A sötétség kincsei

Erős költői túlzás lenne azt mondani, hogy ez lett volna életem legjobb nyara. Nem az volt. Egy kifejezetten nehéz, kérdésekkel és harcokkal teli nyár volt.
Volt egy Ige, amelyik újra és újra elémjött. Felmerült beszélgetésekben és magányomban. Egy olyan Ige lett, amit Isten mélyen a szívembe vésett.

"Neked adom a sötétségben elrejtett kincseket és a titkos rejtekhelyek gazdagságát, hogy megtudd: Én vagyok az Örökkévaló, Izrael Istene, aki neveden szólítalak." (Ézsaiás 45:3 EFO)

Szeretem Ézsaiást olvasni. Többször olvastam már ezt a részt is. De a nyáron valahogy mélyebb értelmet nyert számomra. Mit is jelentenek a sötétségben elrejtett kincsek? Előre leszögezném, nem vagyok bibliamagyarázó, még csak teológiai végzettségem sincs, az is lehet, hogy eredetileg nem is erre utalt a próféta, de szeretném megosztani, számomra mit jelentett.
Nekem nagyon kapcsolódik egy mondáshoz: "Ami a völgyben virágzik, nem nyílik a hegyen." Szeretem a hegyeket, kevés dolog kapcsol ki annyira, mintha a hegyekben sétálhatok - igyekszünk is minél többször menni a családdal. Viszont aki volt már hegyekben az láthatta, hogy egész más növényvilág jellemzi, mint itt a nagy Alföldet. Nem fogok semmilyen természetismereti témába mélyebben belemenni - a tanult ismereteim nagy része már rég búcsút intett az agyamnak, de egy teljesen laikus számára is egyértelmű, hogy 2000 méter felett már nem igazán a búza és kukoricatáblák a jellemzőek, hanem tűlevelű erdők. 4000 méter felett meg már növény sem igazán akad, csak hó.
Az életünk tele van hullámvölgyekkel. Van mikor magasan szárnyalunk, van mikor mélybe zuhanunk. Érnek kellemes meglepetések, csodák, és érnek csapások, nehézségek. Szeretnénk folyamatosan magaslatokon járni, de a valóság azért nem ez. Vannak mélységek, és sokszor ezek a mélységek annyira mélyek, hogy azt érezheted, talán sosem jutsz felszínre.
A völgyek tökéletesen alkalmasak a termelésre. A magashegységek már kevésbé. És az igazság, hogy így van ez az életben is. Bár senki nem vágyik völgyekre, senki nem vágyik arra, hogy mélységeket kelljen megjárnia, ezek azok a helyek, ahol a "termelés" folyik. Ezek azok a helyek, ahol Isten kincseket rejtett el számodra. Nagyon jó érzés a magaslatokon lenni, de a valódi kincsek nem ott rejlenek. Például nem tudsz valódi együttérzést tanulni, ha te magad semmilyen nehézségen nem mentél keresztül - Jézus éppen ezért vállalt MINDEN nehézséget, ami az emberi léttel jár, hogy tényleg megérthesse azt, amin épp keresztülmész. De rengeteg olyan "lecke" van, amiket ezekben a mélységekben tanulhatsz meg. Rengeteg elrejtett kincs, amelyek csak a sötétségben kerülnek napvilágra.
Szeretném leszögezni, hogy Isten nem erőlteti rád ezeket a kincseket. Ez az élet a földön mindenki számára hullámvölgyekkel jár. Mindenki megjár bizonyos mélységeket. Van aki kicsit nagyobb mélységeket, mint más. Van akinek több magaslat jut ránézésre, és kevesebb mélység. Van akinek több mélység, kevesebb magaslat. És van akit a látszólag kevés mélység is megtör, van aki a sok mélység ellenére is szilárdan áll. Miért lehet ez? Isten nem feltétlen a mélységek és magaslatok arányát változtatja meg, sokkal inkább azt, ahogyan te a mélységekre és magaslatokra tekintesz. Egyedül rajtad áll, hogyan jössz ki abból a mélységből - megtörve és sebzetten, vagy megtörve, sebzetten, de kincsekkel megrakodva.
Akkor vannak igazi értékek a kezedben a magaslatokon állva, ha a völgyből hoztad őket magaddal. Csak az áll rendelkezésedre, amiket lenn már "megtermeltél". A Zsoltárok 126:5-6 azt írja: "Akik sírva vetik a magot, örvendezve arassanak! Aki sírva viszi vetőmagját a földjére, ujjongással hozza be kévéit a mezőről." Ahhoz, hogy majd aratni lehessen, muszáj vetni. Az az igazság, kijöhetsz úgy is a völgyből, hogy egy árva kincset sem hozol magaddal, csak keserűséget. Mert ha nem vetsz, nincs mit aratni. Vetni kell az Istennel való kapcsolatodba. Hallanod kell az Ő hangját, hogy tudd, ki az, aki néven szólított! Hogy tudd, merre keresd a kincseket. Hogy meglásd, mi az, amit szeretne ebben a völgyben "megtermelni" benned! Mi az, ami csak ebben a völgyben tud virágozni az életedben. Vetni kell a kapcsolataidba. A kapcsolatodba Istennel, és a kapcsolatodba az emberekkel. "Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik" (Példabeszédek 17:17). Az ilyen "testvér" például igazi kincs, ami a sötétségben válik igazán láthatóvá. De ehhez vetni is kell... Időt, energiát.
Szeretni Istent, és szeretni az embereket, ez a legnagyobb parancsolat. Ha ebbe vetsz, a legcsodásabb kincseket aratod
.
Kívánom, hogy ha völgyben jársz épp, kincsekkel megrakodva gyere ki belőle. Ha pedig magaslatokon állsz, legyen tele a szíved és kezed a völgyekből hozott kincseiddel, hogy igazán élvezni tudd a magaslatokat!

