Kórházban töltöttem az elmúlt 3 napot. Vesemedencegyulladás-szerűséggel. Már több mint 2 hete szenvedek vele, aztán elérkezettnek látták az időt, hogy befektessenek. És igazából ma úgy engedtek ki, hogy ugyanúgy érzem magam, mint előtte... De nem ez a lényeg. Hanem az, hogy mit is tanított nekem Isten ezáltal. Szombat este az egyik ápolónő mondta a
férjemnek, hogy nekem biztosan nincsenek fájdalmaim, mert kedvesen mosolyogtam rá. Akkor nem így néznék ki. Nem is fáj ez nekem annyira. Látta volna a férjem a másik beteget! Na annak aztán volt fájdalma! A férjem persze kiakadt... És hát nekem se esett jól. Volt olyan, hogy nem bírtam megmozdulni, annyira fájt, volt, hogy csak görnyedtem, és volt olyan is, mikor könnyekkel küzdve markolásztam a takarót. Csak nem szeretem másoknak kimutatni. És nem is szoktam. Épp ezért nem hitték el. Gondolkoztam, hogy miért vettek ennyire félvállról, hogy miért beszélt így a nővér, stb. Mert tudom, hogy nincsenek véletlenek. Hogy Isten pontosan tudja, hogy mi ér minket, és miért. És ma rájöttem. Isten be akarta mutatni, hogy sokszor hogyan viselkedek én. Mikor látom, hogy valaki szomorú. Mikor látom, hogy valaki nélkülözik. Mikor látom, hogy a másiknak fáj valami. Mikor odajön hozzám egy hajléktalan kéregetni. Mikor látom, hogy sír valaki az utcán. És nem teszek semmit. Sőt meggyőzöm magam, hogy hát nem is olyan rossz az. Majd elmúlik neki. Biztos az ő hibája. És jönnek az önzőbbnél önzőbb gondolatok.
Végiggondoltam, hogy mit csinál egy nővér. Hajnalban jön, lázat mér, érdeklődik az állapotod felől, ellát, gyógyszert ad, infúziót, átkötözi a sebet, reggelit hoz, lecseréli az ágyneműt, és ami a legfontosabb: követi az orvos utasításait. Mármint ez az ideális eset. És mikor láttam, hogy mit csinálnak, Isten megnyitotta a szemem, és láttam, hogy Isten ezt várja pontosan tőlünk! Azt akarja, hogy Te is és én is "nővérek" legyünk ebben a beteg világban! Arra hívott el, hogy mindig készen állj, hogy vedd észre a környezetedben élő "betegeket", hogy érdeklődj utánuk, hogy ellásd a sérülteket, hogy gyógyítsd a szenvedőt, hogy enni adj az éhezőnek, hogy otthont adj az otthontalannak, és ami a legfontosobb, hogy kövesd MINDIG az Orvos utasításait. Mert van egy Orvos, Aki az orvosok Orvosa. Aki kívülről fújja az összes "beteg" kórlapját, Aki pontosan tudja, hogy kinek milyen "kezelésre" van szüksége, és azt akarja, hogy MINDENKI egészséges legyen. Aki nem tesz különbséget, hogy "hát ennek nem is fáj annyira", Aki nem tessékel ki senkit segítségadás nélkül, Aki nem csak tárgyként tekint a "betegekre", hanem legdrágább kincsként. Ilyen Főorvosunk van nekünk. A kérdés csak az, hogy vállalod-e a műszakod? Vállalod-e, hogy olyan nővér leszel, aki az összes kötelességében helyt áll? Aki ténylegesen kifejezi a törődését, és tényleges segítséget nyújt, mindig az Orvos utasításait követve?
Azt hiszem ezért kellett a kórházba mennem, hogy Isten kicsit beszélgethessen velem. És ha Ő ott tudott a szívemre hatni, akkor örülök, hogy ott kellett lennem. Nincsenek véletlenek. Mostmár várom, hogy mikor gyógyít meg teljesen, és hogy mik az utasításai a környezetemben élő "betegek" számára. Mert nála van a megoldás minden egyes életre, minden egyes élethelyzetre. És "nővérként" én is lehetek a megoldás közvetítője. Mint ahogy Te is. A kérdés csak az, hogy műszakkezdéskor ott leszel-e... Mert az Orvos Rád is számít!
