Egy év, egy történet. Amikor Isten hallgat.

Halál, hol a te fullánkod?!

Eltelt már egy kis idő azóta, hogy utoljára írtam. Főleg azért, mert írni csak csendben és egyedül tudok. Nappal annyi időt a fiúk nem adnak, este meg már örülök, ha kicsit a férjemmel lehetek...
De jön a Húsvét. Engem meg nagyon foglalkoztat ez a téma mostanában... elég régóta. Így elhatároztam, hogy leírom. Szólok előre, hosszú lesz... úgyhogy abszolút megértem, ha nem olvasod tovább! :)

Mit is ünnepelünk Húsvétkor? Azt, hogy Valaki meghalt. Valaki meghalt, miattam. Meghalt helyettem. A halál nagyon közeli "élménnyé" vált számomra az elmúlt évben. Többen tudjátok, hogy anyukám ősszel meghalt. Elvesztettem mind a 4 nagyszülőt, már korábban. Anya szülei nálunk haltak meg. Nem volt ismeretlen számomra a halál, 8 éves voltam mikor papa meghalt, ott voltam mellette. De ennyire fájdalmas és keserű találkozásom még nem volt  vele, mint most ősszel. Körbelengte a szobát, heteken át.

És akkoriban újra szembetaláltam magam ezzel az igével: ‎"Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?" (1 Kor. 15:55)

És őszintén? Úgy éreztem, hogy óriási fullánkja van. Úgy éreztem, ezt én nem élem túl. Megszúrt a fullánk, a színek eltűntek, szürke lett minden. Csak a fájdalom maradt. És mart. Iszonyatosan tud marni! Olvastam az igét, és minden porcikám lázadt ellene. Hát hol lenne? Itt van a szemem előtt! Itt van, és felemészti, azt, akit a legjobban szeretek! El sem tudtam képzelni, hogyan lehet ezt túlélni, egyáltalán milyen élet az, nélküle?
Jób története mindig is közel állt a szívemhez. Újraolvastam. Meg újra. Meg újra. Ugye, ő az, aki mindent, MINDENT elvesztett, az összes vagyonát, a gyermekeit, és ráadásul még meg is betegedett. A legközelebbi barátai elmagyarázták, hogy ez miért az ő hibájából történt (ami még ha tényleg úgy lett volna se nagy segítség ...), a felesége meg azt tanácsolta tagadja meg Istent, és haljon meg (ez is igazán felemelő). Igen, ismerjük a sztorit, Isten maga beszél Jóbbal, aztán újra helyreáll az élete. És a Jób könyvének így van vége, ez az ami minden alkalommal megragadott: "Jób öregen, és az élettel betelve halt meg." Ez pont úgy hangzik, mint amire én is vágyom. Nem "túlélte" az életet, hanem betelt vele! Ő volt egyébként az első, aki a húsvétot megprófétálta. A legnagyobb kijelentés, a legnagyobb próbatétel idején: ‎

25.	Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.

Ezt ő már akkor mondta, mikor Jézus még meg sem született a Földre! Mekkora hite volt! 

Hogy kapcsolódik ez most össze a halál fullánkjával? Ó, nagyon is kapcsolódik... meg vagyok róla győződve, hogy ez a hit tartotta benne a lelket, mikor minden összedőlt körülötte.
Mert ő már akkor tudta, hogy nem Nagypénteken lesz vége a húsvéti történetnek. Hanem el fog jönni a Vasárnap! Eljön a feltámadás! Tudta, hogy a Megváltó él! És igen. Ezzel elveszítette hatalmát a halál.  ‎Mert tudjuk, hogy a halál nemcsak valami végét jelenti. Hanem egy új kezdetet. Vele. Aki él. Örökké. És innentől már nem a halálé az utolsó szó. Fáj anya halála. Nagyon. Még mindig. A péntek nehéz. Iszonyatosan. Fáj. Még a szombat is. De a halál akkor lenne csak igazán szörnyű, ha nem tudnám, hogy eljön a vasárnap! A cél kristálytiszta előttem. Soha nem volt még ennyire tiszta. De elérni nem úgy akarom, hogy "túlélem" az életet , hanem úgy, hogy "betelek élettel "! Ha Jób képes volt rá, jóval több veszteséggel, nekem is menni fog!‎

Tehát, mit ünneplünk Húsvétkor? Azt, hogy Valaki feltámadt. Azt, hogy Valaki él! És ezáltal én is élhetek. Örökké! Lehet, hogy az én életemben még péntek van. Vagy szombat. De egész biztosan tudom, hogy jön a vasárnap! Épp ezért szeretném megkérdezni: "Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad?! ... de hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk, Jézus által! "

Áldott Húsvétot nektek!

És itt a kedvenc húsvéti dalom hozzá:

"Ó mondd, halál, hol a fullánkod?!

Menny ünnepelj: él királyod! "

"Örök szeretettel szeretlek téged!"

