan Krisztus „testének” tagjai vagytok!" (Kolossé 3;8-10, 12-15)

Pál beszél a régi jellemről: haragos, bántó, káromkodó, pletykás, hazug. És beszél egy új jellemről: együttérző, kedves, alázatos, türelmes, megbocsátó, szerető, békés, hálás. De hogy alakul ez a jellem ki? És mit tehetsz, hogy változtathass? Az az idézet, amit írtam... Gondolatból cselekedet, cselekedetből szokás, szokásból jellem... Milyen gondolataid vannak? Mit teszel? Milyen szokásaid alakulnak ki? És ez milyen hatással van a jellemedre? Itt a kulcs. Először is a gondolatok... Pál beszél a Korinthusi levélben a gondolatok foglyul ejtéséről. Régen nem értettem. Aztán hallottam, egy példát, ami sokat segített. Azt nem tudod megakadályozni, hogy egy madár elrepüljön a fejed felett. De azt igen, hogy fészket rakjon a fejedre! Igenis, emberek vagyunk. Jönni fognak gondolatok. Olyan gondolatok, amik nem szabad hogy ránk telepedjenek. Amikből nem lehet cselekedet. De mi van akkor ha cselekedet lesz? Igen, emberek vagyunk, követünk el hibákat.. Követünk el bűnöket. De mi van akkor ha  a cselekedetekből szokás lesz? És továbbmegyek... Mi van, ha a szokásból jellem lesz? Mert az lesz. Akár tetszik, akár nem. Óriási felelősségünk van, hogy milyen szokások kialakulását engedjük meg. Mert ami már a jellemed része, attól a legnehezebb megszabadulni. De Pál erről beszél. Át kell öltözni. Levetkőzni ezeket a szokásokat, és újakat felölteni. Igen, van ennek a folyamatnak egy pozitív oldala! Ahogyan sikerült kialakítani rossz szokásokat, ugyanazzal a módszerrel tudsz jó jellemet építeni! Pál szerint az új jellem egyik tulajdonsága az, hogy hálás. Hogyan lehetne ez a jellemed része? Segítek: a mindennapos panaszkodás NEM fogja SOHA ezt kialakítani... Egyedüli módszer, elkezdesz gondolkozni: miért lehetnél hálás. Aztán jön a cselekedet: hálát adsz ezekért Istennek. Aztán rendszeres cselekedetből szokás lesz: mindennap megkeresed miért adhatnál hálát. És a szokásból jellem lesz.. Egyszerűen hálás leszel. És erre talán azt mondod, hogy jó, ez megy.. De mi a helyzet például a megbocsátással? Hogyan lehetnék megbocsátó? Mikor már sokadjára bánt meg? Mikor így viselkedik? Nos, ha a gondolataidban folyamatosan rosszat gondolsz róla, akkor SEHOGY! Ahogy elkezdesz róla úgy gondolkozni, hogy Isten ajándéka, hogy Isten által különösen szeretett, hogy ÉRTÉKES, na akkor jön a cselekedet. Megbocsátasz. És még egyszer. És még hétszer. És hetvenszer hétszer. És ez lesz a jellemed. Kérdés hogy milyen gondolatoknak adsz helyet, milyen cselekedeteket teszel, és milyen szokásokat alakítasz ki. Mert ha megmaradsz a régi gondolataidnál, a régi cselekedeteknél, a régi szokásoknál, akkor megmaradsz a régi jellemnél! Az én célom, hogy "megfelelő ember" legyek a házasságomban. És ehhez sokkal jobb jellemre van szükségem...

Befejezésül azt az igeverset írnám, amit kihagytam az előző idézetemből: "Ebben az új állapotban már nem fontos, hogy valaki eredetileg zsidó, vagy nem zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, külföldi idegen, tanulatlan, rabszolga vagy szabad ember volt. Csak maga Krisztus a fontos, csak Ő a lényeges a hívőkben, bárhonnan származnak is. " (Kolossé 3;11) Az Ő jellemének kell kirajzolódnia bennünk. Csak Ő a lényeges. Nem számít semmi más. Nem számít milyen családban nevelkedtél. Nem számít milyen szokásokkal nőttél fel. Egy a kérdés, hogy Krisztus jellemét formálod-e ki!

Like, ha szeretsz!

