Miért fárasztod még a Mestert?!

Biztosan veletek is volt már olyan, hogy volt egy jóóóóó nagy problémátok. Vagy legalábbis számotokra nagynak tűnt. És elkezdtetek imádkozni. Hogy oldódjon meg. És mikor már úgy nézett ki, hogy na csak megoldódik, még rosszabbra fordult... Így volt ez Jairussal is. Volt egy 12 éves lánya. Beteg volt. Nagyon. Jairus szaladt Jézushoz segítségért. És mikor már úgy nézett ki, hogy megoldódik a dolog, Jézus elindult Jairus házához, feltartják Jézust. Egy másik beteg (a vérfolyásos asszony). Aki ott helyben meg is gyógyul. És Jézus "elkésik". Jönnek a szolgák Jairushoz a hírrel: a kislánya meghalt. És elhangzik egy mondat: "Miért fárasztod még a Mestert?". Kik mondták ezt neki? Az ellenségei? Akik rosszat akartak neki? Nem! A saját háznépe. Ha van egy problémád, ami rosszról átfordul reménytelenre, akkor leggyakrabban benned, vagy a közvetlen környezetedben merül fel ez a kérdés: Miért fárasztom? Mi értelme van? Elkésett. Már reménytelen. És a legrosszabb, amit tehetünk, hogy megállunk ennél a kérdésnél, és nem figyelünk Jézus válaszára. Mit mondott Jézus? "Ne félj, csak higgy!" Jairus bölcsen döntött, mikor nem törődött azzal, amit a szolgák mondtak neki. Egyszerűen ment Jézussal tovább. Azt hiszem ismert a történet. Jairus hazaér, bemennek Jézussal, Jézus parancsol a kislánynak, hogy keljen fel, és az feltámad. Ez így nagyon szép. De mi lett volna, ha Jairus feladja? Ha azt mondta volna ő is, hogy tényleg, minek fárasztom?! A kislányom meghalt. A Mester elkésett...
Ez már szó szerint egy halott ügy volt. A mi életünkben is vannak halott ügyek (és most nem személyekre gondolok). Olyan problémák, amik nehéz helyzetből reménytelen helyzetbe fordultak át. De Isten nem a halottat látja. Hanem a lehetőséget a feltámasztásra! Nem a reménytelen helyzetet, hanem a reményt a folytatásra. Csak mi sokszor megállunk ott, hogy miért fárasztanánk a Mestert... Már úgyis mindegy. És feladjuk. Nem imádkozunk érte többet. Nem kérjük Istent. Lemondunk róla, az már halott. Ahogy nemrégiben olvastam ezt a szakaszt, nagyon megérintett. Annyi ilyen "halott" ügyet hagytam az életemben. Feladtam. De Isten figyelmeztetett: "Ne félj, csak higgy!". Neki nincsenek halott ügyek. Neki feltámasztható ügyek vannak. Nincsenek kilátástalan helyzetek, nála reményteljes jövő van. És itt az ideje, hogy rázd le magadról az olyan gondolatokat, hogy minek fárasztod még a Mestert... Az Ő válasza csak ennyi: Ne félj, csak higgy!!!!!!!!

Nemzetiségi kérdés...

Ez a kérdés járt mostanában a fejemben... A vőlegényem erdélyi, nemrég kapta meg a magyar állampolgárságot. Elmentem az eskütételre. Voltak vagy 35-en egyszerre, aláírták a papírokat, és letették az esküt. Volt akinek könny csillogott a szemében. Nem is egy ember. Olyan sokat jelentett nekik, hogy végre (az idősebbek újra) magyar állampolgárok lehettek. Büszkén tették le az esküt. Benne volt, hogy a hazát szolgálni fogják, erejükhöz mérten kiállnak a védelmében... Én csak néztem. És gondolkoztam. Nekem a magyar állampolgárság adott volt. Nem kellett érte semmit tennem. Beleszülettem. És soha nem gondolkoztam azon, hogy ez milyen előnyökkel jár. Vagy épp milyen kötelezettségekkel. Megszoktam, hogy magyar vagyok. Nemrégiben volt a népszámlálás is. És ott az egyik kérdés a sok (na jó, nagyon sok) közül, a nemzetiségi hovatartozásra vonatkozott. Volt ott mindenféle, amit be lehetett jelölni. Csak olvasgattam, hogy húha, ilyenek is élnek itt? :)
Aztán ma olvastam ezt az igét: "Ti azonban kiválasztott nép vagytok, papok királysága, és szent nemzet. Olyan nép, amely csak Isten tulajdona. Titeket azért választott ki, hogy hirdessétek Isten csodálatos tetteit. Mert Ő hívott ki bennünket a sötétségből abba a csodálatos világosságba, ahol Ő maga lakik." (1 Péter 2;9). Egy kicsit összefüggésbe hoztam a korábbi élményeimmel. Milyen nemzetiségű is vagyok? Milyen országhoz tartozok? Kiválasztott nép, szent nemzet, papok királysága. Milyen felemelő szavak! Ehhez tartozom én! Aztán folytatódik... Milyen nép ez? Olyan nép, amely CSAK (csak és kizárólag) Isten tulajdona! Tartozni egy nemzethez, egy országhoz előnyökkel és kötelezettségekkel is jár. Isten országához tartozok: kiválasztott néphez tartozok, papok királyságához (és itt nem a feketeruhás-kalapos nyakpántos papokra kell gondolni, Isten mindannyiunkat papnak hívott el, a saját környezetünk felé), és szent nemzethez. A legnagyobb Király fennhatósága alá. Az Ő tulajdona vagyok. Így Ő gondoskodik rólam, ad "juttatásokat", "támogatásokat" és Ő ad "munkát" is. Mik a kötelezettségeim? "azért választott ki, hogy hirdessétek Isten csodálatos tetteit". Ez a feladatunk. Az Ő csodás tetteit hirdetni. Ahogy Cseti (a vőlegényem) tette az esküt, mosolyogtam, mikor mondta, hogy "hazámat erőmhöz mérten megvédem". Sosem gondolkoztam ilyeneken magyarként. Hogy mik a kötelezettségeim, vagy hogy mikkel jár ez. És sokszor mi, keresztyének nem gondolkozunk ezen. Hogy melyik királysághoz tartozunk. És ez mivel jár. Megszoktuk már, hogy odatartozunk. Néha kritizáljuk a vezetőinket, gyülekezetünket. És próbálkozunk a kettős állampolgársággal. Na jó kicsit Isten népéhez, kicsit azért a világhoz is tartozom. Pedig itt (is) egyértelműen mondja az ige: "csak Isten tulajdona". Hajlamosak vagyunk elfelejteni a mi részünket. Hogy állampolgárok vagyunk. Annak minden előnyével és kötelezettségével. Olyan büszkén fogták ott a papírokat az erdélyiek a polgármesteri hivatalban! Mennyivel inkább büszkék lehetünk erre a "nemzetünkre". A legcsodásabb királyság állampolgára vagyok! A mindenható Isten tulajdona! És igen, büszke vagyok rá! :)