Eltelt már egy kis idő az előző bejegyzésem óta... Azóta megszületett a kisfiam, és hamarosan betölti a 7 hónapot. Gyönyörű, édes, tökéletes. Tényleg az. Számomra a legcsodásabb kis ajándék. Ahányszor ránézek, elönt a hála Isten felé. És mostanában gondolkoztam el igazán ezen az igén (mostanra az éjszakai kelések lecsökkentek, már képes vagyok gondolkozni!☺):
"Örök szeretettel szeretlek téged!" (Jeremiás 31:3)
Igen, tisztában voltam eddig is vele, hogy szeret az Isten. Tudtam. A fejemmel. És éreztem is, sokszor. De nem igazán értettem meg. Aztán megszületett Lukács. És végre leesett, mennyire szeret engem, téged, minket Isten!
Megállok Lukács kiságyánál, hallgatom, ahogy szuszog, nézem az édesdeden alvó arcát, és elmosolyodom. Fogalmam sincs, hogy lehet ennyire szeretni valakit. Akinek igazából semmit nem kell érte tennie. Szeretem ha alszik, szeretem, ha ébren van, szeretem, ha mosolyog, szeretem ha sír. Ez az egyetlen olyan kapcsolat a világon, a szülő-gyermek kapcsolat, amiben az egyik félnek nem kell semmit tennie, nem kell semmilyen mércét megütnie, nem kell kékszeműnek, vagy épp barnának lennie, így vagy úgy viselkednie ahhoz, hogy szeresd. Egyszerűen meglátod, és elönt az a határtalan szeretet. Az első pillanattól kezdve. Mert a tiéd. Kezdtem megérteni, Isten miért nevez minket gyermekeinek. Mert az Ő szeretete irántunk örök. Feltétel nélküli. Szeret. Kimondhatatlanul. Nem azért, mert olyan jó vagyok. Nem is azért, ahogy kinézek. De még csak nem is azért, mert ezt vagy azt teszem. Egyszerűen csak szeret.
Nézem a fiamat, és tudom, soha nem tud olyat tenni, amiért kevésbé szeretném. Lehet, hogy kihoz a sodromból, vagy lefáraszt, de soha SOHA nem tudom kevésbé szeretni. Mert a szeretetem iránta feltétel nélküli. Érdekes ebből a szempontból látni Isten szeretetét. Elképzelni, ahogy egyszerűen örömét leli bennem. Benned. Elmosolyodik, mikor rádnéz. Büszke rád. Nem azért mert ilyen vagy olyan vagy. Hanem mert az övé vagy!
Élj ezzel a tudattal! A mindenható Isten gyermeke vagy! Akit szeret! Feltétel nélkül! Örökké!

Édesen nehéz teher...

Túlléptem a 7. hónapon. A kissrác odabenn a pocakomban egyre nagyobb, egyre babásabb, és egyre nagyobbakat rúg/csap... És egyre inkább hasonlítok egy bálnára. Nem csak alakra, de úgy mozgástanilag is. Mikor reggelente kikúszok az ágyból, mikor a zokni-felhúzásban leizzadok, mikor félórás lelki felkészülés kell ahhoz, hogy lehajoljak felmosni az ágy alatti részt is, mikor már nem férek be a helyekre, ahova eddig könnyedén besiklottam, mikor éjszaka nem tudok aludni, mert mindenem fáj, mikor egy-egy hosszabb állás/ülés után kőkemény a hasam, és van egy-egy jólirányzott rúgás a hólyagomba... És akkor most azt hinné az ember, hogy panaszkodom... Pedig sosem voltam még hálásabb!!! :)
Az egész már novemberben kezdődött, mikor az a két kis csík jelezte, hogy Isten ajándékot csomagolt a számunkra. Könnyes szemek, ugrándozás, hitetlenkedés. Aztán decemberben kisebb ijedelem. Most azt mondom kisebb, akkor viszont a szó szoros értelmében remegtem az ultrahang alatt, hogy na most mit mondanak, mert komplikáció akadt. De a doktornő mosolygott. 8 hetes ÉLŐ magzat. Persze jó sok pihenést javasolt, semmi erőlködést. Igyekeztem is tartani magamat hozzá. És a kis Ajándék napról napra nőtt, erősödött. Meglestük párszor. Szerintünk csodaszép. És nagyon édes. Mostmár a 33. hétnél tartok. Még pár hete van a csomagolásban. Aztán végre kibontva is megcsodálhatjuk. Eddig olyan gyorsan teltek a napok, most kezd lelassulni. De tudom, hogy minden egyes nappal közelebb vagyok ahhoz, hogy magamhoz ölelhessem! Hogy várom! Készítgetem a ruháit, a szobáját, a cuccait. Minden készen fog állni, mire megérkezik. Szeretem már most. És hihetetlenül hálás vagyok érte!
És ez most egy kismamanaplónak tűnik. Talán valamilyen szinten az is. De van vele valami mögöttes szándékom is. :) Annakidején, mikor a férjem elkezdett udvarolni nekem, én meg még nem voltam 100%-ig biztos a dolgomban, sokat imádkoztam. És aznap olvastam egy igét. Jeremiás 29:11. Aztán valaki elküldte ugyanezt az igét nekem. Aztán másnap a napi olvasásnál ez az ige következett. És tudtam, hogy rám vonatkozik. Tudtam, hogy ez most nekem szól. Aztán mélyen a szívembe vésődött, és mondom boldog-boldogtalannak:

Mert csak én tudom, mi a tervem veletek, így szól az Úr. Békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. (Jer. 29:11)