Az utóbbi napokban, hetekben a facebook-on egyre több olyan kiírást láttam, hogy "like, ha szeretsz", "like ha fontos vagyok neked egy kicsit". És alatta a számok, egy like 10%. Ha gyűjtesz 10 like-ot, akkor már nagyon boldog lehetsz, mert szeretve vagy.
Elgondolkoztatott. Szombaton, ifin is a megfelelési kényszerről beszélgettünk. Nagyon sok fiatalban ott van. Próbálnak "népszerűek" lenni, azt akarják, hogy elfogadják őket. Hogy érezzék, hogy szeretve vannak. És ez normális is. Az ember társasági lény. Szüksége van kapcsolatokra. Szüksége van olyan kapcsolatokra, ahol érezheti, hogy fontos. De van egy kapcsolat amire mindennél jobban szüksége van! Egy kapcsolat, ami nélkül lehetsz a legnépszerűbb facebook-on, lehet több száz like-od, de nem fogod teljesnek érezni magad. Igen, az Istennel való kapcsolatodról beszélek. Ő az, aki szeret. De nagyon. Annyira, hogy képes volt az egyetlen Fiát odaadni, csakhogy veled kapcsolatban lehessen. Ő az aki arra, hogy "like ha szeretsz", vagy "like ha fontos vagyok" már kétezer éve megnyomta a "like"-ot. És ez a legnagyobb "like", amit valaha kaphatsz. Ha Vele kapcsolatban vagy, érezheted, hogy szeretve vagy. És fontos vagy. Kimondhatatlanul. De én nem egy virtuális kapcsolatról beszélek! Tudom, hogy sok olyan ember van, aki virtuális kapcsolatokban él. Dolgozik, vagy épp iskolában van, aztán hazamegy, gépet bekapcsolja, és dob egy-két "like"-ot. Megszűnik a személyes érintkezés. Elárulok neked valamit: nem az szeret téged igazán, aki dob egy "like"-ot a képeid alá, vagy a státuszod alá. Sokkal többet ér, egy jó beszélgetés egy kávé mellett, vagy simán egy ölelés. Sokkal többet ér, ha segít, amikor lenn érzed magad, ha megoszthatod vele az élményeidet, és együtt örül veled. Sokkal többet ér, mikor láthatod a csillogást a szemében, vagy épp érezheted a közelségét. Ezek a valódi barátságok. Isten ilyen kapcsolatra vágyik veled! Nem egy "virtuális" kapcsolatra vágyik! Nem arra vágyik, hogy "like"-old vasárnaponként mikor mész gyülekezetbe/templomba! Nem arra vágyik, hogy "bejelöld ismerősnek" mert már hallottál róla, tudod kiről van szó. Nem is arra vágyik, hogy legyen sok közös ismerősötök! Arra vágyik, hogy az életed "üzenőfala" tele legyen közös képekkel... közös élményekkel! Arra vágyik, hogy ne egyedülálló legyél.. Hanem legyél kapcsolatban... VELE! És nem virtuálisan. Nem csak arra vágyik, hogy mikor hazaérsz ossz meg vele mindent ami történt. Hanem azt akarja, hogy együtt éljetek át mindent! Arra vágyik, hogy ott legyél, a közelségében! Hogy felemelhessen, mikor lenn érzed magad, hogy büszkén csillogjon a szeme, mikor rád néz, hogy jókat "beszélgessetek". Ez az Ő szíve. Ő szeret. De nagyon! És hihetetlenül fontos vagy Neki!
Ha ez a kapcsolatod rendben van, akkor helyrebillen az önértékelésed. Már nem a mások "like"-jától fogsz függni. Nem aggódsz a népszerűségi indexed miatt. Hanem tudod, hogy Valaki elfogad, így ahogy vagy. Sőt Valaki számára nagyon fontos vagy. És Valaki kimondhatatlanul szeret téged. És ez a Valaki nem más, mint a Mindenható Isten!

Értékes vagy. Fontos vagy. És szeretve vagy! Hát élvezd! :)

Amíg lehet....