Bénán a királyi asztalnál

Nemrég olvastam Méfibóset történetét, és egy teljesen új értelmet nyert számomra. Gondoltam megosztom veletek is.
Ha már régebb óta olvasod az Igét, talán ismerős a történet. Izráelben Dávid lett a király, Saul után. Nem azért mert ő lett volna vér szerint az örökös, hanem azért, mertSaul elfordult Istentől, Isten elvetette, és Dávidot kente fel királynak. Saulnak volt egy fia, Jonatán, aki Dáviddal nagyon jó barátságban volt, és szövetséget kötöttek. De mire Dávid trónra került, meghalt Saul és Jonatán is. Dávid tisztelni akarta a Jonatánnal kötött szövetségét, ezért fel akarta kutatni, van-e bármilyen leszármazottja Jonatánnak, aki még életben van. Megtalálta Jonatán fiát, Méfibósetet, aki egy Ló-debár nevű városban élt, és mindkét lábára béna volt. Érdekesség: a Ló-Debár név azt jelentette, hogy "legelő nélküli". Szóval ez a Méfibóset ott élt, egy ilyen nem túl bizalomgerjesztő nevű helyen, igencsak száraz vidéknek tűnik a neve alapján, ráadásul mindkét lábára béna volt. Nem az az élet, amire bárki is vágyna - semmi nem látszott az életén a múlt dicsőségéből, pedig ő volt az előző uralkodó egyetlen élő unokája. Dávid magához hívatta. Méfibóset félt. De Dávid nem bántani akarta, hanem, hogy megtartsa a Jonatánnal kötött szövetségét, visszaadott neki minden területet, ami jogosan őt illette, és meghívta, egyen minden nap nála, a király asztalánál. Méfibóset ledöbbent és azt mondta: "bár én annyit érek, mint egy döglött kutya, te mégis jóindulattal vagy hozzám!" (2 Sámuel 9:8 EFO) Mit ne mondjak, nem volt túl magas az önértékelése... :)
Ott élt, egy száraz helyen, még csak legelők sem voltak arrafelé. Mindkét lábára sánta/béna volt, egy olyan korban, amikor csak a két kezi munkából lehetett megélni, amikor nem volt rokkant segély. Ha az életére nézett, úgy látta, annyit ér, mint egy döglött kutya. Nem keresett jobbat. Nem számított jobbra. Azt gondolta, neki ennyi jutott. De Dávid kereste. Megkereste, és bőségesen megáldotta. Meghívta, hogy az asztalánál egyen. Ő nem döglött kutyaként tekintett rá, hanem a szövetség örököseként.
És itt lett ismerős a történet... Mert volt valaki, aki megkeresett, mikor száraz, legelők nélküli helyen volt az életem, és füves legelőkhöz, csendes vizekhez terelgetett. Volt valaki, aki nem azt nézte, milyen béna vagyok dolgokban, hanem a szövetség örököseként tekintett rám. Volt Valaki, aki az asztalához hívott, amit áldásokkal terített meg előttem... Volt valaki, aki jobbat tervezett az életem felől, mint azt valaha gondoltam volna!
Lehet, hogy most Ló-Debárban vagy, egy száraz, kietlen helyen. Lehet nincs jövőképed sem. Akkor épp ideje, hogy a királyi palotába költözz, és a Király asztalánál egyél! A meghívás áll neked is! Te is lehetsz a szövetség örököse. Nem számít, ha béna vagy, ha döglött kutyának érzed magad. Ne elégedj meg kevesebbel attól, amit Isten neked szánt! Mert Ő jót tervezett felőled, tágas térre visz, és rádárasztja az áldásait! Kelj fel, indulj a palotába, itt az idő, hogy átvedd jogos örökségedet! ;)

Ilyen az élet... vagy mégsem?