Igen, tudom, hogy Istennek van egy ajándéka mindenki számára. Egy tökéletes terv az életedre nézve. De ez a terv nem bontakozik ki egyik napról a másikra. Ennek a tervnek idő kell, ahhoz hogy érlelődjön, növekedjen benned. Igen, kezdődik a párhuzam... Mikor elolvasod az igét, akkor jön a könnybelábadt szem, tapsikolás, ugrálás! Mert Isten elrejtett egy ajándékot benned! Van egy tökéletes terve az életedre nézve! Lehet, most kételkedsz, de itt vagyok, mint a doktornő, hogy megállapítsam, ez bizony ÉLŐ valóság. Tessék ebben megnyugodni, és ne hajtsd túl magad... De miket írtam én az elején a terhességemről? Egy csomó nehézséget! Míg Isten terve kibontakozik az életedben, igen, kemény lesz. Lesznek álmatlan éjszakáid. Lesz olyan, hogy nem lesz kedved felkelni. Érni fognak fájdalmak. A kérdés csak az, hogy tudod-e, miért szenvedsz? Nekem ez az "áldott állapot" egy édesen nehéz teher. Igen, sokszor nehéz. De egész végig édes. Mert tudom, miért van. Tudom, hogy ennek az útszakasznak a végén, egy síró, maszatos kisfiú vár, akiért megéri még 100szor ennyit is szenvedni! És készülök rá. Te tudod mi vár az útszakaszod végén? Készülsz rá? Talán Isten adott egy álmot a szívedbe. Mint tette azt Józseffel. De az, hogy valóraváljon még idő kérdése. Türelmes vagy? Kitartó vagy? Akkor is, ha nehézségekbe ütközöl? Tudod, hogy Isten azt az ajándékát amit beléd rejtett, időben ki fogja bontani a szemeid előtt? Isten egy reményteljes jövőt tár eléd. A te feladatod, hogy felkészülj rá, és bármi ér is, tudd, hogy mindez egy édesen nehéz teher. Megéri. Még ennél többet is megér. Mert mikor már te is készen állsz, meg a terv is kiforrta magát benned, akkor kibontakozik. Addig is kitartást a bálnaléthez! :) Még egy kicsit kell bírnod, és kibontakozik benned az az élet, amit Isten neked szánt. Tele áldással, örömmel, békességgel. Jó "babavárást"! :)

Keresztyénség - Házasság. Több a közös, mint gondolnád!

Az előző posztomban írtam arról, mit jelent a vallásosság, és mit a keresztyénség. Aztán most a hétvégén merült fel a házasság témája a beszélgetéseim során. És akkor jöttem rá, hogy jé, hát pont ugyanerről van szó!
Annyi nem jól működő házasságot lehet látni, keresztyének között épp akkora a válási arány, mint a hitetlenek között. Elgondolkoztatott. Hol lehet elrontani? Mi nem működik?
A "kedvencem", mikor a felek igéket idézgetnek egymásnak. "De benne van a Bibliában! Tisztelned kell engem, én vagyok a férjed!" És persze a feleség is visszavág. "Igen, de ott van, hogy úgy kell szeretned, mint Krisztus az egyházat!"... Stb. Hála Istennek nekem nem voltak ilyen gondjaim (és arra törekszünk, hogy ne is legyenek soha!), de rengeteg hasonló jellegű beszélgetésnek voltam tanúja. Vagy hasonló panaszkodásnak. "Nem hajlandó ezt meg ezt csinálni, pedig benne van az igében!"... Mindig is kiakasztott ez... De nem tudtam pontosan megfogalmazni miért. Persze, ott van az igében, úgy kellene lennie, de mégis az idézgetése semmit nem fog segíteni. És most hétvégén esett le, hogy jéé, én ezt a múltkor megfogalmaztam más köntösben! Ez pont olyan mint a keresztyénség vs. vallásosság! Pál is a házasságot Jézus és a Gyülekezet kapcsolatához hasonlítja. Mit is akarok ezzel mondani? Hát egyszerűen annyit, hogy a házasságra vonatkozó "törvények" épp annyira kudarchoz vezetnek, mint a keresztyén életedet kudarcba fullasztó törvények. Mert rossz a motivációd! Helyesek azok a szabályok, amiket Pál a keresztyén házasságokhoz állított fel? Helyes az a szerepfelosztás, amiről az Ige beszél? Már hogyne lenne az! Működni fog azért, mert a fejedhez vágják, hogy "ezt kell csinálnod, mert feleség vagy!" vagy épp "így kell tenned, mert a Biblia ezt írja a férfiakról!"? Hát, hosszútávon biztos nem! Egy darabig próbálkozik az ember, aztán látja, hogy mégse megy, úgyhogy feladja. Közben pedig olyan egyszerű a kulcs! Hogyan tudok hiteles keresztyén életet élni? Személyes kapcsolatom van Jézussal, szeretem őt, és mivel nagyon szeretem, nem akarok olyat tenni, amivel megbántom. Nem azért tartom be a tízparancsolatot, a törvényeket, mert tudom, hogy ezt KELL vagy NEM KELL tennem. Hanem egyszerűen azért, mert szeretem Őt, és az Ő tetszésére akarok élni. Nem kínlódok, hogy megfeleljek neki, hanem automatikusan az Iránta érzett szeretetem miatt teszem, amit teszek. És van egy nagyon fontos motiváció még. Tudom, hogy Ő is szeret. Jobban, mint el tudnám képzelni. És tudom, hogy ha kér tőlem valamit, akkor nem a saját hasznát lesi, hanem az én érdekemet nézi. Tudom, hogy annyira szeret, hogy képes volt meghalni értem. Soha nem önzésből kér valamit, vagy tesz valamit. Hanem mindig, minden esetben azért, mert Ő látja a nagyobb képet, és az én javamat szolgálja ami történik. Na, hát pont ilyen a férjjel való kapcsolat is! Nem azért tisztelem, nem azért teszek ezt meg azt, mert KELL, mert vannak erre igék. Hanem azért, mert szeretem. Nagyon. És a kedvében akarok járni. Azt akarom, hogy a lehető legjobbat nyújthassam neki. Mert szeretem. És ami a legnagyobb motiváció itt is, hogy tudom, ő is szeret engem. Nagyon.
Férfiak! Nincs könnyű dolgotok! Úgy szeretni valakit, hogy soha ne az önzés, soha ne a saját érdek vezéreljen, hanem mindig őt helyezni előtérbe, nem könnyű dolog! És nem is lehet rátok erőltetni. Belőletek kell fakadnia... De tudom, ha ezt teszitek, nem kell a nők fejéhez vágni az igéket, hanem maguktól, automatikusan tisztelnek titeket, járnak a kedvetekben, és élnek értetek!