Akik ismernek, tudják hogy szeretem a karácsonyt. NAGYON-NAGYON SZERETEM. A kedvenc időszakom az évben! Mindig rengeteg program előzi meg, és izgatott várakozás. És azért is szeretem, mert karácsony közeledtével általában felébred az emberekben a tenni akarás... Persze nem mindenkiben, de azért sokakban. Vannak a "cipősdoboz-akciók" szegény gyerekeknek. Forró levesek és meleg takarók hajléktalanoknak. Tartós élelmiszer-csomagok szükségben lévő családoknak. Mindenki kiveheti a részét. Szokták mondani, hogy karácsony a szeretet ünnepe. Mindenki készül ajándékokkal, meglepetésekkel. Együtt a család, fenyőillat, mosolygó arcok, az utcán ülő koldusok kezét nem tolják el, hanem nagylelkűen veszik elő a pénztárcájukat. Gyerekek szánkóznak, hógolyóznak, és mindenkiben ott van a várakozás. Nekem különleges. És tudom, hogy még sokaknak.
Van egy kedvenc karácsonyi dal.. Na jó, van nekem sok! De ez tavaly vált számomra különlegessé. Munkába menet, munkából jövet, és a munkában is hallgattam: "Legyen minden napod karácsony, szívemből ezt kívánom". És belegondoltam. Talán nem is igazán az ünnepről van szó. Hanem a hozzáállásról. A szeretetről. Nem arról, hogy álljon minden nap karácsonyfa a nappaliban, égjenek az égők, díszek borítsák a házat, főtereket. Nem is arról, hogy kellemes hangulatú karácsonyi dalok szólnak mindenhonnan. Hanem a várakozásról. A szeretetről. A jóindulatról. Az odafigyelésről. A gondoskodásról. Milyen jó is lenne ha minden nap erről szólna! Isten így is tervezte el. "A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal akik testvéreink a hitben." (Galata 6;9-10)
Tegnap jöttem vonattal tanítani. Az állomáson odajött egy néni. Nem volt rosszul öltözött. Odajött, és megkérdezte, hogy nincs véletlen apróm? Mondtam, hogy sajnos nincs. Kérdezte, hogy és ennivalóm? Majdnem rávágtam, hogy nincs, mikor eszembe jutott, hogy pont indulás előtt raktam be magamnak egy nagy szendvicset, mert nem volt időm ebédelni. Gyorsan odaadtam. Csodás érzés volt látni az örömét! Olyan könnyen elfelejtjük, hogy mennyire hálásak lehetünk azért, amink van! És olyan könnyen elfelejtünk segíteni másokon. Elfelejtjük, hogy nem csak karácsony szól a szeretetről, a törődésről. Hanem nyitott szemmel kell járnunk minden nap. És amíg van időnk, jót tenni mindenkivel. Nem tudjuk mennyi lehetőségünk lesz még rá. Azt az időt kell kihasználni, amink van. Milyen jó lenne nem csak karácsonykor látni, hogy segítenek a szegényeken. Nem csak karácsonykor látni, hogy megindulnak egy másik ember szenvedésén. Nem csak karácsonykor szeretni egymást. "Mert az egész törvény ebben az egy igében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat." Nem csak karácsonykor. Hanem míg időnk van. És majd aratunk. A vetés után mindig jön az aratás. Nem fogom elfelejteni soha azt a nagymamát, aki az unokájának akart venni egy chips-et és minden kis apróját kiszedte a pénztárcájából, de nem volt így sem elég pénze. Mikor megvettem neki, utánafutottam, és odaadtam neki, könnyes szemmel köszönte meg. Nekem bőven elég aratás volt ez! Látni az örömét. Vagy tegnap. A néni, mint egy kisgyermek az ajándékot, izgatottan bontotta ki a szendvicset... Nagyon megható volt!
Tegyél jót, amíg teheted. Szeress, amíg teheted. Gondoskodj, amíg teheted. Segíts amíg tudsz. Adj, amíg van miből. És legyél nagyon hálás mindenért, amid van. Mert nem ez a természetes. Sokaknak nem.

Miért fárasztod még a Mestert?!