Többször mondtam már személyes beszélgetések során, ha valaha prédikálnék, ez lenne az én prédikációm címe: Ilyen az élet, történnek sz@r dolgok! (Vajon miért nem kértek még meg soha tanítani? 🤔😀) Most úgy döntöttem, leírom.
Nyilván, nem túl népszerű ilyen “csúnya” címet adni, de hidd el, megvan az okom, miért pont ezt a szót használom.... majd visszatérünk rá.
Az, hogy történnek rossz dolgok, elég egyértelmű mindenki számára. Bár néha még felüti a fejét keresztyén körökben, hogy aki hívő, azzal nem történhet semmi rossz. Ez bár jól hangzik, így ebben a formában sajnos nem igaz. Hogy Jézus szavaival éljek: “Ezen a világon próbatételek, nehéz időszakok és szenvedések várnak rátok ...” (János 16:33a EFO). Itt tulajdonképpen azt mondja, hogy “ilyen az élet, történnek sz@r dolgok”, csak sokkal szebben, egyrészt mert Ő Jézus, és elég “istenien” fogalmaz, másrészt meg nem azt a hasonlatot akarta használni, mint én.
De ugye ebből az igéből már elég egyértelmű, hogy akár keresztyén vagy, akár nem, rossz dolgok mindenképp történhetnek, és jó eséllyel történni is fognak. Micsoda bátorítás! 😀
Az én életemre is épp úgy igaz. Többen tudjátok, 16 éves voltam, mikor anya beteg lett. Legyünk őszinték: a rák elég sz@r dolog. Engem teljesen letört, de úgy tűnt, sikeres a műtét, és én is megnyugodtam (bővebben az előző blogbejegyzésben olvashattok erről). Évekkel később visszatért a betegség, pont mikor  anyagi és karrierépítési okokból külföldre költöztünk 2 pici gyerekkel. Egy évig folyamatosan ingáztam a két ország között a gyerekekkel, hogy minél több időt tölthessek még anyával. Aztán anya hazament a mennybe... Nekem meg kicsit olyan volt,  mintha valaki pöcegödröt csinált volna a kertemből. Talán veled is történtek olyan dolgok, amitől úgy érezted, az életedben annyi sz@r dolog történt, hogy már inkább egy trágyadombhoz hasonlít...  Próbatételek, nehéz időszakok, szenvedések... ismerős, nem?
Ha állatot tartasz a kertedben, természetes, hogy “potyogtat” maga után. Épp ilyen természetes, ez a másik folyamat is. Az életben történnek sz@r dolgok. Ide tartozik minden olyan dolog, amire nincs ráhatásod, amiről nem te tehetsz. Egyszerűen megtörténik. Lehetnek kis és nagy dolgok. Elromlik a hűtő, vagy elveszted a munkád. Sikertelen terhesség, vagy épp halálos betegség. Mindenkinek más, talán különböző mértékben is, mégis mindenkit érint.
De vannak olyan helyzetek, mikor valaki más a hibás. Mikor akad egy-két ember, aki előszeretettel dobálja át a te kertedbe a sz@rt. Aki pletykál rólad, aki vádaskodik. És vannak azok, akik táblákkal mutogatják, hol van még sz@r az életedben. Isten évekkel ezelőtt egy nagyon fontos mondatot helyezett a szívemre: attól még, hogy mást bemocskolsz, te nem leszel tiszta! Sajnos nagyon sokan élik úgy az életüket, hogy azt gondolják, ha másról rosszat mondanak, ők jobb színben tűnnek fel  (nekem is fel kellett ismernem, hogy néha én is ezt tettem). A bibliában Jób barátai is ilyen jófejek voltak. Közölték vele, hogy biztosan az ő hibájából érte az a sok szörnyűség, mert ezt sem jól csinálta, meg azt sem. Egyébként nem volt igazuk, de ha igazuk lett volna sem nagy segîtség, ha kitáblázzuk, merre található a gané... Itt szeretném kiemelni azt is, hogy létezik kerítés. Vannak dolgok, amiket igenis ki lehet, sőt ki is kell védeni. Ha látod, hogy mérgező egy kapcsolat, nyugodtan felhúzhatsz kerítést, és bezárhatod az ajtót. Nem kell hagynod, hogy telidobálják a kerted! Meg kell tanulnod nemet mondani!
És ott vannak azok a helyzetek, amiket tényleg magunknak generálunk. Gyermekkoromban volt valami hashajtó lekvár, szörnyű íze volt (szerintem azért utálok azóta is minden lekvárt - arra emlékeztet). Nos, ha abból éhgyomorra ettünk egy kanállal, nagyon hamar meg is hozta a kellő hatást. Sokszor hajlamosak vagyunk ilyen hashajtót szedni az életben... mintha nem lenne elég az a mennyiségű rossz dolog, ami rajtunk kívülálló okokból történik, generálunk magunknak egy kis pluszt. Átgondolatlan hitel, figyelmetlen parkolás. Vagy akár jóval komolyabb dolgok, bűnök.
Most már valószínűleg kellően depressziós állapotba hoztalak... nem, egyáltalán nem ez volt a célom. Évekkel ezelőtt az egyik nagynénim mondta: "Isten fogta azt a rengeteg sz@r dolgot, amit csináltam, és trágyát gyúrt belőle". Annyira megérintett (talán nem is tudott róla Móni, hogy életet leheltek belém azok a szavak, még évekkel később is!)... Igen, ilyen az Isten. Erről szól az egész életem! Fogja az összes sz@r dolgot, ami ért, amit tettem, vagy amit velem tettek, és megteszi azt, amire csak Ő képes. Trágyává gyúrja, bedolgozza az életembe, és virágzó kertet teremt. Mert így folytatódik a János 16:33: "Ezen a világon próbatételek, nehéz időszakok és szenvedések várnak rátok, de legyetek bátrak: én már legyőztem a világot!" Nem ott van vége a történetnek, hogy ilyen az élet, ez van, fogadd el, hogy elborítja a kerted a mocsok... Jézus azt mondja, legyél bátor, Ő már ezt mindet legyőzte! Akármiről is van szó. Akármi ért, akármit tettél, akármit tettek veled! A Róma 8:28 azt mondja, "Egészen biztosak vagyunk benne, hogy minden összedolgozik azoknak a javára, akik Istent szeretik". Bár sokszor mi inkább annak örülnénk, ha úgy szólna, hogy csupa jó dolgok történnek azokkal, akik Istent szeretik... De ez nem igaz. Az egyetlen különbség a felszabadult, virágzó életet élő hívő és az elkenődött, trutyiban fuldokló ember között: az Isten. Mert adott a lehetőség, hogy átadd az egészet neki, hogy tegye, amit csak Ő tud tenni. Hogy a javadra fordítsa azt, amivel az ellenség kárt akart okozni. Hogy elintézze, minden azért dolgozzon össze, hogy neked jó legyen. Hogy a kerted virágozzon.
Nem vagyok egy nagy kertész (szoktam mondani, hogy én növény hospice-t működtetek, hozzám valójában meghalni jönnek szegények...), de papám az volt. Mármint nem kertész volt, sokkal inkább földműves. De nagyon értett mindenféle növényhez, legalábbis én akkor 6-7 évesen biztos, hogy úgy láttam. Ő tanította meg bátyámat, hogyan kell beoltani a fákat (erre tisztán emlékszem, na arra nem, hogy ténylegesen hogy kell, csak hogy tanította... ). Arra is emlékszem, mikor felásta az egyik fa környékét, és kért, hogy hozzam a trágyát, trágyázzuk meg, mert gyengélkedik. Emlékszem, csodálkoztam, hogy az a bűzös trutyi hogyan segíthet. De segített. Tudod, az életünk borzalmasan üres lenne, és feleannyi termést sem hozna, sőt igencsak "gyengélkedne", ha nem lenne trágya! És a trágya tudod miből készül?! Pont ezért használtam ezt a hasonlatot. Igenis, szükség van ezekre a sz@r dolgokra a trágyához! Pál mondja, hogy ahol megnövekedik a sötétség, ott megnövekedik a kegyelem is (ld.: Róma 5:20). Lehet, úgy érzed, hogy téged már túl sok rossz dolog ért, már nyakig elmerültél, amúgy is, ebből már sosem lesz virágzó élet. Akkor most szólok: kissé alábecsülöd Isten képességeit! Ahol sok a sz@r, sok lesz a trágya! A jól megtrágyázott föld pedig gyönyörűen terem! Próbálkozhatsz magadtól, lapátolgathatod jobbra-balra, de ha rájössz, hogy nem megy, egyszerűen kérd Istent! Ő a legjobb ebben (is)!
A Zsoltárok 1:3 azt mondja: "Olyan életerős lesz, mint a folyópartra ültetett gyümölcsfa, idejében hoz gyümölcsöt, s levelei örökké zöldellnek. Bizony felvirágzik keze alatt minden, amibe kezd!"
Igen, ilyen életed lehet! És nem, nem ígérhetem (hiszen Isten sem ígérte), hogy nem fognak rossz dolgok történni. Történhetnek, sőt, jó eséllyel fognak is. De tudhatod, nem kell neked lapátolni! Van Valaki, aki trágyát tud belőle gyúrni, és be tudja dolgozni az életedbe!
Legyél az az ember, aki bátran kiáll mikor a gonosz épp trutyival próbálja elárasztani: "Csak rajta! Tudod mi készül majd belőle?! TRÁGYA! Köszi az alapanyagot, még inkább virágozni fog a kertem! Mert ismerem azt, Aki már győzött!"
Nem, nem akarom elbagatellizálni a problémát. Tudom, hogy sokszor nagyon fájdalmas, mikor épp ömlik rád a sz@r. Cseppet sem kellemes az sem, amikor mindezt "bedolgozza" Isten az életedbe. De ez az a folyamat, amiből a legtöbbet tanulhatsz, amikor a leginkább elmélyülhet a kapcsolatod Vele, és amiből Ő a legnagyobb áldásokat tudja kihozni...
És így a végére: ha más kertjében látsz mocskot... egyrészt, sose legyél az, aki dobálja! Másrészt, hidd el, nem kell másoknak kitáblázni, hol találhatják... Inkább legyél az, aki Arra mutat, aki ezt a problémát meg tudja oldani! Van Valaki, aki zöldellő fává tudja alakítani az életet, és fel fog virágozni minden, amihez kezd! Ha kész átadni az összes sz@rt... Te kész vagy?