Nők! A szeretet nem lehet kikövetelni! Hiába mondogatod a társadnak, hogy márpedig meg van írva, hogy így kell szeretned... A szeretet a Lélek gyümölcse. Ha nem tapasztalod meg ezt a szeretet a férjedtől, imádkozz, hogy a Lélek munkálja ki benne ezt a gyümölcsöt! És benned! Vedd körül a férjed figyelmességgel, szeretettel, kedvességgel... De ne kínlódásból! Mert abba egy idő után belefáradsz! Hanem mivel szereted, ezeknek automatikussá kell válni az életedben! Tudd, hogy ő is szeret téged! És akarj az ő tetszésére élni! :)
Hát valahogy ezek fogalmazódtak meg bennem. Ha te szereted a társad, és ő is szeret téged, mindketten szeretitek Jézust, akkor feladjátok az önzésetek, és nem törvények vannak, hanem szeretet. És akkor igazán boldog lehet a házasságod. Mert egy házasságnak nem a törvények az alapjai. Hanem az egymás iránti odaadó szeretet... Milyen hálás lehetek Istennek a férjemért! A legnagyszerűbb társat adta nekem benne. Szeretem. Kimondhatatlanul. És tudom, hogy ő is engem. És ebben a tudatban a legjobb házasságban élni! :)

2 helyett 3 út?! - avagy mi motivál...

Nemrég fejeztem be egy könyv fordítását, akkor olvastam először erről. Mármint akkor tűnt fel. Aztán ma a Filippiekhez írt levelet olvasva megint feljött bennem. Eddig valahogy mindig csak két útban gondolkoztam. Emlékeztek arra a képre (elég elterjedt, több helyen is láttam, nekünk is volt itthon), mikor van egy széles út, sok emberrel, külön egy kis keskeny ösvény kevés emberrel? Azt hiszem, igeileg nem igazán állja meg a helyét, több okból sem (pl. Jézus imája: "nem azt kérem, hogy vedd ki őket ebből a világból, hanem hogy tartsd meg őket ebben a világban - tehát nem teljes elkülönülésről beszél, hanem valahogy a világon belül megyünk a keskeny úton). De csak most esett le, hogy nem csak két út van. Pál 3 útról beszél! Mire gondolok? Eddig megvolt a jól bevált két út, ez a kép valahogy mindenkiben él, vannak a hitetlenek (ateisták) meg vannak a hívők (keresztyének), és kész is a két út, vagy keresztyén vagy, vagy nem. De ebből a beosztásból kimarad egy igen széles réteg. Egy olyan réteg, ami sajnos a "hívők" többségét foglalja magába. A "vallásosak". És igen, itt lép be a 3 út. Pál teljesen egyértelműen beszél erről! Beszél arról, hogy vannak a "pogányok", akik ugyebár nem hisznek Istenben. Aztán beszél a saját életéről. Beszél arról, hogy mennyire meg akart felelni a Törvénynek. Mennyire ki akarta érdemelni Isten elfogadását. Mennyi mindent tett azért, hogy Isten szemében jobb fényben tűnjön fel. (Ó, igen, Istenért még képes volt keresztyéneket üldözni is! Sőt, István megkövezését is végignézte! 

"Egykor igyekeztem a Törvényt megtartani, és ilyen módon kiérdemelni, hogy Isten elfogadjon engem - ezzel azonban kudarcot vallottam." (Filippi 3:9b)

Akkor hogy is van ez? Nem volt hitetlen, sőt nagyon is igyekezett Istennek megfelelni. Minden tőle telhetőt megtett azért, hogy Isten elfogadja. És kudarcot vallott. Ezek szerint ez az út sem vezet semmi jóra! Ez sem az az út, amit Isten eltervezett a számunkra... Pedig mennyi gyülekezeti séma szól erről! Mennyi vallásos cselekedet sugallja ezt! Járj gyülekezetbe, adakozz, ne kövess el nagy/látható bűnöket, üsd meg azt a mércét, amit kiszabnak, és minden rendben van, Isten is akkor elégedett lesz veled. Na és ez az az út, ahol kudarcot fogsz vallani! Lehet most ledöbbensz, hogy hogy mondhatok ilyet? Idézem tovább Pál szavait:

"Régen  ezek (származás, törvény, vallás) nagyon értékesek voltak a számomra. Most már viszont úgy tekintek rájuk, hogy Krisztussal összehasonlítva csak veszteséget jelentenek. Sőt, ma már nemcsak ezeket a dolgokat, hanem minden mást is veszteségnek tekintek ahhoz a nyereséghez képest, amelyet Uram, a Krisztus Jézus személyes megismerése jelent! Mert Őt igazán megismerni - az minden másnál összehasonlíthatatlanul jobb és értékesebb! ... Mert Őbenne, vagyis a Krisztusban való hitem alapján Isten elfogadott engem." (Filippi 3:7-9a)