Biztosan veletek is volt már olyan, hogy volt egy jóóóóó nagy problémátok. Vagy legalábbis számotokra nagynak tűnt. És elkezdtetek imádkozni. Hogy oldódjon meg. És mikor már úgy nézett ki, hogy na csak megoldódik, még rosszabbra fordult... Így volt ez Jairussal is. Volt egy 12 éves lánya. Beteg volt. Nagyon. Jairus szaladt Jézushoz segítségért. És mikor már úgy nézett ki, hogy megoldódik a dolog, Jézus elindult Jairus házához, feltartják Jézust. Egy másik beteg (a vérfolyásos asszony). Aki ott helyben meg is gyógyul. És Jézus "elkésik". Jönnek a szolgák Jairushoz a hírrel: a kislánya meghalt. És elhangzik egy mondat: "Miért fárasztod még a Mestert?". Kik mondták ezt neki? Az ellenségei? Akik rosszat akartak neki? Nem! A saját háznépe. Ha van egy problémád, ami rosszról átfordul reménytelenre, akkor leggyakrabban benned, vagy a közvetlen környezetedben merül fel ez a kérdés: Miért fárasztom? Mi értelme van? Elkésett. Már reménytelen. És a legrosszabb, amit tehetünk, hogy megállunk ennél a kérdésnél, és nem figyelünk Jézus válaszára. Mit mondott Jézus? "Ne félj, csak higgy!" Jairus bölcsen döntött, mikor nem törődött azzal, amit a szolgák mondtak neki. Egyszerűen ment Jézussal tovább. Azt hiszem ismert a történet. Jairus hazaér, bemennek Jézussal, Jézus parancsol a kislánynak, hogy keljen fel, és az feltámad. Ez így nagyon szép. De mi lett volna, ha Jairus feladja? Ha azt mondta volna ő is, hogy tényleg, minek fárasztom?! A kislányom meghalt. A Mester elkésett...
Ez már szó szerint egy halott ügy volt. A mi életünkben is vannak halott ügyek (és most nem személyekre gondolok). Olyan problémák, amik nehéz helyzetből reménytelen helyzetbe fordultak át. De Isten nem a halottat látja. Hanem a lehetőséget a feltámasztásra! Nem a reménytelen helyzetet, hanem a reményt a folytatásra. Csak mi sokszor megállunk ott, hogy miért fárasztanánk a Mestert... Már úgyis mindegy. És feladjuk. Nem imádkozunk érte többet. Nem kérjük Istent. Lemondunk róla, az már halott. Ahogy nemrégiben olvastam ezt a szakaszt, nagyon megérintett. Annyi ilyen "halott" ügyet hagytam az életemben. Feladtam. De Isten figyelmeztetett: "Ne félj, csak higgy!". Neki nincsenek halott ügyek. Neki feltámasztható ügyek vannak. Nincsenek kilátástalan helyzetek, nála reményteljes jövő van. És itt az ideje, hogy rázd le magadról az olyan gondolatokat, hogy minek fárasztod még a Mestert... Az Ő válasza csak ennyi: Ne félj, csak higgy!!!!!!!!

Nemzetiségi kérdés...

Ez a kérdés járt mostanában a fejemben... A vőlegényem erdélyi, nemrég kapta meg a magyar állampolgárságot. Elmentem az eskütételre. Voltak vagy 35-en egyszerre, aláírták a papírokat, és letették az esküt. Volt akinek könny csillogott a szemében. Nem is egy ember. Olyan sokat jelentett nekik, hogy végre (az idősebbek újra) magyar állampolgárok lehettek. Büszkén tették le az esküt. Benne volt, hogy a hazát szolgálni fogják, erejükhöz mérten kiállnak a védelmében... Én csak néztem. És gondolkoztam. Nekem a magyar állampolgárság adott volt. Nem kellett érte semmit tennem. Beleszülettem. És soha nem gondolkoztam azon, hogy ez milyen előnyökkel jár. Vagy épp milyen kötelezettségekkel. Megszoktam, hogy magyar vagyok. Nemrégiben volt a népszámlálás is. És ott az egyik kérdés a sok (na jó, nagyon sok) közül, a nemzetiségi hovatartozásra vonatkozott. Volt ott mindenféle, amit be lehetett jelölni. Csak olvasgattam, hogy húha, ilyenek is élnek itt? :)
Aztán ma olvastam ezt az igét: "Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága, és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Titeket azért választott ki, hogy hirdessétek Isten csodálatos tetteit. Mert Ő hívott ki bennünket a sötétségből abba a csodálatos világosságba, ahol Ő maga lakik." (1 Péter 2;9). Egy kicsit összefüggésbe hoztam a korábbi élményeimmel. Milyen nemzetiségű is vagyok? Milyen országhoz tartozok? Kiválasztott nép, szent nemzet, papok királysága. Milyen felemelő szavak! Ehhez tartozom én! Aztán folytatódik... Milyen nép ez? Olyan nép, amely CSAK (csak és kizárólag) Isten tulajdona! Tartozni egy nemzethez, egy országhoz előnyökkel és kötelezettségekkel is jár. Isten országához tartozok: kiválasztott néphez tartozok, papok királyságához (és itt nem a feketeruhás-kalapos nyakpántos papokra kell gondolni, Isten mindannyiunkat papnak hívott el, a saját környezetünk felé), és szent nemzethez. A legnagyobb Király fennhatósága alá. Az Ő tulajdona vagyok. Így Ő gondoskodik rólam, ad "juttatásokat", "támogatásokat" és Ő ad "munkát" is. Mik a kötelezettségeim? "azért választott ki, hogy hirdessétek Isten csodálatos tetteit". Ez a feladatunk. Az Ő csodás tetteit hirdetni. Ahogy Cseti (a vőlegényem) tette az esküt, mosolyogtam, mikor mondta, hogy "hazámat erőmhöz mérten megvédem". Sosem gondolkoztam ilyeneken magyarként. Hogy mik a kötelezettségeim, vagy hogy mikkel jár ez. És sokszor mi, keresztyének nem gondolkozunk ezen. Hogy melyik királysághoz tartozunk. És ez mivel jár. Megszoktuk már, hogy odatartozunk. Néha kritizáljuk a vezetőinket, gyülekezetünket. És próbálkozunk a kettős állampolgársággal. Na jó kicsit Isten népéhez, kicsit azért a világhoz is tartozom. Pedig itt (is) egyértelműen mondja az ige: "csak Isten tulajdona". Hajlamosak vagyunk elfelejteni a mi részünket. Hogy állampolgárok vagyunk. Annak minden előnyével és kötelezettségével. Olyan büszkén fogták ott a papírokat az erdélyiek a polgármesteri hivatalban! Mennyivel inkább büszkék lehetünk erre a "nemzetünkre". A legcsodásabb királyság állampolgára vagyok! A mindenható Isten tulajdona! És igen, büszke vagyok rá! :)