Egy év, egy történet. Amikor Isten hallgat.

Halál, hol a te fullánkod?!

Eltelt már egy kis idő azóta, hogy utoljára írtam. Főleg azért, mert írni csak csendben és egyedül tudok. Nappal annyi időt a fiúk nem adnak, este meg már örülök, ha kicsit a férjemmel lehetek...
De jön a Húsvét. Engem meg nagyon foglalkoztat ez a téma mostanában... elég régóta. Így elhatároztam, hogy leírom. Szólok előre, hosszú lesz... úgyhogy abszolút megértem, ha nem olvasod tovább! :)

Mit is ünnepelünk Húsvétkor? Azt, hogy Valaki meghalt. Valaki meghalt, miattam. Meghalt helyettem. A halál nagyon közeli "élménnyé" vált számomra az elmúlt évben. Többen tudjátok, hogy anyukám ősszel meghalt. Elvesztettem mind a 4 nagyszülőt, már korábban. Anya szülei nálunk haltak meg. Nem volt ismeretlen számomra a halál, 8 éves voltam mikor papa meghalt, ott voltam mellette. De ennyire fájdalmas és keserű találkozásom még nem volt  vele, mint most ősszel. Körbelengte a szobát, heteken át.

És akkoriban újra szembetaláltam magam ezzel az igével: ‎"Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?" (1 Kor. 15:55)

És őszintén? Úgy éreztem, hogy óriási fullánkja van. Úgy éreztem, ezt én nem élem túl. Megszúrt a fullánk, a színek eltűntek, szürke lett minden. Csak a fájdalom maradt. És mart. Iszonyatosan tud marni! Olvastam az igét, és minden porcikám lázadt ellene. Hát hol lenne? Itt van a szemem előtt! Itt van, és felemészti, azt, akit a legjobban szeretek! El sem tudtam képzelni, hogyan lehet ezt túlélni, egyáltalán milyen élet az, nélküle?
Jób története mindig is közel állt a szívemhez. Újraolvastam. Meg újra. Meg újra. Ugye, ő az, aki mindent, MINDENT elvesztett, az összes vagyonát, a gyermekeit, és ráadásul még meg is betegedett. A legközelebbi barátai elmagyarázták, hogy ez miért az ő hibájából történt (ami még ha tényleg úgy lett volna se nagy segítség ...), a felesége meg azt tanácsolta tagadja meg Istent, és haljon meg (ez is igazán felemelő). Igen, ismerjük a sztorit, Isten maga beszél Jóbbal, aztán újra helyreáll az élete. És a Jób könyvének így van vége, ez az ami minden alkalommal megragadott: "Jób öregen, és az élettel betelve halt meg." Ez pont úgy hangzik, mint amire én is vágyom. Nem "túlélte" az életet, hanem betelt vele! Ő volt egyébként az első, aki a húsvétot megprófétálta. A legnagyobb kijelentés, a legnagyobb próbatétel idején: ‎

25.	Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.

Ezt ő már akkor mondta, mikor Jézus még meg sem született a Földre! Mekkora hite volt! 

Hogy kapcsolódik ez most össze a halál fullánkjával? Ó, nagyon is kapcsolódik... meg vagyok róla győződve, hogy ez a hit tartotta benne a lelket, mikor minden összedőlt körülötte.
Mert ő már akkor tudta, hogy nem Nagypénteken lesz vége a húsvéti történetnek. Hanem el fog jönni a Vasárnap! Eljön a feltámadás! Tudta, hogy a Megváltó él! És igen. Ezzel elveszítette hatalmát a halál.  ‎Mert tudjuk, hogy a halál nemcsak valami végét jelenti. Hanem egy új kezdetet. Vele. Aki él. Örökké. És innentől már nem a halálé az utolsó szó. Fáj anya halála. Nagyon. Még mindig. A péntek nehéz. Iszonyatosan. Fáj. Még a szombat is. De a halál akkor lenne csak igazán szörnyű, ha nem tudnám, hogy eljön a vasárnap! A cél kristálytiszta előttem. Soha nem volt még ennyire tiszta. De elérni nem úgy akarom, hogy "túlélem" az életet , hanem úgy, hogy "betelek élettel "! Ha Jób képes volt rá, jóval több veszteséggel, nekem is menni fog!‎

Tehát, mit ünneplünk Húsvétkor? Azt, hogy Valaki feltámadt. Azt, hogy Valaki él! És ezáltal én is élhetek. Örökké! Lehet, hogy az én életemben még péntek van. Vagy szombat. De egész biztosan tudom, hogy jön a vasárnap! Épp ezért szeretném megkérdezni: "Halál! Hol a te fullánkod? Pokol! Hol a te diadalmad?! ... de hála az Istennek, aki a diadalmat adja nekünk, Jézus által! "

Áldott Húsvétot nektek!

És itt a kedvenc húsvéti dalom hozzá:

"Ó mondd, halál, hol a fullánkod?!

Menny ünnepelj: él királyod! "

"Örök szeretettel szeretlek téged!"