Akkor ezek szerint a keresztyén életen belül is van 2 út! Van egy út, amin járva próbálod a Törvény betartásával, a cselekedeteiddel kiérdemelni Isten elfogadását, és van egy másik út, ahol személyes kapcsolatod van Jézussal, és nem a cselekedeteid miatt, hanem csakis Jézus miatt Isten elfogad. És most jöhetsz azzal: jó, jó, de hát kellenek a cselekedetek, meghát Jakab is azt írja, hogy a hit cselekedetek nélkül halott! És amúgy is, hogy írhatom, hogy a gyülekezeti sémák meg a mércék pont a kudarchoz vezetnének? Hát a motivációd miatt mondom. Egyik cselekedeted sem ér semmit, ha rossz a motivációd. Én a kulcsot itt a személyes kapcsolatban látom. A motivációban. Mi motivál? Mi motivál az adakozásra? Mi motivál arra, hogy gyülekezetbe járjál? Mi motivál arra, hogy ne élj (legalábbis nyilvánosan) bűnben? Mi motivál arra, amiket teszel? Mert ha az, hogy kiérdemeld Isten elfogadását vagy áldását, vagy mások elismerését, vagy hogy megfelelj az elvárásoknak, vagy mert szeretsz jó színben feltűnni, akkor a biztos kudarc felé haladsz! SOHA NEM LESZEL ELÉG JÓ! SOHA NEM TUDSZ ELÉG JÓT TENNI, AHHOZ, HOGY ISTEN ELFOGADJON! SOHA NEM FOGSZ MINDENKINEK MEGFELELNI! És sajnos azt tapasztalom (igen, a saját életemre is igaz), hogy a "hívők" nagy része elköveti ezt a hibát. Azt hiszi, hogyha ezt meg azt teszi, akkor majd Isten jobban fogja szeretni. Akkor majd mások is látják milyen jó keresztyén. Akkor majd elismerik. És akkor majd Isten is megáldja. És nem vesszük észre, hogy egy olyan úton haladunk, ami a biztos kudarc felé vezet. Kiégünk, belefáradunk a törekvésekbe, pláne mikor látjuk, hogy továbbra sem vagyunk elég jók. Pedig olyan egyszerű a megoldás! Jézus PONT EZÉRT halt meg! Hogy ne a vallásosság, a törvény uralma alatt éljünk, hanem SZEMÉLYES KAPCSOLATUNK lehessen Vele! És akkor már valami teljesen más motivál... Akkor TUDOD, hogy Isten elfogadott. TUDOD, hogy Isten szeret, és az Ő áldásában élsz. Nem amiatt, amit te tettél, teszel, vagy tenni tudsz, hanem azért amit Ő tett érted. És nem azért adsz, élsz közösségben a többi keresztyénnel, élsz szent életet, teszel vagy épp nem teszel dolgokat, mert ki akarsz bármit is érdemelni. Nem is azért, hogy ne nézzenek rád ferde szemmel a többiek. Hanem egyszerűen azért, mert személyes kapcsolatod van Vele, és szereted. Nagyon. És egyszerűen a személyes kapcsolatodnak köszönhetően egy olyan életet élsz, amiben az Ő élete nyilvánul meg. Ő rajzolódik ki benned. Nem azért mert erőlködsz, hanem ez az automatikus következménye annak, hogy egyre jobban megismered Őt, és egyre mélyebb kapcsolatba kerülsz Vele. 3 út van. 1. Isten nélkül, 2. Erőlködve próbálkozol megfelelni Istennek, 3. Személyes kapcsolatod van VeleTe döntesz, hogy melyiken jársz. De a 3-ból kettő biztos kudarcba vezet! Ha győzelmes életet akarsz élni, válaszd a harmadik lehetőséget! :)

Áttörés a szolgaságból az ígéret földjére...

Ma pakolásztam egy kicsit. A könyvek között egy kis füzetre bukkantam. Még a nővérem csinálta nekem évekkel ezelőtt (fa borítás, kézzel összeeszkábált, belül a borító teli igékkel). Ez lett az akkori kedvenc jegyzetfüzetem. Általában tanításokról van benne rövid összefoglaló. Meg egy-két "saját tanítás". Micsoda kincsekre bukkanhat az ember a saját szobájában! :)

Ahogy ezt a jegyzetet olvastam, tudtam, hogy Isten újból szól. Újból kezdtem átrágni magam a kapcsolódó igéken. 

És elhatároztam, hogy megosztom veletek is.

A történet minden bibliaolvasó embernek ismerős... Izráel népe Egyiptom fogságában. Jön Mózes, kivezeti őket, az ígérettel, hogy tejjel-mézzel folyó földre jutnak. De ahelyett, hogy minden fényes lenne 40 évet bolyonganak a pusztában. A nép lázadozik, visszakívánkozik Egyiptomba. Aztán Józsué vezetésével sok-sok év után végre eljutnak a megígért földre. 

Ami engem megérintett, hogy ez mennyire aktuális rengeteg keresztyén életében! Miről beszélek? Mi köze van egy többezer éves történetnek a mai keresztyének életéhez? Izráel rabszolga volt Egyiptomban. Te a bűn rabszolgája voltál. Isten tejjel-mézzel folyó földet ígért nekik, az áldások helyét. Neked pedig örök életet, mint Isten gyermeke, örököstársa Krisztusnak, és szintén áldásokat. Már itt is a párhuzam. De ettől sokkal többet kezdett Isten megértetni velem...

Izráel népének szüksége volt egy áttörésre. Igen, a Jordánon való átkelésről, a jerikói falak leomlásáról beszélek. Erre volt szükség ahhoz, hogy megkezdjék az ígéret földjének az elfoglalását.