Megmaradni...teljesen! :)

 Ez a téma a közelgő ifikonfink témája alapján jutott eszembe... Vagy inkább fogalmazódott meg bennem. :) A téma: Szentszellemmel teljes életet élni (okt. 22. 10-00-16.00 Nagyvárad - Church of God épülete; érdemes eljönnöd!!!!). Mielőtt Jézus felment volna a mennybe, megígért valamit... vagy sokkal inkább Valakit! Megígérte, hogy elküldi a Szentszellemet, aki vigasztal, tanácsol, vezet minket. Így Ő bennünk élhet...
"Én vagyok a szőlő növény, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt. Nélkülem azonban semmit sem tudtok tenni." (János 15;5)
Az, hogy mi megmaradjunk Benne, és Ő megmaradjon bennünk, és gyümölcsöket teremjünk, egyetlen módon lehetséges: a Szentszellem által!!! "A Szent Szellem pedig ezeket termi meg bennünk: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom." (Galata 5;22)
Honnan lehet látni, hogy valakinek az élete Szent Szellemmel teljes, megmaradt Jézusban, és Jézus őbenne? A gyümölcsök alapján... Ugyebár almafa sosem fog neked barackot teremni... de még körtét sem! A gyümölcsök jelzik milyen a fa. A cselekedeteid jelzik, ki él benned. A türelmetlenség, szeretetlenség, rosszindulat mind-mind gyümölcsök. Na de mit keresne körte az almafán?! Ha benned a Szent Szellem él, akkor az Ő gyümölcsei jelennek meg az életedben, és CSAK azok. Manapság hívő körökben nagyon divatos lett az "elszellemiesedés". Ó, ő prófétált! Látomást látott! Nyelveken szól! Milyen hite van! Ezek mind nagyon nagyon jó dolgok... de mit mond az 1 Korinthus 13. ? Lehet akkora hited, hogy hegyek mozdulnak meg. Prófétálhatsz. Nyelveken szólhatsz. Tehetsz jó dolgokat. De ha szeretet nincs benned, SEMMI vagy. Kinek a gyümölcse a szeretet? A Galatában fel van sorolva a Szent Szellem gyümölcsei között. Nem azon látszik, a Szent Szellemmel teljes élet, hogy prófétálsz-e. Még csak nem is azon, hogy tudsz-e nyelveken szólni. Azon, hogy milyen gyümölcsök vannak az életedben. A cselekedeteiden látszik. El tudsz képzelni egy szőlőt? Láttad már erőlködni? El tudod képzelni, hogy az ágak szorulásos arccal kínlódnak, hogy végre teremjenek? Nem, ez nevetséges. Ha egy ág rá van kapcsolódva a szőlőtőre, a növényre, akkor automatikusan gyümölcsöt terem. AUTOMATIKUSAN. Erőlködés nélkül. Mi a titka? Rá van kapcsolódva a szőlőtőre. Jézus a szőlőtő. Milyen kapcsolatod van vele? Meg van az a szoros kapcsolat, ami az automatikus gyümölcsterméshez szükséges? Ahogy elválik a szőlővessző a növényről, elszárad. Többet nem terem szőlőt. El kell égetni. Te milyen ág vagy? Szorosan kapcsolódsz, vagy épp száradsz? Hogyan tudsz kapcsolódni?
A vőlegényem iránti szerelmem automatikus gyümölcse, hogy igyekszem a kedvében járni. Igyekszem úgy tenni a dolgaimat, hogy az neki tetsszen. Ugyanígy a Jézussal való kapcsolatom automatikus gyümölcse, hogy Neki tetsző életet akarok élni! Mert szeretem. Amikor csak tehetem beszélgetek Csetivel (ő a vőlegényem), amennyit csak tudunk. A kérdésem: Jézussal mennyit beszélgetsz?
De tudod, így is gyakran elszúrom a dolgokat. Mondok vagy épp teszek valamit, amivel megbántom Csetit. De van egy másik oldal. Nem csak én szeretem őt! Hanem ő is engem! Épp ezért megbocsát, megölel, és megmarad továbbra is a mindennapos kapcsolat (ezt így is tervezzük egész hátralévő életünkre... mármint nem a megbántást, hanem a mindennapos szoros kapcsolatot! :)). Ez így van Jézussal is! Nem biztos, hogy mindig minden sikerülni fog, úgy ahogy Neki tetszene (sőt, biztos, hogy nem!). De szeret, megbocsájt, és megmaradhat a mindennapos szoros kapcsolat. És ne feledd, amíg kapcsolódsz, megjelennek a gyümölcsök... Kapcsolat nélkül viszont elszáradsz. Kívánom, hogy kapcsolódj te is, és maradj is meg....TELJESEN! :)