Eltelt már egy kis idő az előző bejegyzésem óta... Azóta megszületett a kisfiam, és hamarosan betölti a 7 hónapot. Gyönyörű, édes, tökéletes. Tényleg az. Számomra a legcsodásabb kis ajándék. Ahányszor ránézek, elönt a hála Isten felé. És mostanában gondolkoztam el igazán ezen az igén (mostanra az éjszakai kelések lecsökkentek, már képes vagyok gondolkozni!☺):
"Örök szeretettel szeretlek téged!" (Jeremiás 31:3)
Igen, tisztában voltam eddig is vele, hogy szeret az Isten. Tudtam. A fejemmel. És éreztem is, sokszor. De nem igazán értettem meg. Aztán megszületett Lukács. És végre leesett, mennyire szeret engem, téged, minket Isten!
Megállok Lukács kiságyánál, hallgatom, ahogy szuszog, nézem az édesdeden alvó arcát, és elmosolyodom. Fogalmam sincs, hogy lehet ennyire szeretni valakit. Akinek igazából semmit nem kell érte tennie. Szeretem ha alszik, szeretem, ha ébren van, szeretem, ha mosolyog, szeretem ha sír. Ez az egyetlen olyan kapcsolat a világon, a szülő-gyermek kapcsolat, amiben az egyik félnek nem kell semmit tennie, nem kell semmilyen mércét megütnie, nem kell kékszeműnek, vagy épp barnának lennie, így vagy úgy viselkednie ahhoz, hogy szeresd. Egyszerűen meglátod, és elönt az a határtalan szeretet. Az első pillanattól kezdve. Mert a tiéd. Kezdtem megérteni, Isten miért nevez minket gyermekeinek. Mert az Ő szeretete irántunk örök. Feltétel nélküli. Szeret. Kimondhatatlanul. Nem azért, mert olyan jó vagyok. Nem is azért, ahogy kinézek. De még csak nem is azért, mert ezt vagy azt teszem. Egyszerűen csak szeret.
Nézem a fiamat, és tudom, soha nem tud olyat tenni, amiért kevésbé szeretném. Lehet, hogy kihoz a sodromból, vagy lefáraszt, de soha SOHA nem tudom kevésbé szeretni. Mert a szeretetem iránta feltétel nélküli. Érdekes ebből a szempontból látni Isten szeretetét. Elképzelni, ahogy egyszerűen örömét leli bennem. Benned. Elmosolyodik, mikor rádnéz. Büszke rád. Nem azért mert ilyen vagy olyan vagy. Hanem mert az övé vagy!
Élj ezzel a tudattal! A mindenható Isten gyermeke vagy! Akit szeret! Feltétel nélkül! Örökké!

Édesen nehéz teher...

Túlléptem a 7. hónapon. A kissrác odabenn a pocakomban egyre nagyobb, egyre babásabb, és egyre nagyobbakat rúg/csap... És egyre inkább hasonlítok egy bálnára. Nem csak alakra, de úgy mozgástanilag is. Mikor reggelente kikúszok az ágyból, mikor a zokni-felhúzásban leizzadok, mikor félórás lelki felkészülés kell ahhoz, hogy lehajoljak felmosni az ágy alatti részt is, mikor már nem férek be a helyekre, ahova eddig könnyedén besiklottam, mikor éjszaka nem tudok aludni, mert mindenem fáj, mikor egy-egy hosszabb állás/ülés után kőkemény a hasam, és van egy-egy jólirányzott rúgás a hólyagomba... És akkor most azt hinné az ember, hogy panaszkodom... Pedig sosem voltam még hálásabb!!! :)
Az egész már novemberben kezdődött, mikor az a két kis csík jelezte, hogy Isten ajándékot csomagolt a számunkra. Könnyes szemek, ugrándozás, hitetlenkedés. Aztán decemberben kisebb ijedelem. Most azt mondom kisebb, akkor viszont a szó szoros értelmében remegtem az ultrahang alatt, hogy na most mit mondanak, mert komplikáció akadt. De a doktornő mosolygott. 8 hetes ÉLŐ magzat. Persze jó sok pihenést javasolt, semmi erőlködést. Igyekeztem is tartani magamat hozzá. És a kis Ajándék napról napra nőtt, erősödött. Meglestük párszor. Szerintünk csodaszép. És nagyon édes. Mostmár a 33. hétnél tartok. Még pár hete van a csomagolásban. Aztán végre kibontva is megcsodálhatjuk. Eddig olyan gyorsan teltek a napok, most kezd lelassulni. De tudom, hogy minden egyes nappal közelebb vagyok ahhoz, hogy magamhoz ölelhessem! Hogy várom! Készítgetem a ruháit, a szobáját, a cuccait. Minden készen fog állni, mire megérkezik. Szeretem már most. És hihetetlenül hálás vagyok érte!
És ez most egy kismamanaplónak tűnik. Talán valamilyen szinten az is. De van vele valami mögöttes szándékom is. :) Annakidején, mikor a férjem elkezdett udvarolni nekem, én meg még nem voltam 100%-ig biztos a dolgomban, sokat imádkoztam. És aznap olvastam egy igét. Jeremiás 29:11. Aztán valaki elküldte ugyanezt az igét nekem. Aztán másnap a napi olvasásnál ez az ige következett. És tudtam, hogy rám vonatkozik. Tudtam, hogy ez most nekem szól. Aztán mélyen a szívembe vésődött, és mondom boldog-boldogtalannak:

Mert csak én tudom, mi a tervem veletek, így szól az Úr. Békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek. (Jer. 29:11)

Igen, tudom, hogy Istennek van egy ajándéka mindenki számára. Egy tökéletes terv az életedre nézve. De ez a terv nem bontakozik ki egyik napról a másikra. Ennek a tervnek idő kell, ahhoz hogy érlelődjön, növekedjen benned. Igen, kezdődik a párhuzam... Mikor elolvasod az igét, akkor jön a könnybelábadt szem, tapsikolás, ugrálás! Mert Isten elrejtett egy ajándékot benned! Van egy tökéletes terve az életedre nézve! Lehet, most kételkedsz, de itt vagyok, mint a doktornő, hogy megállapítsam, ez bizony ÉLŐ valóság. Tessék ebben megnyugodni, és ne hajtsd túl magad... De miket írtam én az elején a terhességemről? Egy csomó nehézséget! Míg Isten terve kibontakozik az életedben, igen, kemény lesz. Lesznek álmatlan éjszakáid. Lesz olyan, hogy nem lesz kedved felkelni. Érni fognak fájdalmak. A kérdés csak az, hogy tudod-e, miért szenvedsz? Nekem ez az "áldott állapot" egy édesen nehéz teher. Igen, sokszor nehéz. De egész végig édes. Mert tudom, miért van. Tudom, hogy ennek az útszakasznak a végén, egy síró, maszatos kisfiú vár, akiért megéri még 100szor ennyit is szenvedni! És készülök rá. Te tudod mi vár az útszakaszod végén? Készülsz rá? Talán Isten adott egy álmot a szívedbe. Mint tette azt Józseffel. De az, hogy valóraváljon még idő kérdése. Türelmes vagy? Kitartó vagy? Akkor is, ha nehézségekbe ütközöl? Tudod, hogy Isten azt az ajándékát amit beléd rejtett, időben ki fogja bontani a szemeid előtt? Isten egy reményteljes jövőt tár eléd. A te feladatod, hogy felkészülj rá, és bármi ér is, tudd, hogy mindez egy édesen nehéz teher. Megéri. Még ennél többet is megér. Mert mikor már te is készen állsz, meg a terv is kiforrta magát benned, akkor kibontakozik. Addig is kitartást a bálnaléthez! :) Még egy kicsit kell bírnod, és kibontakozik benned az az élet, amit Isten neked szánt. Tele áldással, örömmel, békességgel. Jó "babavárást"! :)

Keresztyénség - Házasság. Több a közös, mint gondolnád!