De mi volt az áttörés előtt? Szolgaság, félelem, céltalanság. Pont ilyen sorrendben. Kezdjük a szolgasággal. Egyiptomban Izráel népe rabszolga volt, láncokkal. Te is rabszolga voltál, vagy talán még vagy. A bűn rabszolgája. Megkötöz a láncaival, és próbálnál szabadulni, de nem megy. Újból és újból visszaesel. Újból és újból azt teszed, amit nem akarsz. Hagyod, hogy mások határozzák meg a gondolkodásod és cselekedeteid.  Rabszolga vagy. Izráel is csak egy módon tudott szabadulni. Isten erejével! És azt gondolnánk, hogy na, akkor minden rendben, megszabadultak, nincs több rabszolgaság, az élet szép. Igen, egy rövid ideig ők is így gondolták. De aztán jöttek a nehézségek. És jött a félelem. Isten kihozta őket a rabszolgaságból,  be akarta őket vinni az ígéret földjére, Mózesék ott állnak a határán, kiküldi a kémeket, és... 12-ből kettő mondja azt, hogy merjenek lépni. 10 meg fél. De nagyon. Hányszor állított meg téged a félelem fala? Isten megígért valamit, de nem hullott az öledbe. Lépned kellett volna. De te megtorpantál, mert féltél. Inkább visszafordulsz és bolyongsz 40 évet. És el is érkeztünk a céltalansághoz. Izráel fiai visszafordultak félelmükben, és céltalanul bolyongtak 40 évet a pusztában, ami hát, hogy is mondjam, szörnyű volt nekik. Már nem volt vonzó nekik Isten útja. A fal megállította őket. Kellett volna egy áttörés, de ők féltek. Annyi ilyen hívő van! Ez a langymeleg állapot! Bár kijöttek Egyiptomból (lerakták a bűneiket, megtértek), nincs meg az áttörés az életükben. És ha nem is 40 évet, de éveket töltenek a pusztában panaszkodva. Sőt többször leginkább visszamennének Egyiptomba, vagy talán vissza is mennek.

De mi van a falon túl? Az ígéret földje, az áldások helye... Ahol felismered, hogy már nem szolga, hanem Isten gyermeke vagy, örököse az áldásnak. Ahol teljes szabadságot nyersz a Szent Szellem által. Ahol tisztán látod a célt. Igen, a Szent Szellem által. Csakis Ő tud neked bátorságot adni a félelem idején, és áttörést hozni.

"Hiszen a Szent Szellem, akit befogadtatok, nem tesz újra félelemmel megkötözött rabszolgává benneteket. Ellenkezőleg! Isten fiaivá tesz..." (Róma 8:15)

 De persze ebből nem következik, hogy a falon túl minden probléma megszűnik, és soha többet nem lesz gondod semmivel. Izráel gondjai nem szűntek meg az áttöréssel. Mindig újabb és újabb áttörésre lesz szükséged. Újabb és újabb falakon kell túljutnod. Mert Krisztus örököstársa vagy. És ez együttjár valamivel, amit mi sokszor nem annyira szeretünk...

"Igen, Isten örökösei és Krisztus örököstársai vagyunk - de csak akkor, ha együtt is szenvedünk Krisztussal. Akkor pedig Vele együtt veszünk részt a dicsőségben is." (Róma 8:17)

Igen, ezt a szenvedős részt szívesen kihagynánk. De az ígéret nem arról szól, hogy nem lesz nehezség, hogy nem fog fájni, hogy nem fogsz szenvedni. Az ígéret arról szól, hogy megtapasztalod Isten szeretetét, gondoskodását, áldását a legnehezebb időkben is. Nem leszel szolga, hanem gyermek. Nem a félelem, hanem a bátorság lelkét kapod. Nem bolyongsz céltalanul, hanem tisztán látod a célt. És a dicsőségben is részed lesz. Kívánom, hogy törj át a szolgaságból az ígéret földjére, és tapasztald meg annak minden áldását!

Jövendőmondás - másképp!

Csak blogolok ma is... Szeretem a szombatokat! Szeretem, mert ilyenkor sokkal több időm van elcsendesedni. Igyekszem persze mindennap elcsendesedni, de ilyenkor valahogy más. Felkelek, reggeli, kávé, egy kis vásárlás/ügyintézés, aztán elő a Biblia, toll, napló, és áhítatos könyv. Leülök, egyedül benn a szobánkban. És tartok egy jó hosszú csendességet, lejegyzetelve, amit fontosnak tartok. A mai csendességem is ilyen volt. Elolvastam az áhítatoskönyvemből a mai részt (Corrie ten Boom: Minden új nap). És nagyon nagyon megérintett.

 "Isten ismeri a jövőt. Isten tervezi a jövőt. Isten megmondta a jövőt az Ő Igéjében". 