Jót, vagy igazat? - vagy hogy is van ez...

Ma reggel olvastam a Királyok könyvét. És megfogott nagyon a történet, amit olvastam. Egy hősről. Egy olyan hősről, aki nem győzött le senkit, nem harcolt, nem mentett meg senkit, de még jutalmat sem kapott, legalábbis nem itt a földön. Akkor mitől lett ő hős? Mikájehú az, akiről beszélek. Gondolom sokaknak ismerős a történet. Aháb, Izráel királya harcba készül Arám ellen. És kikéri a próféták véleményét. Jönnek a próféták. És csupa jót ígérnek. És akkor küld a király Mikájehúért. A követ próbál neki segíteni: "Nézd, a próféták egyhangúan jót ígérnek a királynak, legyen azért a te beszéded is olyan, mint az övék, ígérj jót!" (1 Kir. 22;13). Tudjátok, el kezdtem ezen gondolkozni! Hányszor van ilyen az életben! Találkozol valakivel, aki kikéri a véleményed egy bizonyos dologról, amiről esetleg más keresztyének már mondtak véleményt. És akkor jön ez a hang. Ez a belső kényszer: "De hát a többiek is azt mondták. Mindenki így gondolja. Így legalább nem bántom meg. Lehet nem helyes, vagy nem jó amit tesz, de hát ha mindenki azt mondta...". És elkezdünk hezitálni. Mikájehú valami egészen mást mondott a szolgának: "csak azt fogom mondani, amit az Úr mond nekem!". És ha ismeritek a történetet, tudjátok hogyan folytatódott. Elmondta a királynak, hogy ne menjen harcolni, mert meg fog halni (ellentmondott az összes prófétának). És azt gondolnánk, hogy az Úr megáldja, hogy így kiállt, a király majd hisz neki, és jutalmat kap. De nem így volt. A király börtönbe csukatta. És azt mondta, hogy majd kiengedi, ha visszatért sértetlenül. És mivel a csatában tényleg meghal, nem is olvasunk arról, hogy mi lett Mikájehúval. Valószínűleg ott maradt a börtönben... Megérte neki? Talán ha emberileg nézed, nem. Hát mit kapott azért, hogy igazat mondott? Csak megvetést. Viszont belekerült a Bibliába. Ma is, több ezer évvel később is ismert a tette. És biztos vagyok benne, hogy odafenn találkozunk vele! Mert hős volt. Hős, aki kijelentette: "CSAK azt fogom mondani amit az Úr mond nekem!". Élj így, és hős leszel... Hogyan mondhatod azt amit Ő mond neked? Először is kell, hogy szóljon hozzád. Kell a személyes kapcsolat. A keresztyénség nem egy vallásosság. Hanem személyes kapcsolat Istennel. Kell, hogy legyen időd Vele beszélni, olvasni az Ő Igéjét. Az, hogy Isten mit mond, le van írva a Bibliában. Ha kérdezik a véleményed egy kérdésben, nincs túl nehéz dolgod, hogy azt mondd, amit Isten is mond. Egyszerűen nézz utána a Bibliában. És döntsd el, hogy CSAK azt fogod mondani, amit az Úr mond neked!!!! Még akkor is, ha úgy tűnik, ez nem tesz népszerűvé. Akkor is, ha emiatt furának tartanak, vagy épp nem kedvelnek.