Az előző posztomban írtam arról, mit jelent a vallásosság, és mit a keresztyénség. Aztán most a hétvégén merült fel a házasság témája a beszélgetéseim során. És akkor jöttem rá, hogy jé, hát pont ugyanerről van szó!
Annyi nem jól működő házasságot lehet látni, keresztyének között épp akkora a válási arány, mint a hitetlenek között. Elgondolkoztatott. Hol lehet elrontani? Mi nem működik?
A "kedvencem", mikor a felek igéket idézgetnek egymásnak. "De benne van a Bibliában! Tisztelned kell engem, én vagyok a férjed!" És persze a feleség is visszavág. "Igen, de ott van, hogy úgy kell szeretned, mint Krisztus az egyházat!"... Stb. Hála Istennek nekem nem voltak ilyen gondjaim (és arra törekszünk, hogy ne is legyenek soha!), de rengeteg hasonló jellegű beszélgetésnek voltam tanúja. Vagy hasonló panaszkodásnak. "Nem hajlandó ezt meg ezt csinálni, pedig benne van az igében!"... Mindig is kiakasztott ez... De nem tudtam pontosan megfogalmazni miért. Persze, ott van az igében, úgy kellene lennie, de mégis az idézgetése semmit nem fog segíteni. És most hétvégén esett le, hogy jéé, én ezt a múltkor megfogalmaztam más köntösben! Ez pont olyan mint a keresztyénség vs. vallásosság! Pál is a házasságot Jézus és a Gyülekezet kapcsolatához hasonlítja. Mit is akarok ezzel mondani? Hát egyszerűen annyit, hogy a házasságra vonatkozó "törvények" épp annyira kudarchoz vezetnek, mint a keresztyén életedet kudarcba fullasztó törvények. Mert rossz a motivációd! Helyesek azok a szabályok, amiket Pál a keresztyén házasságokhoz állított fel? Helyes az a szerepfelosztás, amiről az Ige beszél? Már hogyne lenne az! Működni fog azért, mert a fejedhez vágják, hogy "ezt kell csinálnod, mert feleség vagy!" vagy épp "így kell tenned, mert a Biblia ezt írja a férfiakról!"? Hát, hosszútávon biztos nem! Egy darabig próbálkozik az ember, aztán látja, hogy mégse megy, úgyhogy feladja. Közben pedig olyan egyszerű a kulcs! Hogyan tudok hiteles keresztyén életet élni? Személyes kapcsolatom van Jézussal, szeretem őt, és mivel nagyon szeretem, nem akarok olyat tenni, amivel megbántom. Nem azért tartom be a tízparancsolatot, a törvényeket, mert tudom, hogy ezt KELL vagy NEM KELL tennem. Hanem egyszerűen azért, mert szeretem Őt, és az Ő tetszésére akarok élni. Nem kínlódok, hogy megfeleljek neki, hanem automatikusan az Iránta érzett szeretetem miatt teszem, amit teszek. És van egy nagyon fontos motiváció még. Tudom, hogy Ő is szeret. Jobban, mint el tudnám képzelni. És tudom, hogy ha kér tőlem valamit, akkor nem a saját hasznát lesi, hanem az én érdekemet nézi. Tudom, hogy annyira szeret, hogy képes volt meghalni értem. Soha nem önzésből kér valamit, vagy tesz valamit. Hanem mindig, minden esetben azért, mert Ő látja a nagyobb képet, és az én javamat szolgálja ami történik. Na, hát pont ilyen a férjjel való kapcsolat is! Nem azért tisztelem, nem azért teszek ezt meg azt, mert KELL, mert vannak erre igék. Hanem azért, mert szeretem. Nagyon. És a kedvében akarok járni. Azt akarom, hogy a lehető legjobbat nyújthassam neki. Mert szeretem. És ami a legnagyobb motiváció itt is, hogy tudom, ő is szeret engem. Nagyon.
Férfiak! Nincs könnyű dolgotok! Úgy szeretni valakit, hogy soha ne az önzés, soha ne a saját érdek vezéreljen, hanem mindig őt helyezni előtérbe, nem könnyű dolog! És nem is lehet rátok erőltetni. Belőletek kell fakadnia... De tudom, ha ezt teszitek, nem kell a nők fejéhez vágni az igéket, hanem maguktól, automatikusan tisztelnek titeket, járnak a kedvetekben, és élnek értetek!

Nők! A szeretet nem lehet kikövetelni! Hiába mondogatod a társadnak, hogy márpedig meg van írva, hogy így kell szeretned... A szeretet a Lélek gyümölcse. Ha nem tapasztalod meg ezt a szeretet a férjedtől, imádkozz, hogy a Lélek munkálja ki benne ezt a gyümölcsöt! És benned! Vedd körül a férjed figyelmességgel, szeretettel, kedvességgel... De ne kínlódásból! Mert abba egy idő után belefáradsz! Hanem mivel szereted, ezeknek automatikussá kell válni az életedben! Tudd, hogy ő is szeret téged! És akarj az ő tetszésére élni! :)
Hát valahogy ezek fogalmazódtak meg bennem. Ha te szereted a társad, és ő is szeret téged, mindketten szeretitek Jézust, akkor feladjátok az önzésetek, és nem törvények vannak, hanem szeretet. És akkor igazán boldog lehet a házasságod. Mert egy házasságnak nem a törvények az alapjai. Hanem az egymás iránti odaadó szeretet... Milyen hálás lehetek Istennek a férjemért! A legnagyszerűbb társat adta nekem benne. Szeretem. Kimondhatatlanul. És tudom, hogy ő is engem. És ebben a tudatban a legjobb házasságban élni! :)

2 helyett 3 út?! - avagy mi motivál...