Mostanában rengeteg facebook-os ismerősömnél látom, hogy kapja a napi horoszkópot. Ismerek olyanokat, akik jósokhoz fordultak, csakhogy megtudják a jövőt. Ismerek olyanokat is, akik nem hoznak döntéseket, sőt talán még az utcára se mennek ki, amíg el nem olvassák mit ígérnek a csillagok... Ismerek olyanokat, akik folyamatosan a jövőről beszélnek. Vannak akik a jövőt úgy képzelik el, hogy gazdagok lesznek, híresek, befut a vállalkozásuk. Vannak akik mindig sötéten látják a jövőt. Akik rettegnek a jövőtől. És vannak akik nem látnak semmi jövőt. 
Annyira különböző látások, annyira különböző emberek. De egyvalami közös. Mindenkit foglalkoztat a jövő.
És hazudnék ha azt mondanám, engem nem. Igen, érdekel sikerül-e a férjemnek a fogtechnikában elhelyezkedni. Érdekel, hova jutunk pár éven belül. Érdekel az is, hogyan fogjuk nevelni a gyermekeinket (ha Isten megajándékoz bennünket velük). Érdekel, hogyan fog alakulni az életünk. Pláne, hogy mostanában elég sok kérdés vetődött fel bennünk. És kicsit homályosnak tűnik a jövő. És olvastam ma ezt. Corrie ten Boom írta. Az a nő, akinek minden oka meg lett volna sötét jövőt látni, és Isten ellen lázadni. Koncentrációs táborba került, aztán rengeteg szenvedés után kiszabadult. És írta ezt az áhítatoskönyvet (több könyvet is írt). És azt írja, Isten ismeri a jövőt. Isten tervezi a jövőt. És Isten leírta a jövőt a Bibliában! Miről beszél? 
Egyből a kedvenc igém jutott eszembe. Az ige, ami hatalmas szerepet kapott az életemben: 

"Mert csak ÉN tudom mi a tervem veletek! - így szól az ÚR. Békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes JÖVŐT adok nektek! (Jeremiás 29:11)

Ebben az igében ott van, amiről Corrie beszélt. Isten tudja a jövőt. Van egy terve. És akármilyen helyzetben is vagyok jelenleg, tudom, hogy miről szól a jövőm! Mert az életem az Ő kezében van! Nincs szükségem jósokra, horoszkópokra. Pontosan tudom, mire számítsak. Mert ismerem Őt, aki ismeri a jövőmet! És tudom, hogy Ő békességet tervez. NEM romlást. És egy reményteljes jövőt tár elém. Nem azért mert megérdemlem. Nem azért, mert ekkor vagy akkor születtem. Nem is azért, mert ilyen vagy olyan hosszú a tenyeremen az a vonal. Hanem azért, mert szeret. Feltétel nélkül. És egy csodás jövő vár rám! Olyan jó biztonságban tudni az életem, és olyan jó, hogy nem kell félnem a jövőtöl. Mert van, Aki már réges rég ismeri a jövőmet. Aki eltervezte a jövőmet. Aki leírta a jövőmet a Bibliában. Nekem csak Rá kell bíznom magam. Mert Ő tudja. És hiszek neki! :)

Repül a sarokkő?

"Miért vagy olyan naív, hogy azt gondolod, csak Jézus az egyetlen út? Miért pont a te hited vezetne a mennybe? Miért nem fogadod el a többi vallást? MIÉRT PONT JÉZUS? Nem lehetsz ennyire kirekesztő! Végülis mindenki aki hisz Istenben, egy Istenben hisz. Mindenki ugyanazt akarja. Nem értem miért blamálsz erről a Jézusról. Mindenki ugyanarról beszél, csak máshogy hívja! Mi a bajod ezzel? Miért nem tudsz egy kicsit liberálisabb lenni?" 

Gondolom nem én vagyok az egyetlen keresztyén, aki találkozott ilyen kérdésekkel. 

Ma olvastam az 1. Péter 2-t. Bemutatja, hogyan néznek az emberek a Sarokkőre. Itt vagyok én, aki "blamálok" Jézusról, aki azt mondja, igen, Jézus az EGYETLEN út, aki azt mondja Jézus a legértékesebb kincs, hogy Általa örök életem van (ráadásul nem csak én vagyok ezzel így, hanem sokan mások is ezt állítják a Biblia alapján). "Nézzétek, én választottam ki egy értékes sarokkövet, és leteszem Sionban. Aki benne bízik, nem fog csalódni soha!" (Ézsaiás 28:16). És ott vannak azok, akik azt mondják, hogy jó-jó, tök jó ez a hívőség, meg minden, tök jó, hogy hiszünk Istenben, de hagyjuk már ezt a Jézust. Hívjuk akárhogy, tök mindegy. Legyünk már előzékenyek minden hittel kapcsolatban, bármilyen hitre építhetjük az életünket! És bammm....repül a sarokkő! "Az a kő lett az épület sarokköve, amit az építők félredobtak" (Zsoltárok 118:22)

Igen, számukra "az a kő, amelyben az emberek megbotlanak, és a szikla, amely miatt elesnek" (Ézsaiás 8:14).

Szeretem a Bibliában, hogy szóképeket használ. Szeretem, mert jobban megértjük, mit is akar Isten mondani. Vegyünk szó szerint egy jó nagy követ. Úgy kb. 100 tonnásat. Aztán most van 2 opciód:

1.) felhasználod sarokkőként, értékes és fontos szerepet kap az épületedben

2.) félredobod, mert szerinted anélkül is pont olyan jó az épületed

Na most csak úgy érdekesség képpen elárulom, hogy az első opcióra van példa Jeruzsálemben. Az a bizonyos "sarokkő", 100 tonnányi súlyával a legnagyobb kő a jeruzsálemi falban. A többi réteg átlagos magassága 1-1,2 m, a sarokkő 1,83 m magas. A keleti fal északi irányába tovább folytatódó részén két sor kő adja ki a sarokkő magasságát. 

A második opcióra ugyan nem tudok konkrét példát, de elképzelhetjük. Félredobtad. De a baj, hogy egy 100 tonnás kő félredobva is útban van. Ahogy építkezel, nem tudsz tőle rendesen mozogni. Újra és újra belebotlasz. Sőt, még el is esel benne.