"Nem az a fontos, ki mit gondol rólam.

Nem az a cél, hogy szeressenek.

Egy a lényeg: Érte élek.

Világítanom kell a sötétben.

Igen én csillag leszek a sötét égen!"

Ki ül a kormány mögött?

Ma olvastam Corrie ten Boom-tól:
"Jézus nem azt ígérte, hogy megváltoztatja a körülményeinket. Hanem hatalmas békességet és tiszta örömöt ígért azoknak, akik megtanulják elhinni, hogy Isten az aki mindent irányít." 
Mennyiszer ezért imádkoztam... Istenem változtasd meg ezt, meg azt. Sokszor hallottam ezt, én magam is mondtam másoknak. Nem Isten kell hogy megáldja az én tervem, hanem nekem kell beállnom az Ő tervébe. Mégis gyakorlatban annyiszor arról szólt az imám, hogy Istenem, add meg nekem ezt. Atyám, áldd meg ezt. És ahelyett, hogy azon lettem volna, hogy lássam mi az amit Ő szeretne, próbáltam kiharcolni az áldását arra, amit én szerettem volna. De Isten nem egy automata. Nem úgy működik, hogy én ezt szeretném, "bedobok" egy imát, és várom, hogy kiadja rá a megoldást. Sokkal inkább a személyes kapcsolaton van a hangsúly. Tudhatom, hogy neki TÖKÉLETES terve van. És én ennek a tervnek része vagyok. Nem Isten része az én tervemnek. Én vagyok része az Ő tervének! 
Sokszor úgy viselkedek, mint az unokahúgaim/öcséim. Pont a múltkor mondta az egyik unokahúgom: "Hát ahogy szeretnéd, de inkább játszunk!". Mosolyogtam rajta. De hányszor hangzott így az én imám is! Istenem legyen meg a te akaratod, de inkább ... Megmosolyogni való nem? 
Mindig is tetszett az autós példa. Az életed olyan, mint egy autó. De ki ül a kormány mögött? Mikor megtértem, eldöntöttem, hogy Jézus lesz az Ura az életemnek. Őt ültettem a kormány mögé. De hányszor kaptam én a kormányhoz! Jajj, inkább erre menjünk! Te irányítasz, de ne arra! És szép lassan már az én kezembe volt a kormány. Aztán ahogy láttam, hogy így zsákutcába, vagy épp szakadék szélére jutok, gyorsan igyekeztem visszaadni. Aztán mikor megint átvette az irányítást, megint sikerült visszavennem. Milyen rossz hozzáállás ez! Elhatároztam, hogy Nála van a kormány, Ő irányít. Ahova vezet, ott leszek. Akkor is, ha az éppen nem tetszik. Mert tudom, ha Ő irányít, akkor az a legjobb hely, a legjobb körülmény számomra. Mert szeret. És a legjobbat akarja nekem. És azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van. Annyira szeretjük ezt a "minden javukra van" mondatot. De előtte ott van, hogy azoknak, akik Istent szeretik. Mit jelent ez? Ha szeretsz valakit, alig várod hogy beszéljetek, az a célod, hogy a kedvében járj. Milyen a kapcsolatod Istennel? Alig várod, hogy beszélhessetek, és úgy élsz, hogy a kedvében járj? Nekem ez a célom.
És az imám az, amit Corrie ten  Boom is imádkozott: "Legyen meg a Te akaratod Atyám. Taníts minket, hogy TE irányítod, és nem mi irányítjuk az életünket, a mi javunkra.".

Új élet, és ami azzal jár....

Egy hónap után újra blogközelben... Azt hiszem igazán lehetnék kicsit kitartóbb! :) Na de itt egy újabb bejegyzés, ha véletlenül valaki hiányolta volna az írásaim...