Nemrég fejeztem be egy könyv fordítását, akkor olvastam először erről. Mármint akkor tűnt fel. Aztán ma a Filippiekhez írt levelet olvasva megint feljött bennem. Eddig valahogy mindig csak két útban gondolkoztam. Emlékeztek arra a képre (elég elterjedt, több helyen is láttam, nekünk is volt itthon), mikor van egy széles út, sok emberrel, külön egy kis keskeny ösvény kevés emberrel? Azt hiszem, igeileg nem igazán állja meg a helyét, több okból sem (pl. Jézus imája: "nem azt kérem, hogy vedd ki őket ebből a világból, hanem hogy tartsd meg őket ebben a világban - tehát nem teljes elkülönülésről beszél, hanem valahogy a világon belül megyünk a keskeny úton). De csak most esett le, hogy nem csak két út van. Pál 3 útról beszél! Mire gondolok? Eddig megvolt a jól bevált két út, ez a kép valahogy mindenkiben él, vannak a hitetlenek (ateisták) meg vannak a hívők (keresztyének), és kész is a két út, vagy keresztyén vagy, vagy nem. De ebből a beosztásból kimarad egy igen széles réteg. Egy olyan réteg, ami sajnos a "hívők" többségét foglalja magába. A "vallásosak". És igen, itt lép be a 3 út. Pál teljesen egyértelműen beszél erről! Beszél arról, hogy vannak a "pogányok", akik ugyebár nem hisznek Istenben. Aztán beszél a saját életéről. Beszél arról, hogy mennyire meg akart felelni a Törvénynek. Mennyire ki akarta érdemelni Isten elfogadását. Mennyi mindent tett azért, hogy Isten szemében jobb fényben tűnjön fel. (Ó, igen, Istenért még képes volt keresztyéneket üldözni is! Sőt, István megkövezését is végignézte! 

"Egykor igyekeztem a Törvényt megtartani, és ilyen módon kiérdemelni, hogy Isten elfogadjon engem - ezzel azonban kudarcot vallottam." (Filippi 3:9b)

Akkor hogy is van ez? Nem volt hitetlen, sőt nagyon is igyekezett Istennek megfelelni. Minden tőle telhetőt megtett azért, hogy Isten elfogadja. És kudarcot vallott. Ezek szerint ez az út sem vezet semmi jóra! Ez sem az az út, amit Isten eltervezett a számunkra... Pedig mennyi gyülekezeti séma szól erről! Mennyi vallásos cselekedet sugallja ezt! Járj gyülekezetbe, adakozz, ne kövess el nagy/látható bűnöket, üsd meg azt a mércét, amit kiszabnak, és minden rendben van, Isten is akkor elégedett lesz veled. Na és ez az az út, ahol kudarcot fogsz vallani! Lehet most ledöbbensz, hogy hogy mondhatok ilyet? Idézem tovább Pál szavait:

"Régen  ezek (származás, törvény, vallás) nagyon értékesek voltak a számomra. Most már viszont úgy tekintek rájuk, hogy Krisztussal összehasonlítva csak veszteséget jelentenek. Sőt, ma már nemcsak ezeket a dolgokat, hanem minden mást is veszteségnek tekintek ahhoz a nyereséghez képest, amelyet Uram, a Krisztus Jézus személyes megismerése jelent! Mert Őt igazán megismerni - az minden másnál összehasonlíthatatlanul jobb és értékesebb! ... Mert Őbenne, vagyis a Krisztusban való hitem alapján Isten elfogadott engem." (Filippi 3:7-9a)

Akkor ezek szerint a keresztyén életen belül is van 2 út! Van egy út, amin járva próbálod a Törvény betartásával, a cselekedeteiddel kiérdemelni Isten elfogadását, és van egy másik út, ahol személyes kapcsolatod van Jézussal, és nem a cselekedeteid miatt, hanem csakis Jézus miatt Isten elfogad. És most jöhetsz azzal: jó, jó, de hát kellenek a cselekedetek, meghát Jakab is azt írja, hogy a hit cselekedetek nélkül halott! És amúgy is, hogy írhatom, hogy a gyülekezeti sémák meg a mércék pont a kudarchoz vezetnének? Hát a motivációd miatt mondom. Egyik cselekedeted sem ér semmit, ha rossz a motivációd. Én a kulcsot itt a személyes kapcsolatban látom. A motivációban. Mi motivál? Mi motivál az adakozásra? Mi motivál arra, hogy gyülekezetbe járjál? Mi motivál arra, hogy ne élj (legalábbis nyilvánosan) bűnben? Mi motivál arra, amiket teszel? Mert ha az, hogy kiérdemeld Isten elfogadását vagy áldását, vagy mások elismerését, vagy hogy megfelelj az elvárásoknak, vagy mert szeretsz jó színben feltűnni, akkor a biztos kudarc felé haladsz! SOHA NEM LESZEL ELÉG JÓ! SOHA NEM TUDSZ ELÉG JÓT TENNI, AHHOZ, HOGY ISTEN ELFOGADJON! SOHA NEM FOGSZ MINDENKINEK MEGFELELNI! És sajnos azt tapasztalom (igen, a saját életemre is igaz), hogy a "hívők" nagy része elköveti ezt a hibát. Azt hiszi, hogyha ezt meg azt teszi, akkor majd Isten jobban fogja szeretni. Akkor majd mások is látják milyen jó keresztyén. Akkor majd elismerik. És akkor majd Isten is megáldja. És nem vesszük észre, hogy egy olyan úton haladunk, ami a biztos kudarc felé vezet. Kiégünk, belefáradunk a törekvésekbe, pláne mikor látjuk, hogy továbbra sem vagyunk elég jók. Pedig olyan egyszerű a megoldás! Jézus PONT EZÉRT halt meg! Hogy ne a vallásosság, a törvény uralma alatt éljünk, hanem SZEMÉLYES KAPCSOLATUNK lehessen Vele! És akkor már valami teljesen más motivál... Akkor TUDOD, hogy Isten elfogadott. TUDOD, hogy Isten szeret, és az Ő áldásában élsz. Nem amiatt, amit te tettél, teszel, vagy tenni tudsz, hanem azért amit Ő tett érted. És nem azért adsz, élsz közösségben a többi keresztyénnel, élsz szent életet, teszel vagy épp nem teszel dolgokat, mert ki akarsz bármit is érdemelni. Nem is azért, hogy ne nézzenek rád ferde szemmel a többiek. Hanem egyszerűen azért, mert személyes kapcsolatod van Vele, és szereted. Nagyon. És egyszerűen a személyes kapcsolatodnak köszönhetően egy olyan életet élsz, amiben az Ő élete nyilvánul meg. Ő rajzolódik ki benned. Nem azért mert erőlködsz, hanem ez az automatikus következménye annak, hogy egyre jobban megismered Őt, és egyre mélyebb kapcsolatba kerülsz Vele. 3 út van. 1. Isten nélkül, 2. Erőlködve próbálkozol megfelelni Istennek, 3. Személyes kapcsolatod van VeleTe döntesz, hogy melyiken jársz. De a 3-ból kettő biztos kudarcba vezet! Ha győzelmes életet akarsz élni, válaszd a harmadik lehetőséget! :)

Áttörés a szolgaságból az ígéret földjére...