Na jó, jó, milyen jó így példálózni, de mi köze ennek a mai életemhez, mi köze Jézushoz? Tudod, Péter azért tanított ezekről az igékről, hogy jöjjenek már végre rá az emberek, hogy Jézusról beszél Ézsaiás és a zsoltáríró is! Jézus ez a sarokkő! Mindenkinek adott ez a 100 tonnás Sarokkő az élete építéséhez. De nem mindenki látja ugyanúgy. Van aki rájön, hogy mekkora érték, és mekkora tartást biztosít ez az életének. Van aki meg jól félredobja. Repül a Sarokkő... Mindenkinek megvan a szabad akarata. Építkezhetsz a Sarokkő nélkül. Csak nem érdemes. Mert a házadnak szüksége van tartásra. Az életednek szüksége van egy jó alapra. És ha repül a Sarokkő, attól tartok te is repülsz... És igen, csak Jézus ez a Sarokkő. Az Biblia ezzel kapcsolatban teljesen egyértelmű. Hívhatsz fanatikusnak. Hívhatsz naívnak. Hívhatsz akárminek. Ha eldobod a Sarokkövet, eldobod azt, ami az épületednek biztonságot jelenthetett volna. És kiszolgáltatod magad a viharnak. Repül a házad a Sarokkő után. Vagy áll szilárdan a Sarokkővel. A te döntésed. De egy a Sarokkő: Jézus Krisztus!

Nővérként a világban...

Kórházban töltöttem az elmúlt 3 napot. Vesemedencegyulladás-szerűséggel. Már több mint 2 hete szenvedek vele, aztán elérkezettnek látták az időt, hogy befektessenek. És igazából ma úgy engedtek ki, hogy ugyanúgy érzem magam, mint előtte... De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mit is tanított nekem Isten ezáltal. Szombat este az egyik ápolónő mondta a 

férjemnek, hogy nekem biztosan nincsenek fájdalmaim, mert kedvesen mosolyogtam rá. Akkor nem így néznék ki. Nem is fáj ez nekem annyira. Látta volna a férjem a másik beteget! Na annak aztán volt fájdalma! A férjem persze kiakadt... És hát nekem se esett jól. Volt olyan, hogy nem bírtam megmozdulni, annyira fájt, volt, hogy csak görnyedtem, és volt olyan is, mikor könnyekkel küzdve markolásztam a takarót. Csak nem szeretem másoknak kimutatni. És nem is szoktam. Épp ezért nem hitték el. Gondolkoztam, hogy miért vettek ennyire félvállról, hogy miért beszélt így a nővér, stb. Mert tudom, hogy nincsenek véletlenek. Hogy Isten pontosan tudja, hogy mi ér minket, és miért. És ma rájöttem. Isten be akarta mutatni, hogy sokszor hogyan viselkedek én. Mikor látom, hogy valaki szomorú. Mikor látom, hogy valaki nélkülözik. Mikor látom, hogy a másiknak fáj valami. Mikor odajön hozzám egy hajléktalan kéregetni. Mikor látom, hogy sír valaki az utcán. És nem teszek semmit. Sőt meggyőzöm magam, hogy hát nem is olyan rossz az. Majd elmúlik neki. Biztos az ő hibája. És jönnek az önzőbbnél önzőbb gondolatok.

Végiggondoltam, hogy mit csinál egy nővér. Hajnalban jön, lázat mér, érdeklődik az állapotod felől, ellát, gyógyszert ad, infúziót, átkötözi a sebet, reggelit hoz, lecseréli az ágyneműt, és ami a legfontosabb: követi az orvos utasításait. Mármint ez az ideális eset. És mikor láttam, hogy mit csinálnak, Isten megnyitotta a szemem, és láttam, hogy Isten ezt várja pontosan tőlünk! Azt akarja, hogy Te is és én is "nővérek" legyünk ebben a beteg világban! Arra hívott el, hogy mindig készen állj, hogy vedd észre a környezetedben élő "betegeket", hogy érdeklődj utánuk, hogy ellásd a sérülteket, hogy gyógyítsd a szenvedőt, hogy enni adj az éhezőnek, hogy otthont adj az otthontalannak, és ami a legfontosobb, hogy kövesd MINDIG az Orvos utasításait. Mert van egy Orvos, Aki az orvosok Orvosa. Aki kívülről fújja az összes "beteg" kórlapját, Aki pontosan tudja, hogy kinek milyen "kezelésre" van szüksége, és azt akarja, hogy MINDENKI egészséges legyen. Aki nem tesz különbséget, hogy "hát ennek nem is fáj annyira", Aki nem tessékel ki senkit segítségadás nélkül, Aki nem csak tárgyként tekint a "betegekre", hanem legdrágább kincsként. Ilyen Főorvosunk van nekünk. A kérdés csak az, hogy vállalod-e a műszakod? Vállalod-e, hogy olyan nővér leszel, aki az összes kötelességében helyt áll? Aki ténylegesen kifejezi a törődését, és tényleges segítséget nyújt, mindig az Orvos utasításait követve?

Azt hiszem ezért kellett a kórházba mennem, hogy Isten kicsit beszélgethessen velem. És ha Ő ott tudott a szívemre hatni, akkor örülök, hogy ott kellett lennem. Nincsenek véletlenek. Mostmár várom, hogy mikor gyógyít meg teljesen, és hogy mik az utasításai a környezetemben élő "betegek" számára. Mert nála van a megoldás minden egyes életre, minden egyes élethelyzetre. És "nővérként" én is lehetek a megoldás közvetítője. Mint ahogy Te is. A kérdés csak az, hogy műszakkezdéskor ott leszel-e... Mert az Orvos Rád is számít!