Mint már többen tudjátok, 8 napja megszületett a család jelenleg legkisebb tagja, a legidősebb nővérem kislánya. És engem ért az a megtiszteltetés, hogy láthattam, ahogyan előbújik! Ott voltam a nővérem mellett, fogtam a kezét, törölgettem vizes zsebkendővel az arcát, és hamarabb megláttam a csöppséget, mint nővérem! Láttam ahogyan feltűnik a kis feje, ahogyan az orvos gyorsan kitisztítja a légutakat, hallottam ahogy először felsír, és láttam az örömet a nővérem arcán, mikor a kezébe adták. Csodás élmény volt.
Vasárnap a gyülekezetben az alkalom végén volt előrehívás, hogy aki szeretne Jézussal új életet kezdeni, emelje fel a kezét. Láttam ahogyan egy kéz felemelkedik. Láttam ahogyan előrejön. Láttam a megilletődöttséget az arcán. Aztán láttam az örömöt imádkozás után. Ott voltam még egy születésen! Csodás élmény volt.
Értitek a párhuzamot? Mikor Jézushoz megy Nikodémus éjszaka, Jézus valami nagyon fontosat mond neki: "Igazán mondom neked, ha valaki nem születik újjá, nem láthatja meg Isten királyságát". Elgondolkoztam a párhuzamon. Az újjászületés, születés párhuzamán. Az hogy megszületik egy gyermek, óriási változással jár, eddig ott volt a pocakban, nem látott semmit. Vak volt. Aztán kijön a pocakból, éles fények, hangok. Hirtelen meglátja mi folyik körülötte. De még mindig nem lát mindent (kb. 20-30 cm távolságra lát, már amikor hajlandó kinyitni a szemét). Ahogy kijön a fényre, látszik rajta a "mocsok" ami ráragadt. Meg kell mosni, tisztítani. Sír. De ahogy az anyukája pocakjára helyezik, megnyugszik.
Mielőtt újjá nem születtem, vak voltam. Nem látszott a "mocsok" ami a korábbi életvitelemből rám ragadt. De mikor újjászülettem, elkezdtem látni a helytelen dolgokat az életemben, persze nem azonnal mindent. De voltak akik segítettek, és tanácsokat adtak. És bemerítkeztem. Megmostak. Le lett mosva az összes szenny. És érezhettem milyen az Atya szívéhez közel lenni. Ott lenni az Ő karjaiban. Kézbe vett, megnyugodtam.
Felraktam képeket a facebook-ra a babáról, jó sokan "lájkolták". Meg mentek jó páran meglátogatni a nővérem, vagy épp gratulációkat küldtek. Mindenki őszintén örült annak, hogy egy új élet született. Tegnap elmentem hozzájuk babázni kicsit. Ott aludt az ölemben. Annyira jó volt nézni a kis békés arcát. Aztán jött az etetés idő. Ki tudja harcolni a figyelmet! Hallani lehetett a hangját, ahogy kérte, hogy végre hadd egyen. 3 óránként eszik. Pelenkázni kell. Néha nincs minden rendben, meg kell nyugtatni, ringatni kell. Rengeteg figyelmet igényel. Ez az, amit sokszor mi hívők elfelejtünk. Igen, hú de jó hogy megtért ez a személy, talán örülünk neki, "lájkoljuk", vagy talán gratulálunk neki hozzá. De vajon ki az aki meglátogatja a "születés" után? Ki az aki odafigyel, hogy az "új élet" megfelelő táplálékot kapjon, megfelelő gyakorisággal? Ki az aki figyel rá, mikor nehézségei vannak? Ki az aki "elringatja"? Ki az aki "tisztába teszi"? Ki az aki figyel rá? Engem nagyon elgondolkoztatott. Attól tartok rengeteg magára maradt keresztyén  "csecsemő" van. Aki azért nem növekedik, azért nem halad előre, mert nincs aki foglalkozzon vele.
Ahogy nő a gyermek, egyre önállóbb lesz. Egyre nagyobb felelősséget lehet rájuk bízni. Nővérem legidősebb lánya (12 éves), már hatalmas segítség. Akár ringatni is tudja, megmelegíti a teát, előkerít mindent amire szükség van, és örömmel ügyködik a baba körül. Teszi, amire az anyukája kéri. De még a kisebb gyerkőcök is próbálnak segíteni! A kérdésem, hogy RÁD mit lehet bízni? Mikor "megszületik" egy újabb élet a környezetedben, teszed amire az Atya kér? Segítesz abban, hogy egészségesen növekedjen a "baba"? Vagy csak "lájkolsz" és gratulálsz... vagy talán még azt sem....
Egy új élet nem mindig csak Hawaiii. Hogy jujj de jó, milyen aranyos. Ez igaz. De van idő, mikor "tisztába kell tenni", mikor segíteni kell neki, hogy megőrizhesse tisztán magát. Mikor sír, meg kell vigasztalni. Lehet az éjszaka közepén. Egy új élet felelősség. A kérdés, hogy ki az aki felvállalja érte a felelősséget.