Ma pakolásztam egy kicsit. A könyvek között egy kis füzetre bukkantam. Még a nővérem csinálta nekem évekkel ezelőtt (fa borítás, kézzel összeeszkábált, belül a borító teli igékkel). Ez lett az akkori kedvenc jegyzetfüzetem. Általában tanításokról van benne rövid összefoglaló. Meg egy-két "saját tanítás". Micsoda kincsekre bukkanhat az ember a saját szobájában! :)

Ahogy ezt a jegyzetet olvastam, tudtam, hogy Isten újból szól. Újból kezdtem átrágni magam a kapcsolódó igéken. 

És elhatároztam, hogy megosztom veletek is.

A történet minden bibliaolvasó embernek ismerős... Izráel népe Egyiptom fogságában. Jön Mózes, kivezeti őket, az ígérettel, hogy tejjel-mézzel folyó földre jutnak. De ahelyett, hogy minden fényes lenne 40 évet bolyonganak a pusztában. A nép lázadozik, visszakívánkozik Egyiptomba. Aztán Józsué vezetésével sok-sok év után végre eljutnak a megígért földre. 

Ami engem megérintett, hogy ez mennyire aktuális rengeteg keresztyén életében! Miről beszélek? Mi köze van egy többezer éves történetnek a mai keresztyének életéhez? Izráel rabszolga volt Egyiptomban. Te a bűn rabszolgája voltál. Isten tejjel-mézzel folyó földet ígért nekik, az áldások helyét. Neked pedig örök életet, mint Isten gyermeke, örököstársa Krisztusnak, és szintén áldásokat. Már itt is a párhuzam. De ettől sokkal többet kezdett Isten megértetni velem...

Izráel népének szüksége volt egy áttörésre. Igen, a Jordánon való átkelésről, a jerikói falak leomlásáról beszélek. Erre volt szükség ahhoz, hogy megkezdjék az ígéret földjének az elfoglalását.

De mi volt az áttörés előtt? Szolgaság, félelem, céltalanság. Pont ilyen sorrendben. Kezdjük a szolgasággal. Egyiptomban Izráel népe rabszolga volt, láncokkal. Te is rabszolga voltál, vagy talán még vagy. A bűn rabszolgája. Megkötöz a láncaival, és próbálnál szabadulni, de nem megy. Újból és újból visszaesel. Újból és újból azt teszed, amit nem akarsz. Hagyod, hogy mások határozzák meg a gondolkodásod és cselekedeteid.  Rabszolga vagy. Izráel is csak egy módon tudott szabadulni. Isten erejével! És azt gondolnánk, hogy na, akkor minden rendben, megszabadultak, nincs több rabszolgaság, az élet szép. Igen, egy rövid ideig ők is így gondolták. De aztán jöttek a nehézségek. És jött a félelem. Isten kihozta őket a rabszolgaságból,  be akarta őket vinni az ígéret földjére, Mózesék ott állnak a határán, kiküldi a kémeket, és... 12-ből kettő mondja azt, hogy merjenek lépni. 10 meg fél. De nagyon. Hányszor állított meg téged a félelem fala? Isten megígért valamit, de nem hullott az öledbe. Lépned kellett volna. De te megtorpantál, mert féltél. Inkább visszafordulsz és bolyongsz 40 évet. És el is érkeztünk a céltalansághoz. Izráel fiai visszafordultak félelmükben, és céltalanul bolyongtak 40 évet a pusztában, ami hát, hogy is mondjam, szörnyű volt nekik. Már nem volt vonzó nekik Isten útja. A fal megállította őket. Kellett volna egy áttörés, de ők féltek. Annyi ilyen hívő van! Ez a langymeleg állapot! Bár kijöttek Egyiptomból (lerakták a bűneiket, megtértek), nincs meg az áttörés az életükben. És ha nem is 40 évet, de éveket töltenek a pusztában panaszkodva. Sőt többször leginkább visszamennének Egyiptomba, vagy talán vissza is mennek.

De mi van a falon túl? Az ígéret földje, az áldások helye... Ahol felismered, hogy már nem szolga, hanem Isten gyermeke vagy, örököse az áldásnak. Ahol teljes szabadságot nyersz a Szent Szellem által. Ahol tisztán látod a célt. Igen, a Szent Szellem által. Csakis Ő tud neked bátorságot adni a félelem idején, és áttörést hozni.

"Hiszen a Szent Szellem, akit befogadtatok, nem tesz újra félelemmel megkötözött rabszolgává benneteket. Ellenkezőleg! Isten fiaivá tesz..." (Róma 8:15)

 De persze ebből nem következik, hogy a falon túl minden probléma megszűnik, és soha többet nem lesz gondod semmivel. Izráel gondjai nem szűntek meg az áttöréssel. Mindig újabb és újabb áttörésre lesz szükséged. Újabb és újabb falakon kell túljutnod. Mert Krisztus örököstársa vagy. És ez együttjár valamivel, amit mi sokszor nem annyira szeretünk...

"Igen, Isten örökösei és Krisztus örököstársai vagyunk - de csak akkor, ha együtt is szenvedünk Krisztussal. Akkor pedig Vele együtt veszünk részt a dicsőségben is." (Róma 8:17)

Igen, ezt a szenvedős részt szívesen kihagynánk. De az ígéret nem arról szól, hogy nem lesz nehezség, hogy nem fog fájni, hogy nem fogsz szenvedni. Az ígéret arról szól, hogy megtapasztalod Isten szeretetét, gondoskodását, áldását a legnehezebb időkben is. Nem leszel szolga, hanem gyermek. Nem a félelem, hanem a bátorság lelkét kapod. Nem bolyongsz céltalanul, hanem tisztán látod a célt. És a dicsőségben is részed lesz. Kívánom, hogy törj át a szolgaságból az ígéret földjére, és tapasztald meg annak minden áldását!